Csütörtökön kezdődik az idei utolsó teqballvilágkupa

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 14:03
Forrás: FITEQ
Budapesten zárul a Teqball World Series 2024-es sorozata. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen az idén ünnepli 10. születésnapját a teqball, és hol máshol tehetné ezt, mint ahol megszületett. Az október 3–6. között megrendezett viadalon a világ legjobb párosai mérik össze erejüket három kategóriában, a tét pedig 30 000 dollár – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

 

Egy év szünet után visszatért a Nemzetközi Teqballszövetség (FITEQ) versenynaptárába a Teqball World Series, amely az idén három kontinensre is ellátogatott. A sorozat Madridban indult májusban, júniusban ellátogatott a vietnámi Quy Nhonba, onnan egyből átköltözött az amerikai Tulsába, aztán még az olimpia előtt visszatért Ázsiába, a kínai Csingtaóba. Az ötkarikás játékokat követően ismét Kína, azon belül Peking volt az úticél, október első hetében pedig jön a záró felvonás Budapesten, a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban.

Vajda László, a FITEQ főtitkára elmondta, a Teqball World Series a világbajnokság után a legrangosabb nemzetközi verseny, aminek szimbolikus lezárása lesz a budapesti viadal a teqball szülővárosában. A folytatásban évente négy-öt tornát szeretnének megrendezni, de ennél már most jóval több a jelentkező a 2025-ös évadra.

Ami az eddigi öt állomást illeti, a magyarok szenzációsan szerepeltek, még úgy is, hogy teljes küldöttséggel csak négy helyen jelentek meg: eddig öt arany-, hat ezüst- és tíz bronzérem a termés, most pedig hazai pályán bővülhet a kollekció.

Magyarországon legutóbb 14 hónapja, 2023. július végén volt nagyobb nemzetközi verseny, a hazai játékosok pedig ki vannak éhezve arra, hogy itthon bizonyítsanak. A háromszoros világbajnok, jelenleg két kategóriában világelső Bányik Csaba például azt mondta Pekingben, hogy az a bizonyos esztergomi torna élete egyik legrosszabb élménye marad és ezért kiváltképpen motivált, de a férfi egyest vezető székelyföldi Györgydeák Apor (aki férfi egyesben 36 mérkőzés óta veretlen) is megjegyezte, hogy nagyon várja a budapesti seregszemlét, amit szintén szeretne arannyal zárni. Szervezői szempontból is nagyok a várakozások:

Az, hogy 14 hónapja nem volt nagyobb verseny Magyarországon, inkább pozitívum, és azt mutatja, hogy egyre népszerűbb a teqball, egyre többen szeretnének magas szintű versenyt rendezni. Afrikai jelentkezőink is vannak, és folyamatosan egyeztetünk velük” – árulta el Vajda László.

Ahogy a főtitkár is megjegyezte, valóban minőségi mezőny lesz jelen Budapesten. A magyar klasszisokon és a 2022-es világ- és 2023-as Európa-bajnok Györgydeákon kívül itt lesz a 2023-as vb-aranyérmes lengyel Adrian Duszak, a párosban háromszoros világbajnok szerb Nikola Mitro, Bogdan Marojevics duó, a francia nagyágyúk közül Julien Grondin és Hugo Rabeux, előbbi a lengyel Bartlomiej Franczukkal indul párosban, aki káprázatos megoldásaival szerzett magának hírnevet.

A nőknél újra összeáll a 2022-es világ- és 2023-as Európa-bajnok Vasas Lea, Janicsek Zsanett páros, de a lengyelek is erős kontingenssel érkeznek. A szintén székelyföldi Barabási Kinga Európa-bajnokként és világbajnoki bronzérmesként lép majd pályára, a dán Nanna Lind Kristensen pedig az Eb-bronz óta szeretné bizonyítani, hogy az nem csak egy kicsúszott eredmény volt.

107 játékos 20 országot képviselve, 3 kontinensről küzd a vasárnap játszandó döntőkért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik