Két szabadrúgásgól, egy átemelés és két gólpassz – C. Ronaldo öt gólban volt benne egy félidő alatt

Vágólapra másolva!
2024.04.02. 22:32
Cristiano Ronaldóra újabb mesterhármast jegyzett (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo még mindig megállíthatatlan – a 39 éves világklasszis egy félidő alatt mesterhármasig jutott és két gólpasszt adott az Al-Naszrban az Abha ellen a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Pro League). Nem akármilyen gólokat szerzett – videó!

 

Alig telt el néhány nap Cristiano Ronaldo Al-Taj elleni mesterhármasa óta, itt az újabb! A portugál klasszis ezúttal az Abha csapatát keserítette el, nem is akármilyen gólokkal – két szabadrúgást is gólra váltott, ziccerben pedig rendkívül higgadt maradt, s átemelte a kirohanó kapus fölött a labdát.

Ez volt Ronaldo pályafutása 65. mesterhármasa – harmincötöt harmincéves kora után szerzett.

Ha ez nem lenne elég, még két gólpasszt is kiosztott az első félidőben. A tökéletes teljesítménye után a vezetőedző lecserélte Ronaldót, aki rápihenhet az Al-Naszr következő mérkőzésére.

A vendégek egyébként klasszisuk nélkül sem álltak le, a második félidőben még három gólt szereztek, és 8–0-ra nyertek. 

 

 

Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
Tegnap, 9:34

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Az egyik legnehezebb ellenfél vár Cristiano Ronaldóékra az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.03.17. 14:38

Cristiano Ronaldo 40 évesen is ott van a portugál keretben

Minden más foci
2025.03.14. 14:42
Ezek is érdekelhetik