Gyász: elhunyt Nagy Béla játékvezető

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.09.19. 22:28
Nagy Béla 1937–2024 (Fotó: Szabó Zsolt Facebook-oldala)
Életének 88. évében elhunyt Nagy Béla korábbi FIFA-játékvezető – osztotta meg a hírt Szabó Zsolt egykori játékvezető a Facebook-oldalán.

 

Szabó Zsolt Facebook-bejegyzése:

„A budapesti játékvezető 1960-ban vizsgázott játékvezetésből, 1964-től megszerezte a Budapesti Labdarúgó-szövetség I. osztályú játékvezetői minősítését. 1967-ben tagja lett az országos keretnek, és az első osztályban 1971-ben debütált a Diósgyőri VTK–Szegedi EOL mérkőzésen. 1974-ben FIFA-játékvezető lett. A nemzetközi kerettagságtól 1979-ben búcsúzott. Az NB I-ben 1988-ban a Zalaegerszeg–Tatabányai Bányász mérkőzésen, közel 200 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött tette le a sípot. Ezt követően az MLSZ JT, majd JB munkáját is segítette, a fiatal játékvezetők útját egyengette.

Végül engedtessék meg az egyik személyes élményem megosztása Béla bácsiról: 1996. szeptember 7-én vezettem az első NB I-es mérkőzésemet, amelyen Béla bácsi ellenőrzött. Úgy gondolom, neki is nagy része volt abban, hogy ezt követően eljutottam 321 NB I-es mérkőzésig, mert a maximális 10-es osztályzatot adta, de nemcsak nekem, hanem két kollégámnak, Kiss Bélának és Hidasi Gyulának is. Ezt követően is figyelte, segítette pályafutásomat, tanácsokkal látott el. Köszönöm, Béla bácsi! Isten nyugosztaljon!”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik