
LEBONYOLÍTÁS
A csapatokat négy ligára osztották, az A-, B- és C-ligákban 16 csapat, ezeken belül négy csoportban, egyenként négy csapat szerepel. A D-ligában 6 csapat vesz részt, amelyet két csoportra osztottak, mindkét csoportban három csapat szerepel. A csapatok oda-visszavágós körmérkőzést játszanak 2026 szeptemberétől novemberig. Az A-liga négy csoportjának győztesei és második helyezettjei oda-visszavágós negyeddöntőt játszanak 2027 márciusában. A negyeddöntős párharcok győztesei jutnak be a 2027 júniusában rendezendő négyes döntőbe. A csapatok a helyezések alapján feljutnak, illetve kiesnek a magasabb, illetve az alacsonyabb ligába. Három ligából, a B-, C- és D-ligákból a csoportgyőztesek feljutnak, míg az A- és B-ligákban a csoportutolsók kiesnek. Az A-liga 3. helyezettjei a B-liga 2. helyezettjeivel, a B-liga 3. helyezettjei a C-liga 2. helyezettjeivel (jövő márciusban), valamint a C-liga két legjobb negyedik helyezettje és a D-liga két második helyezettje (2028. márciusban) osztályozót játszanak. A Nemzetek Ligájában elért helyezés alapján 2028 márciusában Eb-pótselejtezőn vehetnek részt azon csoportgyőztesek, amelyek az Eb-selejtezőben a csoportjukban nem végeztek az első két hely valamelyikén.
LIGÁK, CSOPORTOK
A-LIGA
A1-CSOPORT
Franciaország
Belgium
Olaszország
Törökország
1. forduló. Szeptember 25., szombat
20.45: Olaszország–Belgium
20.45: Törökország–Franciaország
2. forduló. Szeptember 28., hétfő
20.45: Belgium–Franciaország
20.45: Törökország–Olaszország
3. forduló. Október 2., péntek
20.45: Belgium–Törökország
20.45: Franciaország–Olaszország
4. forduló. Október 5., hétfő
20.45: Franciaország–Belgium
20.45: Olaszország–Törökország
5. forduló. November 12., csütörtök
18.00: Törökország–Belgium
20.45: Olaszország–Franciaország
6. forduló. November 15., vasárnap
20.45: Belgium–Olaszország
20.45: Franciaország–Törökország
A2-CSOPORT
Németország
Hollandia
Szerbia
Görögország
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
20.45: Hollandia–Németország
20.45: Szerbia–Görögország
2. forduló. Szeptember 27., vasárnap
18.00: Szerbia–Hollandia
20.45: Németország–Görögország
3. forduló. Október 1., csütörtök
20.45: Németország–Szerbia
20.45: Görögország–Hollandia
4. forduló. Október 4., vasárnap
20.45: Görögország–Németország
20.45: Hollandia–Szerbia
5. forduló. November 13., péntek
20.45: Hollandia–Görögország
20.45: Szerbia–Németország
6. forduló. November 16., hétfő
20.45: Németország–Hollandia
20.45: Görögország–Szerbia
A3-CSOPORT
Spanyolország
Horvátország
Anglia
Csehország
1. forduló. Szeptember 26., szombat
20.45: Anglia–Spanyolország
20.45: Csehország–Horvátország
2. forduló. Szeptember 29., kedd
20.45: Csehország–Anglia
20.45: Spanyolország–Horvátország
3. forduló. Október 3., szombat
18.00: Horvátország–Anglia
20.45: Spanyolország–Csehország
4. forduló. Október 6., kedd
20.45: Horvátország–Spanyolország
20.45: Anglia–Csehország
5. forduló. November 12., csütörtök
20.45: Csehország–Spanyolország
20.45: Anglia–Horvátország
6. forduló. November 15., vasárnap
20.45: Horvátország–Csehország
