Thomas Doll felmondott Indonéziában – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 18:45
Sevilla FC v APOEL Nikosia: Group A - UEFA Europa League
Thomas Doll elhagyja Indonéziát (Fotó: Getty Images)
A korábban az NB I-es Ferencváros labdarúgócsapatát is irányító Thomas Doll bejelentette a lemondását az indonéz élvonalban szereplő Persija Jakarta vezetőedzői posztjáról. A szakember egy interjúban személyes okokkal magyarázta döntését.

A Ferencvárost 2013 és 2018 között vezető német szakember a Hamburger Morgenpostnak adott villáminterjújában elismerte, hogy az utóbbi időben nem úgy alakultak a dolgok csapatánál, mint szerette volna, ennek ellenére végül a felek jó viszonyban váltak el egymástól. Hozzátette azt is, hogy hiába nagyszerű hely Indonézia, nagyon messze volt Budapesten élő szeretteitől, ez pedig zavarta őt. A jövőben ezért olyan helyen vállalna munkát, amely közelebb van a családjához. 

„Egyszerűen túl nagy a távolság a két ország között. Ilyen kis gyerekekkel még nem lehet állandóan repülni, s az éghajlati viszonyok sem egyszerűek. És szeretném látni, hogy a gyermekeim felnőnek” – mondta el az interjúban Doll, aki két éve szerződött a Persija Jakartához, amellyel az első idényében rögtön második helyen végzett a csapattal, idén viszont csak a 8. helyen zárta a bajnokságot. A szerződéséből eredetileg még hátra lett volna egy esztendő, ezt azonban nem tölti ki. 

 

Legfrissebb hírek

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Indonézia szövetségi kapitányaként folytatja Patrick Kluivert – hivatalos

Minden más foci
2025.01.08. 10:22

A Ferencváros távozó pályaedzője vb-részvételért harcoló válogatotthoz tart

Minden más foci
2025.01.07. 17:48

Patrick Kluivert lesz Indonézia szövetségi kapitánya – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.06. 12:24

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Thomas Doll szerint nagyon sok mindenben megváltozott a Fradi az ő ideje óta

Európa-liga
2024.09.24. 15:02

Ilyen van?! Brutálisan kiütötte a büntetőt ítélő bírót a játékos Indonéziában – videó

Minden más foci
2024.09.16. 10:03
Ezek is érdekelhetik