KFC Komárom: Tamás Nándornak könnyű volt

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 20:12
Komáromi öröm az öltözőben (Fotó: Vincze Boglárka)
2024. augusztus 24. aranybetűkkel vonul be a KFC Komárom történelmébe. A lilák a Niké liga 5. fordulójában 1–0-ra győztek Kassán, azaz megszerezték a 124 éves klub első pontjait a legfelső szlovák bajnokságban. A döntő gólt a székelyföldi Tamás Nándor szerezte.

„Aranyat ér ez a három pont – kezdte a Nemzeti Sportnak a komáromi Tamás Nándor, aki nyáron Csákvárról került a Duna-parti városba. – Nagyon nehéz időszak van mögöttünk. Két vereséggel kezdtük a bajnokságot, majd a következő két találkozónk elmaradt, három hétig nem játszottunk meccset. Bíztunk benne, hogy nem üres kézzel távozunk Kassáról. Nagyon boldogok vagyunk, hogy győztünk. Természetesen örülök, hogy az én gólommal, de a csapatsiker sokkal fontosabb. Egyébként a gólomnál könnyű dolgom volt. Spyrka Józsi remek labdát adott, velem szemben már csak a kapus volt. Újonc csapatnak fontos volt, hogy minél előbb kezdjük el a pontszerzést. Nagyon bízunk benne, hogy ez a siker lökést ad a csapatnak.”

A 23 éves labdarúgó a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián nevelkedett és az FK Csíkszeredában játszotta élete első felnőttmérkőzését. 2017-ben igazolt a Puskás Akadémiához, ahol viszont nem kapott lehetőséget, folyamatosan kölcsönszerződéssel játszott Csákváron, 2021-ben pedig a Sepsi OSK-ban.

„Hét közben Szlovák Kupa-meccsünk lesz, szombaton a Nagymihályt fogadjuk bajnokin. Sajnos nem otthon, hanem Aranyosmaróton. Azonban a szemünk láttára napról napra épül és szépül a komáromi létesítményünk. Nagyon bízunk benne, hogy 2025-ben már az otthonunkban fogadhatjuk az ellenfeleinket” – mondta Tamás Nándor.

A KFC negyedszer látogatott a Kassa új otthonába, és továbbra is veretlen a stadionban. Legutóbb még 2020-ban szenvedett vereséget a Komárom Kassán, akkor az FC a Lokomotíva stadionjában fogadta az ellenfeleket. Radványi Miklós, a KFC edzője a győztes találkozó után mosolyogva meg is jegyezte, hogy amíg nincs kész a saját stadionjuk, Kassán kellene fogadniuk az ellenfeleket.

„Természetesen, úgy mint az előző másodosztályú meccseken, ma is mellettünk volt a szerencse” – ismerte el a komáromi mester.

Minden más foci
2024.08.24. 20:22

Niké Liga: történelmi komáromi győzelem Kassán

Tamás Nándor a 81. percben döntötte el a három pont sorsát.

 

Legfrissebb hírek

Megszakadt a Komárom rossz bajnoki sorozata

Minden más foci
2025.04.13. 18:49

Niké Liga: a Kassa először győzte le a Nagyszombatot

Minden más foci
2025.04.06. 18:30

Niké Liga: két piros lap, büntető után kapott ki a Komárom

Minden más foci
2025.03.30. 18:39

Kassa– DAC: izgalmak a tetőfokon

Minden más foci
2025.03.30. 14:16

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Videón a hamarosan elkészülő új komáromi stadion

Minden más foci
2025.03.10. 09:32

Hiába vezetett a Kassa, a két tizenegyest rúgó Slovan győzött

Minden más foci
2025.03.09. 18:16

Bravúros komáromi győzelem Rózsahegyen

Minden más foci
2025.03.08. 18:05
Ezek is érdekelhetik