Óriási szerencséje volt Las Vegasban a német válogatott egykori csatárának

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 17:07
Király póker ellen nyert royal flush-sel Vegasban Max Kruse (Fotó: Getty Images)
Egészen szürreális partit játszott a Las Vegas-i World Series of Poker (WSOP) második napján a 14-szeres német válogatott labdarúgó, Max Kruse.

A pályafutása során a Werder Bremennél, a Freiburgnál, a Mönchengladbachnál, a Wolfsburgnál, az Union Berlinnél és a török Fenerbahcénál is megforduló Max Kruse áprilisban kötelezte el magát a német alsóbb osztályú BSC Al-Dersimsporhoz, ám régóta tudni róla, hogy szabadidejében előszeretettel pókerezik – nem is rosszul.

Kruse a napokban Las Vegasban járt, ahol a WSOP 400 dolláros versenyének második napján elképesztő szerencséje volt.

Krusénak nem jöttek igazán a lapok, és már nem maradt elég zsetonja, ezért all in ment a kör ász-bubival a kezében. Egy ellenfél kezében király párral adta meg a hívást, az első három lap után pedig még nehezebb helyzetbe került a labdarúgó, ugyanis a kör 10-es és egy káró 3-as mellé jött egy király is.

A turnre jött egy újabb – kör – király (és az ellenfélnek pókere lett), Kruse ezzel nagyon közel került a kieséshez, de az utolsó lap nemcsak megmentette, hanem óriási szenzációt is okozott, merthogy a riverre lejött a kör dáma is, Krusénak pedig Royal Flush-e lett (a legmagasabb színsor).

Forrás: maxkruse.10/Instagram

A Bild úgy tudja, Krusénak először volt royal flush-e versenyen. A 14-szeres német válogatott labdarúgó, bár ezzel a nem mindennapi leosztással versenyben maradt, a 213. helyen végzett, és 3200 eurós pénzdíjat kapott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik