„Még sosem voltam ilyen büszke” – Craig Bellamy hazája szövetségi kapitánya lett

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 12:23
Craig Bellamy egy tavaszi bajnoki meccsen a Burnley kispadján (Fotó: Getty Images)
Craig Bellamy lett a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – derült ki a szövetség keddi közleményéből. A 78-szoros válogatott labdarúgó megbízatása 2028-ig szól.

Craig Bellamy csaknem 300 mérkőzést játszott az angol Premier League-ben – többek között a Newcastle United, a Liverpool és a Manchester City sorait erősítette –, a walesi válogatottban 78 meccsen 19 gólt szerzett, 2007 és 2010 között csapatkapitány volt.

Szülővárosa klubjából, a Cardiff Cityből vonult vissza 2014-ben, azóta edzőként dolgozik, de vezetőedzői tapasztalata nincs. Korábbi manchesteri klubtársa, Vincent Kompany stábjának az Anderlechtnél, majd a Burnleynél is tagja volt, utóbbi klubnál Kompany idény végi Münchenbe igazolása után ő volt a megbízott edző Scott Parker néhány nappal ezelőtti vezetőedzői kinevezéséig.

„Hihetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy lehetőséget kaptam a válogatottunk irányítására, még sosem voltam ilyen büszke a karrierem során” – idézi a közlemény Bellamyt, akinek első kapitányi mérkőzése a törökök elleni Nemzetek Ligája-meccs lesz szeptember 6-án.

A walesi szövetségi kapitányi posztot 2020 novemberétől Rob Page töltötte be, akivel a válogatott kijutott a 2022-es világbajnokságra, azonban az idei Eb-ről a sikertelen pótselejtező miatt lemaradt. Page szerződésének felbontását a nyár eleji felkészülési mérkőzések gyenge eredményei (Gibraltár, 0–0; Szlovákia, 0–4) idézték elő.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik