Antonín Panenka: Gőgh Kálmán játékából éltem

Cseh újságíró barátjával, a BBC-nek is dolgozó Petr Nosálekkel érkezett Prágából Budapestre kedden a futball Európa-bajnokságok történetének egyik szupersztárja, az 1976-os belgrádi NSZK–Csehszlovákia döntőt az első, világszerte figyelemmel kísért tizenegyespárbaj utolsó rúgójaként a flegma pöccintésével eldöntő, 75 éves Antonín Panenka, akit először az egészségéről kérdeztem, mivel bejárta a hír a világsajtót, hogy a koronavírus-járvány idején kórházba kellett szállítani. „Kétoldali tüdőgyulladásom volt – mesélte –, amit szerencsére időben felismertek és jól kezeltek. Tíz napot voltam kórházban, aztán fél évente kontrollra kellett mennem, de most már erre sincs szükség” – mondja megkönnyebbülten az egykori szabadrúgás- és büntetőspecialista, akivel egy újlipótvárosi étteremben ültünk le beszélgetni. Úgy tudom, hogy a hetvenes évek óta nem járt Magyarországon, vetettem föl a beszélgetés elején, de kiderült, hogy ez nem teljesen igaz: „Budapesten valóban nem voltam azóta, de Sárváron, a fürdőben igen. Játékosként háromszor játszottam a magyar válogatott ellen, egyszer Nyíregyházán, ahol kikaptunk kettő-egyre, de én rúgtam a gólunkat. És futballoztam a Honvéd ellen is az UEFA-kupában.” Mint kifejtette, leginkább Nyilasi Tiborra és Szokolai Lászlóra emlékszik, akikkel az osztrák bajnokságban játszottak egymás ellen. „Mind a ketten kitűnő csatárok voltak. Nyilasival egyszer csapattársak is lehettünk egy gálameccsen, ahol az osztrák liga idegenlégiósainak a válogatottjában szerepeltünk az osztrákokból összeállított csapat ellen.”

Elérkezettnek láttam az időt, hogy elővezessem a prekoncepciómat: „Azon túl, hogy az ön legendás tizenegyesével végződött belgrádi Eb-n Csehszlovákia lett az egyetlen közép-európai válogatott, amely valaha meg tudott nyerni egy nagy tornát, az Európa-bajnokságok történetét végig kísérik az elképesztően szemfüles cseh gólok, hiszen olyan követői voltak, mint a Vitor Baiát átemelő Karel Poborsky 1996-ban vagy a skótoknak a félpályáról gólt lövő Patrik Schick 2021-ben. Utóbbit nem véletlenül jelölték Puskás-díjra is, amit meg nem véletlenül a Wembley-ben hihetetlenül szemfüles, sőt szemtelen gólt szerző magyarról neveztek el…”

„És az én előadásom témája a budapesti konferencián nem véletlenül ez: A Puskás-féle V-turntől [visszahúzós cseltől] Panenka tizenegyeséig” – szólt közbe ezen a ponton a beszélgetésbe Petr Nosálek, amit az elméletem markáns megerősítéseként értékeltem és nekibátorodva kérdeztem Panenkától a beszélgetés során nagyszerűen tolmácsoló Bial Tibor, Csehország korábbi budapesti nagykövete segítségével: „Van tehát valami közép-európai futballkreativitás, amit az itt kialakult túlélési technikák, a fordulatos történelmünk során sokszor életet mentő váratlan ötletek táplálhattak?”

„Igen, van valami a génjeinkben itt, Közép-Európában, kétségtelen, hogy közösek a gyökereink. A nyugati nagy csapatok nem is szerettek ellenünk játszani, mert az ő erőteljes, gyors, képzett, de sokszor kiszámíthatóan sematikus játékukkal szemben nekünk állandan az eszünkbe jutott valamilyen zsiványság, valamilyen nem várt, fifikás megoldás. Sokat improvizáltunk, ami a mai futballból szinte teljesen kiveszett.”

Alighanem valóban az improvizáció a legjobb kifejezés arra, amit errefelé a szurkolók is a legtöbbre értékelnek. A spontán pimaszságnak látszó, a világ egyik legjobb kapusával, a német Sepp Maierrel szemben bemutatott „ős panenkázásra” azonban tudatosan készült a névadó. „Az edzések után mindig kint maradtam a kapusoknak szabadrúgásokat, tizenegyeseket lőni és a válogatottban is benne voltam a három kijelölt tizenegyesrúgóban Marián Masnyval és Zdenek Nehodával együtt. Az Eb előtt és alatt is folyamatosan gyakoroltuk a tizenegyeseket, mert úgy voltunk vele, hogy a hollandok, a németek ellen nagyon nehéz lesz nyerni, a döntetlen azonban különleges esélyt kínál nekünk a nemrégiben bevezetett tizenegyesek révén. Nem gondoltam, hogy éppen a döntőben fogom ezt elsütni, de már hónapokkal korábban elhatároztam, hogy ha lehetőségem lesz büntetőt rúgni, akkor az elvetődő kapus helyére pöccintem majd a labdát. A csapattársaim tudták, hogy miben sántikálok, a kapusunk, egyben a szobatársam, Ivo Viktor mondta is, hogy meg ne próbáljam ezt a hülyeséget, ha meg merészelem csinálni, akkor nem enged majd be a szobába a meccs után. Aztán hajnali ötig nem is engedett be, addig ünnepeltük a győzelmet…” 

Panenka a leginkább kiélezett pillanatokban a jobb lábát használta, a legendás tizenegyesnél is, de egyébként abszolút kétlábasnak számított, ballal is nagy gólokat lőtt. „Viszont mivel minden szögletet én végeztem el, fejes gólom egy sem volt” – mesélte nevetve.

Annak a csehszlovák csapatnak az egyik titka az volt, hogy kivételesen nem bomlott klikkekre etnikai alapon, vagyis a csehek és a szlovákok jól megértették egymás a pályán és azon kívül is, mondja az asztalnál ugyancsak helyet foglaló Longauer Tibor, a szerdai szurkolói konferencia ötletgazdája és főszervezője, aki Csehszlovákiában járt egyetemre akkoriban. „A csehek, a szlovákok és a magyarok” – vetem közbe, hiszen Móder József és Gőgh Kálmán személyében két felvidéki magyar is Európa-bajnok lett 1976-ban, róluk is kérdeztem „Tonda” Panenkát.

„Móder Józseffel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, a különféle összejöveteleken, évfordulós ünnepségeken rendszeresen találkozunk, rendes »srác«, nagyon jóban vagyunk. Kolomannak [Gőgh Kálmánnak] pedig nagy része volt a sikereimben, hiszen balhátvédként mögöttem játszott, biztonságot adott a játéka. Sok labdát szerzett, sok passzt kaptam tőle, jött előre, bejátszotta az egész bal oldalt és ez lehetőséget teremtett nekem, hogy beljebb lépjek, elkalandozzak. Azt is mondhatnám, hogy belőle, az ő játékából éltem. Nagyon szerettem vele játszani, remekül kiegészítettük egymást. Ő is nagyszerű ember volt és kitűnő, mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó futballista, sajnos már nincsen közöttünk.” (A Móder-testvérekhez – József és László – hasonlóan tardoskeddi születésű Szikora Györgyre is emlékszik Panenka, a Csehszlovákiában „Fehér Pelének” is nevezett, rendkívül technikás, elegánsan játszó magyarnál azonban ő később került a válogatotthoz, nem futballoztak együtt, így az sem rémlik neki, hogy a gyengébben játszó Szikorát sokan árulással vádolták a magyarok elleni vb-selejtezők idején 1969-ben, és ki is maradt aztán a világbajnokságra utazó csehszlovák keretből.)

Longauer Tibor – Wikipedia híján – egykor azon vitatkozott cseh egyetemista barátaival, hogy az FC Barcelona világsztárja, „Ladislao” Kubala a csehszlovák vagy a magyar válogatottban, az FTC-ben vagy a Slovanban játszott-e előzőleg, s persze minden állítás igaz volt, ő is közös örökségünk része. Amiről meg szóba került az osztrák-cseh Josef „Pepi” Bican, akit Kubala László 1998-as találkozásunkkor az általa valaha látott legjobb futballistának nevezett. Az elképesztően gólerős cseh legendával Panenka emlékei szerint Kubala nagyon jó barátságban volt, még „rendszeresen vendégül látta Barcelonában is”, amikor már enyhült a diktatúra szigora, a kommunisták ugyanis osztályellenségnek tekintették a korábban sikeres és gazdag profi futballistát, aki egy időben állatgondozó is volt a prágai állatkertben: „üldözték őt, kirekesztették a futballból, megalázó, lenézett munkakörökben tudott csak elhelyezkedni akkoriban” – mondta Panenka, aki később maga is jóban volt a legendás Bicannal, még játszottak is együtt egy öregfiúkmeccsen. Szerinte főleg fantasztikus gyorsaságának köszönhette egykori sikereit.

A vacsora fontos tanulsága, hogy a Magyarországon elterjedt – nyilván a korabeli tévéközvetítések által meghonosított – gyakorlattal [„Panyenka”] szemben két „n” hanggal kell kiejteni Panenka családnevét (az első „n” nem lágy, csak a keresztnevében). Megtudtuk azt is, hogy a prágai futballhős manapság is sportol, leginkább golfozik és teniszezik. Fiatalon persze jégkorongozott is, mint minden cseh fiú, de szerinte a jégkorong-válogatott friss világbajnoki címe ellenére a futball az első számú sportág a hazájában. Panenka legújabb hobbijaként festeget, már negyven műve van, amelyek közül az elsőt egy közéleti jótékonysági akció keretében, felkérésre festette hat éve, a címe Vagy-vagy és tulajdonképpen élete sorsfordító pillanata ihlette: a képen látható futball-labda bemegy-e a kapuba vagy sem. Ő azonban naiv festőnek is gyengébb, jelentette ki önkritikusan, mint például a világhírű cseh énekes, Karel Gott volt, aki szintén szeretett festeni. Megtudtuk azt is, hogy csak egymillió dollárért válna meg legendás, 18 éves kora óta állandó bajuszától, ennyit azonban eddig még senki sem ajánlott neki ezért. Pedig megérne neki ennyi pénzt, mert „tizennégy nap alatt úgyis visszanő” – viccelődött. Edzői ambíciói sosem voltak, de továbbra is elnöke szeretett egyesületének, a prágai Bohemiansnak, amelyet a rendszerváltozás után szurkolói adakozás mentett meg (a zöld-fehér klub képviseletében Budapesten találkozik a ferencvárosi vezetőkkel is). Ő hazájában a válogatott játékosok egyesületének az elnöke is.

A futballban két évtizede megkerülhetetlen kérdésre, azaz, hogy „Messi vagy Ronaldo” azt felelte, hogy mindkét játékost nagyra tartja, edzőként örömmel venné őket a csapatában, messze kimagaslottak a korosztályukból, ráadásul a fiatalabbak között sincsenek kiemelkedő egyéniségek, talán Kylian Mbappét leszámítva, szerinte „kihaltak” az általa a legjobban kedvelt kreatív típusú játékosok, amilyennek magát is tartotta. „Rendben, de ha egyvalakit kell választanod, akkor kit mondasz?” – kérdezte valaki a társaságból. „Akkor Bicant” – hangzott a válasz. Végül pedig udvariasan kijelentette, hogy eddigi „saját” csapatain, a cseheken, a szlovákokon és az osztrákokon kívül idén nyáron a magyaroknak is szurkol majd az Eb-n, ahol szerinte nehéz dolgunk lesz, mert mind a három csoportellenfelünk agresszív, rakkolós focit játszik, ami „nekünk, közép-európaiaknak nemigen fekszik”. A veretlenségi sorozatunk ugyanakkor szerinte sokkal jobb pillanatban szakadt meg egy tét nélküli meccsen, mint például a cseh Patrik Schicket is foglalkoztató Leverkusené, amely a legrosszabbkor, az EL-döntőben kapott ki.

PANENKA ÉS ÓBUDAI EGYETEM – KAPCSOLAT A RÉGIÓS INNOVÁCIÓ JEGYÉBEN

A „Test – lélek – szellem” című, labdarúgás témájának szentelt konferenciát Kovács Levente, a házigazda Óbudai Egyetem rektora nyitotta meg, hangsúlyozva a fiatal felsőoktatási intézmény sport iránti elkötelezettségét, amelynek része egyebek mellett a kötelező testnevelés az oktatásban és a Kandó Sport Club működtetése. „Fontos, hogy az Óbudai Egyetem a sportélet teljes spektrumát lefedje, biztosítson módot hallgatóinak és dolgozóinak az egyetemi versenysport mellett a szabadidős testmozgásra, és nyisson teret a sport kulturális, társadalmi témái felé is – mondta lapunknak a intézményvezető, aki kitért arra is, hogy miért választották a konferencia díszvendégének a Csehországból érkezett, higgadtan elvégzett tizenegyeséről is híres Antonín Panenkát. – A Cseh–Magyar Üzleti Klub segítségével és Bial Tibor, az egyetem nemzetközi főigazatója közbenjárásával sikerült megnyernünk a csehszlovák válogatott korábbi hírességét, akinek a személye az Európa-bajnokság közeledtével azért is tűnt szerencsés választásnak, mert párhuzamba állítható egyetemünk profiljával: ahogyan ő közép-kelet-európai újítónak számított, úgy mi is a régió innovációk iránt elkötelezett felsőoktatási intézményeként járjuk az utunkat. A műszaki profil az erősségünk, gyakorlatias képzést nyújtunk, büszkén mondhatjuk el, hogy Magyarországon minden harmadik végzett mérnök nálunk szerzett diplomát.” Az 1977-ben született, Temesváron nevelkedett rektor személyes kötődéséről szólva elárulta: fiatalkora meghatározó alakjaként emlékszik a Steaua Bucurestit 1986-ban BEK-győzelemhez segítő középpályás, Bölöni László szereplésére, érdeklődését pedig meghatározta a temesvári sportszerető környezet is. CS. P.