
A magyar labdarúgó-válogatott hétszer csapott össze Argentínával, a legutóbbi meccsünket 2005. augusztus 17-én vívtuk a dél-amerikaiak ellen. A 64. percben Lisandro López helyére beállt a 18 éves Lionel Messi, akinek ez volt a válogatott bemutatkozása.
Az akkor a Barcelonában játszó csodagyereknek azonban egy percig tartott csak a találkozó, a 65. percben ugyanis visszaütött az őt rángató Vanczák Vilmosnak. Messit kiállították, míg a védő sárga lapot kapott a német Markus Merk játékvezetőtől.
Vanczák Vilmos a Nemzeti Sport kérdésére felidézte az ominózus mérkőzést, és reagált Messi válogatottból való visszavonulására is.
„Nagyon sajnálom, hogy így döntött. Tudtuk, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat, de ilyenkor mégis megérinti az embert. A világ egyik legjobb labdarúgója, szerencsésnek érzem magam, hogy futballozhattam ellene, és évtizedekig csodálhattam a játékát. Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének: már több mint húsz éve, hogy a bemutatkozása alkalmával egyből kiállították rólam. Azóta sajnos nem találkoztam vele, de ha megtörténne, megkérdezném, emlékszik-e még erre az esetre. Persze meglehet, ezt már rég eltemette magában.”
Válogatottbeli társai, akikkel együtt nyert világbajnokságot 2022-ben, szintén elbúcsúztak Messitől.
„Mindig azt akartam, hogy azért csodáljanak, aki vagy, ne azért, amit teszel. Mert a pályán is óriás vagy, de azon kívül még inkább. Nem tudom, létezik-e még olyan szerelmi történet egy nemzet és egy játékos között, amilyet te építettél. Világbajnokok lettünk, ám idővel rájöttem, nem a trófea felemelése volt a legfontosabb, hanem a sok nevetés, az utazások, egyszersmind mindaz, amit sokan nem is láthattak. Örökké hálás leszek, hogy ezt átélhettem veled” – írta Rodrigo De Paul, az argentin válogatott és az Inter Miami középpályása az Instagramon.
„Leo, amikor évekkel ezelőtt bejelentetted a visszavonulásodat, nagyon szomorú lettem. Mert kissrácként úgy számoltam, még játszhatunk együtt. Aztán szerencsére meggondoltad magad, és visszatértél. Mindig hálás leszek azért, ahogyan fogadtál. Vártam, hogy a példaképemmel találkozzak, és sohasem felejtem el, hogy mindig volt egy-egy kedves szavad vagy jó tanácsod. Most még nehéz elképzelni a következő összetartást immár nélküled, fogalmam sincs, milyen lesz úgy kimenni a pályára, hogy nem vagy ott előttem” – olvashatóak Enzo Fernández, az argentin válogatott középpályásának szavai az Instagramon.










