Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

2026.09.23. 12:23
null
A modern futballmezek sok esetben egyre jobban hajaznak a hétköznapi, utcai viseletre (Fotó: Getty Images)
Az egyre gyakoribbá váló konfliktusok miatt a diákok nem viselhetnek sportmezeket a francia Nemours kisváros Honoré-de-Balzac állami középiskolájában.

A francia 20minutes.fr oldal információi szerint a nyári szünetben meghozott döntés előzménye az volt, hogy a tanulók között az utóbbi időben sokszor fordult elő veszekedés, amelyet szinte minden esetben futballcsapatok mezeinek viselése váltott ki.

A középiskola regionális felettes szerve – amely jóváhagyta a határozatot – megerősítette, hogy az intézkedés célja a nyugodt légkör megteremtése, ez feltétele a hatásos oktatásnak és hatékony tanulásnak.

A lapnak névtelenül nyilatkozott az iskola egyik pedagógusa, aki szerint a mostani döntéssel nem feltétlenül szűnnek majd meg a viták, mivel a fiatalok használati tárgyaira nem vonatkozik, márpedig egy-egy füzetborító, tolltartó, kulacs is viszályt válthat ki, amennyiben sportklub emblémája van rajta.

A nemours-i állami középiskola előtt Franciaországban magániskolák sora tiltotta már be az utóbbi években egyre népszerűbb sportmezek viselését.

 

Legfrissebb hírek

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
5 órája

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
16 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
20 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58