Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Donald Trump kedden a Truth Social nevű közösségi oldalán fogalmazott egyértelműen Gianni Infantino támogatása mellett.
A FIFA szörnyű hibát követne el, ha bármilyen okból akár csak fontolóra is venné Gianni Infantino elnök leváltását
– írta az amerikai elnök.
Az olasz-svájci sportvezető azután került komoly nyomás alá, hogy előállt a FIFA Forward Enterprise (FFE) létrehozásának ötletével. Az új vállalat a FIFA versenyeinek kereskedelmi és működési feladatait kezelte volna, miközben a tervek szerint a cég mintegy 20 százalékát magánbefektetőknek értékesítették volna.
A kezdeményezés komoly ellenállást váltott ki. Az UEFA, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) és az észak-, közép-amerikai, valamint karibi térségért felelős CONCACAF vezetői nyílt levélben sürgettek független vizsgálatot az üggyel kapcsolatban. Bár Infantinót név szerint nem említették, egyértelműen jelezték, hogy megingott a bizalmuk a FIFA vezetésében.
„A futballban a vezetés nem tulajdon. Nem arról szól, hogy valaki birtokolja vagy követeli a hatalmat. Ez szolgálat a futballcsalád felé, amely bizalmat helyezett belé” – állt a levélben.
Az UEFA és a két másik konföderáció közben már arról is egyeztetett, hogy bizonyos versenyeket akár saját hatáskörben szerveznének meg. Az európai szövetség korábban még a FIFA által rendezett sorozatok bojkottját is kilátásba helyezte.

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét
A három szervezet ugyanakkor a hírek szerint lehetőséget adna Infantinónak arra, hogy méltósággal távozzon, és ne induljon újra a FIFA elnöki posztjáért a jövő márciusi választáson. Infantino korábban bocsánatot kért az FFE-terv miatt, amely a kritikusok szerint túl nagy hatalmat és kereskedelmi kontrollt adott volna egy újonnan létrehozott szervezetnek.