20.45: Spanyolország–Anglia
A4-CSOPORT
Portugália
Dánia
Norvégia
Wales
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
20.45: Portugália–Wales
20.45: Norvégia–Dánia
2. forduló. Szeptember 27., vasárnap
18.00: Dánia–Wales
20.45: Norvégia–Portugália
3. forduló. Október 1., csütörtök
20.45: Dánia–Portugália
20.45: Wales–Norvégia
4. forduló. Október 4., vasárnap
20.45: Portugália–Norvégia
20.45: Wales–Dánia
5. forduló. November 14., szombat
18.00: Norvégia–Wales
20.45: Portugália–Dánia
6. forduló. November 17., kedd
20.45: Dánia–Norvégia
20.45: Wales–Portugália
B-LIGA
B1-CSOPORT
Skócia
Svájc
Szlovénia
Észak-Macedónia
1. forduló. Szeptember 26., szombat
15.00: Szlovénia–Skócia
20.45: Észak-Macedónia–Svájc
2. forduló. Szeptember 29., kedd
20.45: Skócia–Svájc
20.45: Szlovénia–Észak-Macedónia
3. forduló. Október 3., szombat
20.45: Észak-Macedónia–Skócia
20.45: Svájc–Szlovénia
4. forduló. Október 6., kedd
20.45: Skócia–Szlovénia
20.45: Svájc–Észak-Macedónia
5. forduló. November 13., péntek
20.45: Skócia–Észak-Macedónia
20.45: Szlovénia–Svájc
6. forduló. November 16., hétfő
20.45: Észak-Macedónia–Szlovénia
20.45: Svájc–Skócia
B2-CSOPORT
Magyarország
Ukrajna
Grúzia
Észak-Írország
1. forduló. Szeptember 25., péntek
18.00: Grúzia–Észak-Írország
20.45: Magyarország–Ukrajna
2. forduló. Szeptember 28., hétfő
18.00: Grúzia–Ukrajna
20.45: Észak-Írország–Magyarország
3. forduló. Október 2., péntek
20.45: Magyarország–Grúzia
20.45: Ukrajna–Észak-Írország
4. forduló. Október 5., hétfő
20.45: Ukrajna–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Grúzia
5. forduló. November 14., szombat
18.00: Grúzia–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Ukrajna
6. forduló. November 17., kedd
20.45: Magyarország–Észak-Írország
20.45: Ukrajna–Grúzia
B3-CSOPORT
Izrael
Ausztria
Írország
Koszovó
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
20.45: Ausztria–Izrael
20.45: Koszovó–Írország
2. forduló. Szeptember 27., vasárnap
18.00: Ausztria–Koszovó
20.45: Izrael–Írország
3. forduló. Október 1., csütörtök
20.45: Izrael–Koszovó
20.45: Írország–Ausztria
4. forduló. Október 4., vasárnap
18.00: Koszovó–Ausztria
20.45: Írország–Izrael
5. forduló. November 14., szombat
15.00: Koszovó–Izrael
20.45: Ausztria–Írország
6. forduló. November 17., kedd
20.45: Izrael–Ausztria
20.45: Írország–Koszovó
B4-CSOPORT
Lengyelország
Bosznia-Hercegovina
Románia
Svédország
1. forduló. Szeptember 25., péntek
20.45: Lengyelország–Bosznia-Hercegovina
20.45: Svédország–Románia
2. forduló. Szeptember 28., hétfő
20.45: Románia–Bosznia-Hercegovina
20.45: Svédország–Lengyelország
3. forduló. Október 2., péntek
20.45: Bosznia-Hercegovina–Svédország
20.45: Lengyelország–Románia
4. forduló. Október 5., hétfő
20.45: Bosznia-Hercegovina–Lengyelország
20.45: Románia–Svédország
5. forduló. November 14., szombat
20.45: Románia–Lengyelország
20.45: Svédország–Bosznia-Hercegovina
6. forduló. November 17., kedd
20.45: Bosznia-Hercegovina–Románia
20.45: Lengyelország–Svédország
C-LIGA
C1-CSOPORT
Albánia
Finnország
Fehéroroszország
San Marino
1. forduló. Szeptember 26., szombat
18.00: San Marino–Finnország
20.45: Albánia–Fehéroroszország
2. forduló. Szeptember 29., kedd
18.00: Finnország–Fehéroroszország
20.45: San Marino–Albánia
3. forduló. Október 3., szombat
15.00: Finnország–Albánia
20.45: Fehéroroszország–San Marino
4. forduló. Október 6., kedd
20.45: Albánia–San Marino
20.45: Fehéroroszország–Finnország
5. forduló. November 12., csütörtök
20.45: Albánia–Finnország
20.45: San Marino–Fehéroroszország
6. forduló. November 15., vasárnap
18.00: Fehéroroszország–Albánia
18.00: Finnország–San Marino
C2-CSOPORT
Montenegró
Örményország
Ciprus
Lettország
1. forduló. Szeptember 25., péntek
18.00: Örményország–Lettország
20.45: Montenegró–Ciprus
2. forduló. Szeptember 28., hétfő
18.00: Örményország–Montenegró
18.00: Lettország–Ciprus
3. forduló. Október 2., péntek
18.00: Ciprus–Örményország
18.00: Lettország–Montenegró
4. forduló. Október 5., hétfő
18.00: Ciprus–Lettország
20.45: Montenegró–Örményország
5. forduló. November 12., csütörtök
18.00: Örményország–Ciprus
20.45: Montenegró–Lettország
6. forduló. November 15., vasárnap
15.00: Ciprus–Montenegró
15.00: Lettország–Örményország
C3-CSOPORT
Kazahsztán
Szlovákia
Feröer
Moldova
1. forduló. Szeptember 26., szombat
18.00: Feröer–Kazahsztán
20.45: Szlovákia–Moldova
2. forduló. Szeptember 29., kedd
18.00: Moldova–Feröer
20.45: Szlovákia–Kazahsztán
3. forduló. Október 2., péntek
16.00: Kazahsztán–Moldova
20.45: Feröer–Szlovákia
4. forduló. Október 6., kedd
16.00: Kazahsztán–Feröer
20.45: Moldova–Szlovákia
5. forduló. November 13., péntek
18.00: Moldova–Kazahsztán
20.45: Szlovákia–Feröer
6. forduló. November 16., hétfő
16.00: Feröer–Moldova
16.00: Kazahsztán–Szlovákia
C4-CSOPORT
Izland
Bulgária
Észtország
Luxemburg
1. forduló. Szeptember 26., szombat
18.00: Izland–Észtország
18.00: Bulgária–Luxemburg
2. forduló. Szeptember 29., kedd
20.45: Bulgária–Észtország
20.45: Luxemburg–Izland
3. forduló. Október 3., szombat
18.00: Észtország–Luxemburg
18.00: Izland–Bulgária
4. forduló. Október 6., kedd
20.45: Észtország–Izland
20.45: Luxemburg–Bulgária
5. forduló. November 13., péntek
20.45: Bulgária–Izland
20.45: Luxemburg–Észtország
6. forduló. November 16., hétfő
18.00: Észtország–Bulgária
18.00: Izland–Luxemburg
D-LIGA
D1-CSOPORT
Gibraltár
Málta
Andorra
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
18.00: Andorra–Málta
2. forduló. Szeptember 27., vasárnap
18.00: Gibraltár–Andorra
3. forduló. Október 1., csütörtök
20.45: Málta–Gibraltár
4. forduló. Október 4., vasárnap
18.00: Málta–Andorra
5. forduló. November 13., péntek
20.45: Andorra–Gibraltár
6. forduló. November 16., hétfő
20.45: Gibraltár–Málta
D2-CSOPORT
Litvánia
Azerbajdzsán
Liechtenstein
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
20.45: Liechtenstein–Litvánia
2. forduló. Szeptember 27., vasárnap
15.00: Litvánia–Azerbajdzsán
3. forduló. Október 1., csütörtök
18.00: Azerbajdzsán–Liechtenstein
4. forduló. Október 4., vasárnap
15.00: Azerbajdzsán–Litvánia
5. forduló. November 13., péntek
20.45: Liechtenstein–Azerbajdzsán
6. forduló. November 16., hétfő
18.00: Litvánia–Liechtenstein







