ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2026.01.14. 19:47
null
Sadio Mané (zöld mezben) döntötte el az ANK első elődöntőjét (Fotó: AFP)
Végig irányította a játékot az Afrikai Nemzetek Kupája első elődöntőjében a szenegáli válogatott, amely Sadio Mané 78. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte Egyiptomot.

Szenegáli mezőnyfölényt hozott indult az Afrikai Nemzetek Kupája első elődöntőjének első félideje Tangier-ben, ahol Sadio Manéék az egyiptomi válogatottal csaptak össze. „Teranga oroszlánjai” hetven százalékban birtokolták a labdát, s a kaput is csak ők találták el, Mohamed Szalah és társai még lövésekig sem jutottak el. Az már az ebben a játékrészben eldőlt, hogy amennyiben csapata döntőbe jut, Szenegál csapatkapitánya, Kalidou Koulibaly kihagyja a finálét, ugyanis a 17. percben sárga lapot kapott – nem először a tornán. Az Al-Hilal játékosa később meg is sérült, így Pape Bouna Thiaw kapitány kénytelen volt lecserélni.

A folytatásban is csak a „fáraók” veterán kapusának, Mohamed el-Senavinak volt dolga, de neki sem sok, az ellenfél ugyanis főként a büntetőterületen kívülről igyekezett őt próbára tenni – nem túl nagy sikerrel. Egészen a 78. percig: ekkor Mané rázta meg magát, és a tizenhatos vonaláról remek lövést küldött a kapu bal oldalába. Az addig szinte csak a védekezéssel törődő Egyiptomnak azonnal sürgős lett, a nulla próbálkozásból hirtelen négy lett, de Szenegál így is megnyerte a mérkőzést, és bejutott a fináléba.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, MAROKKÓ
ELŐDÖNTŐ
Szenegál–Egyiptom 1–0 (Mané 78.)
Később
21.00: Marokkó–Nigéria, Rabat

 

Legfrissebb hírek

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
13 órája

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56

Afrika-kupa: az Everton sztárja négy közé lőtte Szenegált, s ott van a házigazda Marokkó is

Minden más foci
2026.01.09. 22:00

Afrika futball-lelke – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.01.07. 23:30

Elefántcsontpart könnyedén jutott negyeddöntőbe az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.06. 22:06

Szalah és csapata hosszabbítást követően, Nigéria kiütéssel jutott be a legjobb nyolc közé az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.05. 21:59

ANK: Brahim Díaz a nyolc közé lőtte a házigazda Marokkót, továbbjutott Kamerun is

Minden más foci
2026.01.04. 22:00

Szenegál fordítva, Mali tizenegyesekkel jutott be a legjobb nyolc közé az ANK-n

Minden más foci
2026.01.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik