A Barcelona a Mimózák nyomába sem ér - elképesztő sorozatok

Klubszinten a legnagyobb sorozatok javát ma már legendásnak számító alakulatok produkálták, de mint a bevezetőben említett ASEC példája is bizonyítja, akadnak kevésbé ismert rekordtartók is.

Ha meg kellene nevezni minden idők legjobb klubcsapatát, amely az adott korszakban uralta nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondot is, akkor alighanem elég sokan az 1950-es évek második felében sikert sikerre halmozó Real Madridot neveznék meg. Nem véletlen, hiszen a többek között Alfredo Di Stéfano, Gento, majd Puskás Ferenc nevével fémjelzett alakulat egymás után ötször hódította el a BEK-serleget, ami azóta sem sikerült más csapatnak – amióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, még címvédést sem láthattunk.

A „királyi" gárda szerepelt a legtöbb egymást követő kiírásban a BEK történetében, konkrétan annak első 15 idényében, az 1955–1956-os és a 1969–1970-es szezon között. Ekkor még csak azon csapatok indulhattak a legjelentősebb európai kupában, amelyek megnyerték hazájuk bajnokságát, no meg a címvédő. A Real a 15-ös szériája közben négy évben is (1956, 1959, 1960, 1966) csak annak köszönhetően indulhatott a BEK-ben, hogy címvédő volt.

A BL-csúcsot ebben a tekintetben a Manchester United tartja, amely az 1996–1997-es szezon óta egyszer sem hiányzott az elitligából (ez szintén 15 indulást jelent), és vélhetően idén ősszel is ott lesz a főtáblán, amivel megdönti az abszolút rekordot.

Puskásék, majd a nyolcvanas évek második felében Emilio Butraguenóék is „csak" ötször lettek bajnokok hazai porondon megszakítás nélkül. A rekordot e tekintetben a valamivel kisebb múlttal rendelkező Skonto Riga tartja, amely a Szovjetunió széthullása után újra útjára induló önálló lett pontvadászat első 14 kiírásában rendre a legjobbnak bizonyult, háromszor ráadásul veretlenül végzett az élen. Az első kettő bajnoki cím kivételével Aleksandrs Starkovs vezette csúcsra az 1991-ben alapított klubot, a jelenleg 55 éves szakember tehát zsinórban 12 évben volt bajnokcsapat edzője. Csoda-e, hogy a lett válogatott az ő irányításával érte el legnagyobb sikerét a 2004-es Eb-re való kijutással?

A Skontóénál mindössze egy esztendővel volt rövidebb a Rosenborg egyeduralma. Érdekesség, hogy az „örökös" norvég bajnokot lett társához hasonlóan szintén 2005-ben taszították le a trónról.

Az egyhuzamban elhódított bajnoki címeket tekintve a dobogó harmadik fokán három csapat található tíz arannyal. A grúz Dinamo Tbiliszi 1990 és 1999, az NDK-s Berliner FC Dynamo 1979 és 1988 között bizonyult a legjobbnak, míg a szintén tízes aranyszériát építő MTK 1914-től 1925-ig volt a legjobb a magyar bajnokságban, ami az I. világháború alatt két idényen át szünetelt.

A leghosszabb győzelmi sorozatokat kutatva hiába keressük a Skonto Riga, a Rosenborg, az MTK, a BFC Dynamo vagy a Dinamo Tbiliszi nevét, egyiket sem találjuk az élmezőnyben. A prímet ebben az összevetésben a Nacional viszi, amely 1940 és 1942 között 32 mérkőzést nyert meg sorozatban az uruguayi bajnokságban. Ezzel nem kisebb csapatot előz meg, mint az Eusébióval arató Benficát, amely 29 mérkőzésen át hagyta el győztesen a gyepet 1971 és 1973 között. A harmadik helyen egy egészen friss, 28 meccses sorozat áll: „előadója" a Dinamo Zagreb volt a 2007–2008-as szezonban.

Hogy milyen erősségű volt az elefántcsontparti bajnokság az 1988-tól 1994-ig tartó időszakban, arról nem tudunk komplett képet adni, ám akármilyen is volt, az ASEC Mimosas elképesztő veretlenségi sorozata előtt mindenképp illik meghajolni. Persze ha nagyon rosszindulatúak akarunk lenni, akár azt is feltételezhetnénk, hogy az abidjani csapatot központi segítséggel óvták meg 108 mérkőzésen keresztül a vereségtől, hogy így megdöntse az addigi világcsúcsot, amit a Steaua Bucuresti tartott 104 találkozóval (1986–1989).

A Santiago Bernabéu Stadionba manapság sem nyerni járnak a vendégcsapatok, a legendás, BEK-serlegek garmadáját nyerő Real Madrid idejében viszont egyenesen ismeretlen fogalom volt a hazai vereség fogalma. Di Stéfano és társai 1957 és 1965 között nem kevesebb mint 122 bajnokin maradtak veretlenek hazai környezetben, ami természetesen világcsúcs.

A nemzetközi kupamérkőzéseket tekintve a Manchester United az etalon ilyen téren, a „vörös ördögök" ugyanis 1956-tól 1996-ig sikeresen őrizték az Old Traffordot, azt 56 meccsen egy csapat sem tudta bevenni – ez végül a Fenerbahcénak sikerült, majd három héttel később a Juventus is nyerni tudott a United pályáján.

A válogatottak közül összességében a spanyol és a brazil építette a leghosszabb sorozatokat. Előbbi 15 találkozón nyert zsinórban 2008 és 2009 között, mígnem a Konföderációs-kupán általános meglepetésre 2–0-ra kikapott az Egyesült Államoktól, amivel egyben a 35 mérkőzést számláló veretlenségi sorozata is megszakadt. Ez utóbbi szintén rekord, amit azonban a brazilokkal közösen tartanak. A selecao 1993 és 1996 között kerülte el egymás után 35 alkalommal a vereséget.

ARSENAL-REKORDOK KORA

Az Arsenal a 2005-ös FA-kupa-diadala óta egy jelentősebb trófeát sem tudott begyűjteni, így egyre többen gondolják úgy, hogy Arsene Wengernek ideje lenne felállnia az „ágyúsok" kispadjáról. Pedig nem volt mindig így, a londoni csapat az új évezred első esztendőiben igen sikeresnek bizonyult a francia szakemberrel, ráadásul több csúcsot is megdöntött.

2003 májusától 2004. októberéig például 49 bajnokin nem talált legyőzőre, ami rekord az angol élvonalbeli labdarúgásban, csakúgy, mint az az 55 egymást követő mérkőzés 2001 és 2002 között, amelyen legalább egyszer kapuba találtak Henryék.

Néhány évvel később, a Bajnokok Ligája 2005–2006-os szezonjában az Arsenal védelme remekelt, 10 mérkőzésen nem tudták mattolni, a 995 perces góltalanságot aztán Samuel Eto'o törte meg a párizsi fináléban, amelyet végül a Barcelona nyert meg 2–1-re.

PAKS, KECSKEMÉT, WIGAN, INTERNAZIONALE, CELTIC, COLO-COLO – MI A KÖZÖS BENNÜK?

Érdekes adatokra bukkanunk, ha megnézzük, mely csapatok szerepelnek folyamatosan hazájuk élvonalában azóta, hogy először feljutotta oda vagy alapítóként már eleve tagjai voltak.

Magyarországon két ilyen egyesület található: a Paks 2006, a Kecskemét pedig 2008 óta tagja az NB I-nek. A Ferencváros sokáig csúcstartónak számított, hiszen 2006-ig az első, 1901-es szezon óta tagja volt a legmagasabb osztálynak, és bár klasszikus értelemben sosem esett ki onnan, az élvonalbeli licenc megvonása miatt 2006-ban csak az NB II-ben indulhatott el.

Ugyanazon a nyáron hasonló okból kellett alászállnia a Juventusnak, amely (a fogadási botrány miatt) először kényszerült a Serie B-be. A Milant az 1980-as totóbotrány egyik bűnöseként sorolták vissza, ám a piros-feketék hiába jutottak vissza azonnal, az 1981–1982-es szezonban már a saját gyengeségük miatt kerültek ismét a második vonalba (a 14. helyen végeztek a 16 csapatos mezőnyben). Olaszországban így csak egy csapat van, amely sosem búcsúzott az élvonaltól, bár az Inter – merthogy a milánói fekete-kékekről van szó – 1994 tavaszán közel került ehhez, ugyanis egyetlen pontocskával gyűjtött csak többet a már kieső helyen végző Piacenzánál. A többek között Walter Zengát, Giuseppe Bergomit, Wim Jonkot, Dennis Bergkampot és Rubén Sosát is a soraiban tudó együttes egyébként ugyanebben a szezonban megnyerte az UEFA-kupát.

Angliában is csak egy csapat van a gáton, ez pedig a Wigan Athletic, amely 2005-ben jutott fel az első osztályba – amelyet 1992-től Premier League-nek hívnak –, és azóta is ott szerepel.

A Bundesliga esetében öt olyan együttesről beszélhetünk, amely még sosem esett ki (Hamburg, Bayern München, Leverkusen, Wolfsburg és Hoffenheim), közülük azonban csak a HSV volt ott a Bundesliga első, 1963-ban rajtoló idényében.

A Primera Divisiónból az Athletic Bilbao, Barcelona, Real Madrid hármas az 1929-es indulás óta egyszer sem hiányzott, de a Getafe és az UD Almería sem esett még ki, amióta 2004-ben, illetve 2007-ben feljutott (az UD Almería nem azonos az AD Almeríával, amely 1979 és 1981 között két szezont töltött a legjobbak között, majd 1982-ben megszűnt).

 

A BUNDESLIGA VÉGLETEI: A BAYERN MÜNCHEN ÉS A TASMANIA 1900 BERLIN

Az európai topcsapatok közül egyik sem uralja oly mértékben hazája bajnokságát, mint a Bayern München a Bundesligát. A bajorok a hatvanas évek vége óta 21-szer lettek aranyérmesek, így nem csoda, hogy számos rekordot ők tartanak. Ezek közé tartozik például a sorozatban megnyert 15 bajnoki 2005. március 19-től szeptember 20-ig.

A Bayern ellentétje az SC Tasmania 1900 Berlin, amely a valaha volt legrosszabb csapatnak számít, amely megfordult a Bundesliga 1-ben. A meglepő módon 1900-ban alapított klubot 1965-ben érte az a szerencsétlenség, hogy feljutott az élvonalba, ahonnan aztán 1966 tavaszán búcsúzott is, mégpedig azóta is megdönthetetlennek (vagy inkább alulmúlhatatlan) bizonyuló rekordok felállításával a háta mögött.

A szezonnyitón még minden szép és jó volt, a Karlsruhe elleni 2–0-s győzelmet 81500 néző látta a berlini Olympiastadionban. Fél évvel később a Mönchengladbach vendégjátékát már csak 827-en tisztelték meg jelenlétükkel, ami azóta is negatív ligarekordnak számít. A nézőszám megcsappanása a hideg idő beállta mellett a gyenge eredményekkel magyarázható. A kék-fehérek 31 meccsen át nem tudtak győzni, hazai pályán sorozatban 8 találkozót buktak el, ez utóbbi „bravúrt" a Hansa Rostock ismételte meg 2004–2005-ben. Az abszolút (hazai és idegenbeli mérkőzéseket is számba vevő) vereségsorozat is a Tasmaniához fűződik 10 egymást követő fiaskóval. Később, egészen pontosan az 1999–2000-es szezonban ezt csúcsot is beállították, mégpedig az Arminia Bielefeld, amelynek szurkolói az „ünnepi", rekordbeállítást hozó vereség alkalmával ironikusan a „Tasmania Bielefeld" rigmust kezdték skandálni. A góltalansági csúcs ugyancsak a berliniekhez fűződött 831 perccel, ezt azóta már a Saarbrücken és a Köln is alul (vagy felül?) tudta múlni.

