Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

A 39 éves Lionel Messi hétfő délutáni Instagram-bejegyzése:
„Eltelt már egy kis idő a világbajnoki döntő óta, és sok gondolkodás után szeretném mindenkinek bejelenteni, hogy visszavonulok a válogatottságtól…
Ez olyan döntés volt, amit fájt meghozni, a lelkem mélyén most is fáj, de eljött az idő. Mindig mindent beleadtam, nemcsak az elmúlt években, amikor mindent megnyertünk, hanem már azelőtt is. Mindig küzdöttem, és mindent megtettem ezért a mezért, azért, hogy örömet szerezzek nektek, és hogy a futballon keresztül büszkék legyetek arra, hogy argentinok vagytok.
Már nincs sok hátra, egyes korszakok pedig lezárulnak, és ez egy olyan fejezet, amelynek a vége különösen fáj. Szeretem, szerettem és mindig is szeretni fogom, hogy a válogatottban lehettem. Kiadtam magamból mindent, már nincs több, amit adhatnék, ráadásul nagyszerű fiatalok érkeznek mögöttem, akik megérdemlik, hogy ott legyenek.
Köszönöm az elmúlt húsz év minden szeretetét. Nagyon fog hiányozni, hogy belülről halljam a szurkolásotokat. Mostantól én is egy leszek közületek, kívülről szurkolok és támogatom majd a csapatot mindig – jóban és rosszban, még inkább a nehéz időkben.
Köszönöm a családomnak, hogy mindig mellettem álltak, és elkísértek ezen a csodálatos, ugyanakkor nehéz utazáson. Köszönöm minden edzőnek, csapattársnak és vezetőnek, akikkel együtt dolgozhattam. Felejthetetlen emlékeket és pillanatokat viszek magammal.
Azzal a nyugalommal és büszkeséggel távozom, hogy a társaimmal együtt olyan pillanatokat ajándékoztunk nektek, amelyekről álmodtunk. Őrület volt mindezt veletek együtt megélni. Szeretlek titeket!
Köszönöm Istennek, hogy argentinnak teremtett.
Hajrá, Argentína!
Ezeket a sorokat július 21-én, két nappal a döntő után írtam. Azok után, ami édesapámmal történt, még inkább meg vagyok győződve a döntésemről.”
Messi 2005. augusztus 17-én Budapesten mutatkozott be az argentin válogatottban, de 47 másodperc után piros lapot kapott Magyarország ellen, amiért lekönyökölte Vanczák Vilmost. Három évvel később olimpiát nyert az U23-as argentin csapattal.
Idén nyáron a hatodik világbajnokságán szerepelt, a harmadik döntőjét játszotta, ezek közül 2022-ben, Katarban ért a csúcsra. 34 vb-találkozón 21 gólt és 12 előkészítést jegyzett.
2016-ban, zsinórban két elveszített Copa América-döntő után egyszer már lemondta a válogatottságot, akkor azonban meggyőzték a folytatásról. 2021-ben és 2024-ben aztán a kontinenstornát is megnyerte Argentínával.
Messi 207 mérkőzésen lépett pályára az argentin felnőttválogatottban, 125-ször talált be, valamint kiosztott 68 gólpasszt.

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását







