NL: kétséges Füllkrug játéka a hollandok ellen

Vágólapra másolva!
2024.09.09. 21:54
Egyelőre nem tudni, pályára léphet-e Füllkrug a hollandok ellen (Fotó: Imago Images)
A magyarok ellen 5–0-ra megnyert szombati mérkőzésen Achilles-ín-sérülést szenvedett Niclas Füllkrug, a német labdarúgó-válogatott csatára, akinek játéka kérdésessé vált a Nemzetek Ligája A-ligájának második fordulós keddi találkozóján, amelyen a hollandok fogadják a nationalelfet.

Julian Nagelsmann német szövetségi kapitány az összecsapást felvezető hétfői sajtótájékoztatón közölte, egyelőre nem biztos, hogy a 31 éves támadó bevethető lesz Amszterdamban.

A tréner ugyanakkor azt is elmondta, hogy más posztokon nem igazán tervez változtatásokat ahhoz a kezdő tizenegyhez képest, amely pályára lépett Düsseldorfban a magyarok ellen.

„Bizonyosan vannak dolgok, amelyekre hasonlóan készülünk, de kedden egy másik rivális vár ránk, más játékstílussal” – nyilatkozta Nagelsmann, és hozzátette, lehetséges, hogy a védekező középpályás Aleksandar Pavlovic kap majd lehetőséget kezdőként. A 20 éves játékos csereként beállva a németek negyedik gólját szerezte a magyarok elleni meccsen, amelyen a vezető találatot Füllkrug lőtte.

Az első fordulóban Hollandia – ugyancsak hazai közönség előtt – 5–2-re megverte Bosznia-Hercegovinát. A bosnyákok kedd este a Puskás Arénában Magyarország vendégei lesznek, Amszterdamban ugyanúgy 20.45 órakor kezdődik majd a holland-német találkozó.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
6 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
Tegnap, 9:44

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37
Ezek is érdekelhetik