Vinícius Júniornak üzent a két gólt szerző Neymar

R. D. P.R. D. P.
2026.02.27. 10:06
null
Neymar formába lendülhet a vb-ig (Fotó: Getty Images)
Duplázott a Santos csütörtök esti bajnokiján a csapat legnagyobb sztárja, Neymar, akivel kapcsolatban az elmúlt napokban olyan hírek jelentek meg a nemzetközi sportsajtóban, hogy egyre kisebb az esélye a világbajnoki részvételre.

A hét elején az ESPN azt írta, hogy Carlo Ancelotti szövetségi kapitány nem tervezi meghívni Neymart a tavaszi felkészülési mérkőzésekre, amelyeket Franciaország és Horvátország ellen játszik a brazil válogatott.

A selecao legeredményesebb gólszerzőjének nem is kellett több, csütörtökön igazolta klasszisát a Vasco ellen, hiszen kétszer is beköszönt: az első félidőben belsővel helyezett az alsó sarokba, a második játékrészben pedig átemelte a labdát a kimozduló kapuson.

Neymar az egyik találatát hasonlóan ünnepelte, mint honfitársa, Vinícius Júnior a Benfica elleni Bajnokok Ligája-összecsapásokon, azaz táncolt a szögletzászlónál. A Barcelona és a Paris Saint-Germain egykori klasszisa ezzel kapcsolatban a következőket mondta a lefújást követően:

Vini miatt ünnepeltem így. Amikor rasszizmus érte őt Portugáliában, akkor azt mondtam neki, hogy legközelebb is ez legyen a gólöröme, mert én is ezt fogom csinálni.

Neymar arra is kitért, hogy ott lehet-e a nyári világbajnokságon:

„Múlt héten azt mondták, hogy én vagyok a legrosszabb játékos a világon. Pedig jobban játszottam, mint ma, csak akkor nem szereztem két gólt. Ilyen a futball… Egy héttel ezelőtt arról beszéltek az emberek, hogy vissza kellene vonulnom, most viszont a vb-keretbe követelnek.”

 

Legfrissebb hírek

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
21 órája

Rui Costa: Sohasem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 12:54

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
2026.02.23. 17:04

A Real Madrid edzője szerint Vinícius Júnior áldozat, nem provokátor

Spanyol labdarúgás
2026.02.20. 20:40

Fontos év, visszavonulással? Neymar egyelőre a sikeres visszatérésnek örül

Minden más foci
2026.02.20. 12:14

A Real Madrid benyújtotta bizonyítékait az UEFA-nak Vinícius ügyében

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 14:19

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Kylian Mbappé: A 25-ös játékos ötször is lemajmozta Vinícius Júniort

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 07:37
Ezek is érdekelhetik