Eltiltották a Nemzetek Ligájában súlyosan hibázó videobírókat – sajtóhír

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.22. 08:45
Pawel Malec nagyot hibázott (fotó: Getty Images)
Sajtóértesülések szerint a lengyel szövetség felfüggesztette Pawel Malecet és Daniel Stefanskit, akik a Svédország–Azerbajdzsán meccs videobírói voltak.

Sajtóértesülések szerint a lengyel szövetség felfüggesztette Pawel Malecet és Daniel Stefanskit. A két játékvezető videobíró volt a Svédország–Azerbajdzsán Nemzetek-ligája-mérkőzésen.

Az első félidő ráadásában Alexander Isak szabályos gólt szerzett, és Radoslaw Siejka asszisztens sem emelte a zászlaját. Malec azonban azt jelezte Pawel Raczkowski játékvezetőnek, hogy a találat lesről született.

Mint kiderült, Malec és Stefanski rosszkor húzta be a lesvonalat, így a svédektől szabályos gólt vettek el. A duót felfüggeszti a lengyel szövetség, és hosszabb ideig nem láthatnak el videobírói feladatot, de vélhetően az UEFA is eltiltja őket.

A lengyel játékvezetés nem először kerül a hírekbe a mostani szezonban, hiszen a Dinamo Kijev–Rangers FC Bajnokok Ligája-selejtező előtti éjszaka a két videós, Bartosz Frankowski és Tomasz Musial ittasan botrányt okozott, így őket az idény végéig eltiltotta az európai szövetség.

 

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Marco Rossi az NS-nek: Büszke vagyok Szoboszlai Dominikra

Magyar válogatott
2025.02.25. 07:00

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

Történelmi lesz Sallai Rolandék Fener elleni derbije

Minden más foci
2025.02.20. 09:42

Kétmeccses eltiltást kapott Bellingham

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 14:22

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45
Ezek is érdekelhetik