Bejelentette visszavonulását Pepe, a portugálok Európa-bajnok legendája

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.08.08. 18:00
Visszavonul Pepe (Fotó: Getty Images)
41 éves korában bejelentette visszavonulását Pepe, a portugálok Európa-bajnok labdarúgója.

A 41 éves hátvéd közösségi oldalán közölte, hogy felhagy a profi játékkal, a közzétett félórás videóban köszönetet mondott egykori klubjainak és játékostársainak is.

A brazil születésű játékos a Corinthiansban nevelkedett, majd 2001-ben szerződött a Marítimóhoz. Ezt követően 2004-ben igazolt a Portóhoz, majd onnan 2007-ben a Real Madridhoz. A spanyoloknál eltöltött tíz év során 334 mérkőzésen játszott a madridi együttesnél.

2017-ben igazolt a török Besiktashoz, majd karrierje végén visszatért a Portóhoz. Innen vonult vissza a 41 évesen úgy, hogy klubjaiban összesen csaknem 750 tétmérkőzésen szerepelt.

A Real Madriddal háromszor nyert spanyol bajnokságot, kétszer Spanyol Kupát, háromszor Bajnokok Ligáját és kétszer klubvilágbajnokságot. A Portóval négyszeres portugál bajnok, ötszörös kupagyőztes. Karrierje során több mint harminc trófeát nyert meg.

Pepe 2007-től kezdve egészen a mostani Európa-bajnokságig meghatározó alakja volt a portugál válogatottnak. Az évek alatt 141 találkozón szerepelt, nyolc gólt szerzett, s tagja volt a 2016-os Európa-bajnokságot nyerő csapatnak.

A Bajnokok Ligája az X-oldalán tett közzé összeállítást a védő legszebb megmozdulásairól.

A portugál szövetség is búcsúzik.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik