Vinícius Júnior szerint nem Brazília a vb esélyese

S. Á.S. Á.
2026.03.26. 12:57
null
Fotó: AFP
A Real Madrid szélsője szerint a franciák elleni felkészülési mérkőzés kiváló erőfelmérő, és azt is elmondta, örülne, ha Neymar visszakerülne a keretbe. 

Csütörtök este, magyar idő szerint kilenc órakor csap össze egymással Orlandóban Brazília és Franciaország, két olyan válogatott, amely a végső győzelemre is esélyes a nyári világbajnokságon. Pontosabban a 2018-ban aranyérmes, 2022-ben döntőt játszó franciák nyilvánvalóan ott vannak a favoritok között, a brazilokról szólva viszont ez legalábbis kérdéses. A keret tele nagyszerű futballistákkal, Carlo Ancelotti személyében a világ egyik legrutinosabb és legsikeresebb edzője ül a kispadon, csakhogy a selecao a 2002-es diadal óta még csak a döntőbe sem jutott be a világbajnokságon, azóta sem volt olyan csapata, mint a Ronaldo, Ronaldinho, Rivaldo hármas fémjelezte együttes. A legjobb eredménye a 2014-es negyedik hely, de ugyebár ott kapott ki a csapat hazai pályán, Belo Horizontéban Németországtól 7–1-re az elődöntőben. 

Vinícius Júnior akkor 14 éves volt, most viszont a válogatott húzóembere. Ráadásul önbizalomtól duzzadva készülhet a franciák ellen, miután a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntőben és az Atlético Madrid elleni derbin is duplázott. Szerinte azonban Brazília nem tartozik a vb nyilvánvaló esélyesei közé.

 „Az eredményeink alapján nem tartozunk a favoritok közé – jelentette ki a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a globo.com által idézett szélső.  – Ugyanakkor tudjuk, mekkora a súlya annak, hogy ebben a mezben futballozunk, és ilyen kvalitásúak a labdarúgóink. Carlo Ancelotti érkezése is segített, most sokkal tisztább, hogy mit akarunk játszani. Nagy nyomást helyez ránk, a célunk, hogy visszavezessük a brazil válogatottat a csúcsra. Nagyon elszánt vagyok. Tudom, sokan azt várják tőlem, hogy húzóembere legyek a válogatottnak, én pedig készen állok a kihívásra. Játszottam már világbajnokságon, nem akarok még egyszer veszíteni. Keményen dolgozom otthon is, igyekszem elkerülni a sérüléseket. De rajtam kívül is sok nagyszerű futballista van a keretben, említhetném Raphinhát vagy Joao Pedrót éppúgy, ahogy a fiatalokat, Estevaót vagy Endricket. Igaz, hogy én már évek óta szerepelek a válogatottban, de még csak huszonöt éves vagyok, és próbálom segíteni a fiatalabbakat. Igyekszem őket megnyugtatni, mert élvezniük kell, hogy a válogatottban játszhatnak. A franciák elleni mérkőzés nagyon fontos nekünk, jó erőfelmérő, amelyen meglátjuk, hol tart a csapat.” 

Természetesen őt is megkérdezték Neymarról, aki ezúttal sem tagja a keretnek, 2023 ősze óta nem volt válogatott, és egyre valószínűbb, hogy lemarad a világbajnokságról. Ugyanakkor a napokban mások mellett Romário is védelmébe vette a Santos támadóját, akinek szerinte ott lenne a helye a vb-n. 

„Elfogult vagyok vele – ismerte el Vinícius. – Ő az egyik példaképem. Tudom, mindent megtesz, hogy ott legyen a világbajnokságon, de a döntés természetesen a szövetségi kapitányé. Mi, futballisták a legjobbakkal akarunk játszani. Ő hatalmas tapasztalattal rendelkezik, köztudott, mire képes. Óriási rajta a nyomás, de ez érthető.”

 

Legfrissebb hírek

Szálló a kaszinóban – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
35 perce

Mexikóváros utcáin már elkezdődött a futball ünnepe

Foci vb 2026
35 perce

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
7 órája

Wesley sérülés miatt kikerült a brazil vb-keretből, egy MU-ba tartó középpályás váltja – hivatalos

Foci vb 2026
12 órája

Az ebolajárvány miatt Cádiz helyett Orleans-ban játssza utolsó felkészülési meccsét a kongói válogatott

Foci vb 2026
12 órája

Cristiano Ronaldo és a többiek – íme, a portugál válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
13 órája

A világ legősibb szövegű himnuszai is felcsendülnek a vb F-csoportjában

Foci vb 2026
13 órája

A vb-rajt előtt meghosszabbították az algériai szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik