Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

K. Zs.K. Zs.
2026.02.28. 20:26
Pierluigi Collina korábbi FIFA-játékvezető az IFAB szombati ülésén (Fotó: Getty Images)
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton olyan intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a mérkőzések tempójának felgyorsítása, valamint az időhúzás visszaszorítása. A változtatások a tervek szerint már az idei világbajnokságon, azt követően pedig minden versenysorozatban életbe lépnek.

Mint a napokban már utaltunk rá, az IFAB a Walesben tartott 140. közgyűlésén új döntéseket hozott, amelyek közül az egyik legjelentősebb a bedobásokat és a kirúgásokat érintő visszaszámlálás. Ennek lényege, hogy ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy túl sokáig tart egy bedobás vagy kirúgás, illetve a játékosok szándékosan késlekednek, akkor öt másodpercig tartó vizuális visszaszámlálást indíthat. Ha az idő lejárta előtt nem folytatódik a játék, akkor a labdát a rivális kapja meg, tehát a másik csapat jöhet bedobással, kirúgás esetében pedig szöglettel.

Minden más foci
Tegnap, 21:24

Reakció a változásokra: az IFAB véget vethet az időhúzó bedobásoknak

Új szabályokról fog értekezni a futball szabályalkotó testülete, ami nem véletlen, látva ezt az idényt.

 

További intézkedés, hogy a lecserélt futballistának tíz másodpercen belül el kell hagynia a pályát, ha pedig ez nem sikerül, akkor a beállni készülő játékos csak a következő játékmegszakításnál léphet a gyepre, miközben lecserélt társának azonnal el kell hagynia a játékteret.

A sérülés miatt a pályán ápolt labdarúgó, vagy az, akinek a sérülése miatt megáll a játék, a folytatáskor le kell, hogy menjen a pályáról, ahogy eddig is, ugyanakkor egy percig nem is térhet vissza. Ezzel az úgynevezett „időhúzó sérüléseket” szeretnék csökkenteni.

Az IFAB-közgyűlés további döntése, hogy a videobíró (VAR) az eddigieken felül további három esetben avatkozhat közbe: helytelenül megítélt második sárga lap miatt adott piros lap, nem a ténylegesen szabálytalankodó futballista büntetése, egyértelműen tévesen ítélt szöglet esetén.

Az IFAB foglalkozott a labdaejtésekkel és a büntetőrúgásoknál előforduló véletlen kettős érintésekkel, valamint megállapította, hogy további konzultációkra van szükség azokra az esetekre vonatkozóan, amikor a játékosok a játékvezetői döntések elleni tiltakozásul levonulnak a pályáról.

A játékvezetők az IFAB döntése értelmében mellkasra vagy fejre szerelt kamerákat is viselhetnek a továbbiakban.

A változtatások hivatalosan július 1-től lépnek hatályba, de a tervek szerint már az idei világbajnokságon alkalmazzák őket.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Reakció a változásokra: az IFAB véget vethet az időhúzó bedobásoknak

Minden más foci
Tegnap, 21:24

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
Tegnap, 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38
Ezek is érdekelhetik