Küzdött, de nem tudott megmenekülni a kieséstől a Kazincbarcika

Valóság lett, amit már jó ideje sejteni lehetett: a Kolorcity Kazincbarcika kiesett az NB I-ből! Ha azt vesszük, hogy sokan már a bajnoki indulás előtt azt mondták, a csapat kis túlzással alig szerez majd pontot a bajnokságban, ezzel szemben egészen a 29. fordulóig volt (halvány) esélye a bennmaradás kiharcolására, így tulajdonképpen, azt is ki lehet jelenteni, valójában erőn felül teljesített a csapat. 

S hogy miért voltak pesszimisták az emberek?

Az idő kerekét érdemes visszaforgatni egészen az előző NB II-es idény utolsó fordulójáig, amelynek az volt a legnagyobb kérdése, a már bajnok Kisvárda Master Good mellett melyik együttes lesz a másik feljutó: a Kazincbarcika vagy a Vasas? Az akkor még Erős Gábor irányította Barcika 1–1-es döntetlent játszott Kisvárdán, a Vasas pedig hazai pályán 2–2-re végzett a Honvéddal, így megmaradt a Kazincbarcika egypontos előnye, és történelmet írva feljutott az első osztályba. Hatalmas volt a boldogság a borsodi városban, ám mindenki megdöbbenésére nagyon hamar kiderült, esély sincs a játékoskeret egyben tartására, a siker főszereplői szinte kivétel nélkül elhagyják a klubot.

Már egy héttel a feljutást követően tudni lehetett, az első osztályban nem Erős Gábor lesz a vezetőedző, néhány nappal később pedig az is biztossá vált, hogy Koszta Péter a sportigazgatói feladatait már nem tudja összeegyeztetni az iskolaigazgatói munkájával, ezért ő is elköszönt. A felkerülésben döntő szerepet játszó labdarúgók, például Varga József, Bódi Ádám, Lucas vagy a kapus Fadgyas Tamás ugyancsak a távozás mellett döntött (volt, akivel a klub nem tudott megegyezni a folytatásról, akadt, akit kivásároltak a szerződéséből), a meghatározó játékosok közül tulajdonképpen csak Kártik Bálint, Polgár Kristóf és Baranyai Nimród maradt, így az új vezetőedzőnek, Kuttor Attilának teljesen új csapatot kellett építenie. Hatalmas mínuszt jelentett, hogy a klub stadionja nem volt alkalmas élvonalbeli mérkőzések megrendezésére, így az együttes ősszel Mezőkövesden, tavasszal Diósgyőrben fogadta a riválisait. Talán mondani sem kell, hazai pályáról, a szurkolók segítségéről egyik esetben sem beszélhettünk, a Kazincbarcika legfeljebb pályaválasztó lehetett, ám az egész bajnoki évet idegenben kellett lejátszania.

Az első két fordulóban azzal a két csapattal játszott a Barcika, amely az előző idényben az utolsó pillanatig harcolt az aranyéremért, a Puskás Akadémia elleni 1–2 és a Ferencváros elleni 0–3-as eredmény papírformának volt mondható, és bár az első „hazai” bajnokiját is elbukta, a DVSC elleni 1–2-ben már nagyon is benne volt a pontszerzés lehetősége. Augusztus 16-án megszerezte az első, történelmi pontját a DVTK vendégeként, sőt kétgólos előnyben is volt, valamint a hazaiak egyenlítő találata a 95. percben, büntetőből született, így maradhatott hiányérzet a labdarúgókban. Nem kérdés, a szeptember 20. és az október 25. közötti időszak bizakodásra adott okot, hiszen az együttes az öt párharcából hármat megnyert, így a bajnokság első köre után nem állt kieső helyen, igaz, éppen annyi pontja volt, mint a 11. Újpestnek!

Természetesen a vezetők folyamatosan próbálták megerősíteni a játékoskeretet, egyre-másra érkeztek az új igazolások, ám azzal a döntéshozóknak is tisztában kellett lenniük, tizenkilencre, de inkább húszra próbálnak lapot húzni, ugyanis idény közben szinte lehetetlen olyan futballistát találni, akit valóban megéri a klubba csábítani.
Az őszi hajrában már szembejött a valóság: hét bajnokin csak egy pontot sikerült szerezni (1–1 a DVTK-val), de azt is tegyük hozzá, a csapatot egyszer sem verték meg nagyon, az ellenfelek legfeljebb két góllal voltak jobbak, az embereknek nem lehetett olyan érzésük, hogy aki barcikai szerelésben futballozik, ne akarná borítani a papírformát. Fordulásnál már hét pontra volt a bennmaradást jelentő tizedik pozíciótól a Kazincbarcika, ami ötre csökkent, amikor a tavaszi második fordulóban 3–1-re győzött az MTK Budapest vendégeként, utána egy kivétellel (4–0 a DVTK ellen) már csak pont nélküli meccsek jöttek, és közülük a kilencedik a kiesést jelentette.

Az mindenképpen pozitívum, hogy a klub vezetői hagyták, hagyják dolgozni Kuttor Attila vezetőedzőt, nyilván ők is tisztában voltak és vannak vele, nem a szakember hibája, hogy az utolsó négy fordulónak csak a tisztes búcsú lehet a tétje. Nem látunk a jövőbe, ám meglehet, sok-sok év telik majd el Kazincbarcikán anélkül, hogy a szurkolók élvonalbeli találkozón szoríthatnának a kedvenceknek (bár eddig is albérletben szorítottak…), egyszer talán nosztalgiával emlegetik a 2025–2026-os bajnoki évet, amikor Kártik Bálinték kétszer is legyőzték az MTK Budapestet, és annak a meccsnek a felidézése is könnyeket csal a szemekbe, amikor a csapat ugyan kikapott 2–1-re a Ferencváros vendégeként, mégiscsak az ország legnépszerűbb klubja ellen futballozhatott, mi több, még a 86. percben is előnyben volt…