Románia megkapta a három pontot, de súlyos büntetést kell fizetnie a Koszovó elleni meccs balhéja miatt

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.20. 15:40
Románia megkapta a három pontot a botrányos Nemzetek-ligája-meccs után (fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntést hozott a botrányba fulladt Románia–Koszovó Nemzetek-ligája-mérkőzésről, a hazaiak megkapták a három pontot.
Minden más foci
2024.11.18. 21:26

Még nincs döntés a félbeszakadt Románia–Koszovó NL-mérkőzés sorsáról

Az UEFA sokáig nem húzhatja az időt, mivel pénteken már sorsolják az osztályozók párosításait.

A koszovói csapat tagjai a pénteki találkozó 93. percében, 0–0-s állásnál levonultak a pályáról, miután úgy hallották, a hazai szurkolók a „Szerbia, Szerbia!” rigmust skandálták a nézőtéren. Az összecsapás félbeszakadt, s mivel a vendégjátékosok nem voltak hajlandóak visszatérni az öltözőből, Morten Krogh játékvezető beszüntette a mérkőzést.

A román szövetség (FRF) szombaton közleményt adott ki, melyben kijelentette, hogy semmiféle rasszista megnyilvánulás nem történt a mérkőzés alatt, valamint egyszer sem hangzott el az a rigmus, hogy „Koszovó az Szerbia”. A koszovói szövetség (FFK) természetesen teljesen másképp látja a dolgot. „Olyan bekiabálások, mint »Koszovó az Szerbia«, illetve »Szerbia, Szerbia!«, füttyszó a koszovói himnusz éneklése alatt, kemény tárgyak pályára dobálása és más támadó, provokatív akciók jellemezték a mérkőzés egészét, elfogadhatatlan hangulatot teremtve, amely nem volt biztonságos a játékosaink számára” – írta közleményében az FFK.

Az UEFA hétfőn jelezte, hogy fegyelmi eljárást indít az ügyben, és szerdán meg is született az ítélet.

„A 2024. november 15-én lejátszott Románia–Koszovó Nemzetek-ligája-mérkőzést a Koszovói Labdarúgó-szövetség elveszítette, mert a mérkőzést nem játszották le teljes egészében” – áll az UEFA határozatában.

Románia így 3–0-val megkapta a mérkőzés három pontját, a koszovóiak azonban fellebbezhetnek a Sportdöntőbíróságnál. A súlyos szankciókat azonban a románok sem kerülhették el: a szövetségnek nem kevesebb mint hét bírságot kell befizetnie, összesen 128 ezer eurót, többek között sporteseményhez nem illő, provokatív üzenetek skandálásáért, tárgyak pályára dobálásáért, tűzijáték és lézer használatáért, himnusz alatti rendbontásért, valamint a stadionban a közlekdési/menekülési útvonalak blokkolásáért. Emellett egy mérkőzést zárt kapuk mögött kell játszaniuk a vb-selejtezőkön.

A románok így 18 ponttal megnyerték a csoportjukat, míg Koszovó 12-vel a második helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24

Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel egyeztetett a magyarellenes cselekmények miatt

Minden más foci
2025.04.04. 23:29

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Gól nélküli döntetlent játszott a Csíkszereda és a Steaua Bucuresti

Minden más foci
2025.04.03. 17:53

Jenei Imre életjáradékot kap a román államtól

Minden más foci
2025.04.02. 13:47

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
2025.03.28. 11:06

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59
Ezek is érdekelhetik