Aguirre harmadszor is mexikói kapitány lesz, Márquez segíti a munkáját – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 09:49
Javier Aguirre legutóbb a Mallorcát irányította (Fotó: Getty Images)
Az idei Copa Américán mutatott gyenge teljesítmény miatt távozott a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Jaime Lozano. Az utódját hivatalosan még nem nevezték meg, de minden jel arra utal, hogy a tapasztalt Javier Aguirre harmadik ciklusát is megkezdi majd a csapatnál. És segítője sem akárki lesz: az FC Barcelona B-csapatától távozó Rafael Márquez másodedzőként vehet majd részt a latin-amerikai együttes szakmai munkájában.

 

Mint ismert, Mexikó leszerepelt az idei Copa Américán, így nem volt nagy meglepetés, hogy Jaime Lozano nem folytathatta a munkát szövetségi kapitányként. A távozása azonban kissé körülményesebbre sikeredett a vártnál, hiszen, mint arról már portálunkon is írtunk, a szakembert elsőre lefokozta volna a szövetség, azaz más pozícióban, de maradhatott volna a szakmai stábban. Lozano azonban erről a lehetőségről hallani sem akart, így teljesen felbontotta szerződését a szövetséggel.

Az új szövetségi kapitány kilétét hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra a mexikói szövetség, de egybehangzó sajtóértesülések szerint Javier Aguirre veszi majd át a válogatott irányítását. A 65 éves tréner – aki korábban már két ciklusban is volt mexikói szövetségi kapitány, ráadásul két világbajnokságon is részt vett – legutóbb a spanyol élvonalban szereplő Mallorcát irányította, nemrég azonban felbontotta szerződését a klubbal.

A veterán edzőnek mellesleg kimondottan jó mérlege van a mexikói válogatottnál: 59 mérkőzéséből 37-et megnyert, kilencszer végzett döntetlenre, és csupán 13-szor szenvedett vereséget.

A katalán El Mundo Deportivo úgy értesült, lassan formálódik Aguirre szakmai stábja is, amelyben fontos szerepet kaphat a korábbi 147-szeres mexikói válogatott hátvéd, Rafael Márquez is. A legutóbb a Barcelona B-csapatát irányító edző – akit korábban még Xavi Hernández lehetséges utódaként is emlegettek – néhány napja felbontotta szerződését a katalán klubbal, és minden jel arra utal, hogy a jövőben másodedzőként segíti Aguirre munkáját a mexikói nemzeti tizenegynél.

Mexikói lapértesülések szerint egyébként Márquezzel további tervei is vannak a futballszövetségnek, amely azt szeretné, ha a 2026-os világbajnokság után ő váltaná Aguirrét a kispadon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik