A Manchester United is megkereste, most a PSV akadémiáján építi karrierjét Puskás Martin

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.13. 22:13
null
Fotó: Puskás Martin/Instagram
Tehetséges játékosként indult, de sorozatos sérülések miatt már fiatalon visszavonult Puskás Martin, aki így már 25 évesen labdarúgóedző lett. Jelenleg a holland PSV akadémiájánál dolgozik, ahol az U15-ös csapattal számos sikert ért el segédedzőként, idén pedig az U13-as csapatot edzi. Az eddigi karrierjéről és céljairól Cserjés Bendegúz beszélgetett vele a Nemzeti Sportrádióban.

A műsor első felében Puskás Martin felidézte az eindhoveni klubhoz érkezésének körülményeit, majd arról is beszélt, hogy még játékos korábban megkereste a Manchester United: „Próbajátékon nem voltam, de az igaz, hogy megkerestek minket, volt meghívó is. Azonban volt egy kartörésem, és emiatt végül nem mentem el. Megkeresés volt, de helyileg sosem voltam Manchesterben.”

„Szeretnék minél előbb lépéseket, próbálok minél több tapasztalatot szerezni, és minél több edzést, meccset nézni– folytatta az interjút Puskás Martin. – Az álom az, hogy a felnőtt fociban dolgozzak: amit játékosként nem sikerült elérnem, az óriási meccseket, az óriási stadionokat, a Bajnokok Ligáját, ezeket szeretném legszívesebben elérni. Az álom természetesen a PSV első csapata. Az ambicióm mindenképp a felnőtt futball, legszívesebben a PSV-n belül, hiszen ott nőttem fel.”

A beszélgetés végén Puskás Martin a magyar akadémistákról is elmondta a véleményét: „Amit észrevettem, hogy nagyon sok tehetséges játékos van Magyarországon, és nagyon jól fejlődnek ők is” – hívta fel a figyelmet a szakember, aki szerint ezért is van az, hogy klubjánál, a PSV-ben is figyelemmel követik a magyar tehetségek fejlődését.

 

Legfrissebb hírek

Magyari Alda: Nem akarom elvesztegetni az időt, amit a gyermekemmel tölthetek

Vízilabda
19 órája

Szécsi Zoltán: Nagyon jó mentalitású ez a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.01.12. 19:50

Paunoch Péter: Nemcsak egy csatárt szerettek volna igazolni, Varga Barnabást akarták szerződtetni

Légiósok
2026.01.08. 20:29

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

Schmidt Ádám: a magyar családoknak óriási segítség a sporttámogatás

Egyéb egyéni
2026.01.05. 15:42

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
2025.12.24. 12:20

Karácsonykor is a legizgalmasabb sportpillanatokkal készül a közmédia

Egyéb egyéni
2025.12.20. 13:36

NS-nyelvművelés: az olvasóinktól is várjuk a magyarosító ötleteket

Egyéb egyéni
2025.12.19. 17:35
Ezek is érdekelhetik