 

A statisztikusok természetesen nemcsak csapat szinten tartják számon a különböző rekordokat, hanem a játékosok meghökkentő szériáit is nyomon követik. Cikkünk második felében ezekről lesz szó.

AZ ELLENFÉL VÉDELME ÉS A WEHRMACHT SEM TUDTA TARTANI

Ha egy lengyel sportújságíró 1938-ban a Ruch Chorzów mérkőzéséről tudósított, akár előre is beírhatta a gólszerzők közé Teodor Peterek nevét, az 1910-ben született úriember ugyanis elég megbízható módon termelt ekkoriban, sorozatban 16 bajnokin vette be az ellenfelek kapuját. A széria 1937. október 3-án kezdődött és 1938. szeptember 11-ig tartott. A 16 meccsen 22-szer volt eredményes, ötször tizenegyesből.

Petereket a II. világháború alatt 1942-ben besorozták a Wehrmachtba, ahonnan két évvel később megszökött, a szövetségesek kezére került, akik lengyel egységekhez küldték. A lengyel hadsereg válogatottjában 88 mérkőzésen lépett pályára.

Őt a listán három olyan játékos követi, aki 15 egymást követő összecsapáson talált be, a dobogó harmadik fokán pedig ketten állnak 13 meccsel. Egyikük a tragikus sorsú Peter Dubovsky, aki 2000-ben 28 évesen vesztette életét thaiföldi nyaralása során, amikor egy vízesés fotózása közben leesett egy szikláról.

Gabriel Batistuta sorozata „csak" 11 bajnokira nyúlt, ám ezt az akkoriban talán a világ legerősebb pontvadászatának számító Serie A-ban produkálta, ráadásul az 1994–1995-ös szezon első 11 fordulójában, ami minden idők második legjobb idénykezdetének számít ezen a téren. Csak Peterek volt jobb nála, aki az 1938-as lengyel bajnokságban a 15. fordulóban maradt először „néma".

VB-REKORDOK KOCSISTÓL GERD MÜLLERIG

A világbajnokságok „Peterekje" a francia Just Fontaine és a brazil Jairzinho. Ők ketten egymás után hat meccsen szereztek gólt az 1958-as, illetve 1970-es mundialon. Svájcban Kocsis Sándor sorozatban négy mérkőzést zárt legalább két góllal, egymás után két mesterhármast pedig csak egy ember jegyzett rajta kívül a vb-k történetében: Gerd Müller 1970-ben.

A Bajnokok Ligájában sok, Maruan Samahnál nagyobb formátumú csatár megmutatta már tudását, azt azonban csak a marokkói válogatott támadó mondhatja el magáról, hogy zsinórban hat BL-találkozón iratkozott fel a góllövők közé.

NÉGY MESTERHÁRMAS SOROZATBAN. CSODA, HOGY FERDE SZEMMEL NÉZTÉK?

Nem akármilyen rekordot tart a japán Nakajama Maszasi. A ma, 43 évesen még hazája másodosztályában szereplő csatár 1998-ban négy egymást követő mérkőzésen jegyzett mesterhármast, összesen 15, más források szerint 16 gólt szerezve. Nakajama lőtte egyébként az első japán gólt a világbajnokságok történetében, amikor 1998-ban Jamaica ellen betalált.

És ha ez még nem lenne elég: válogatott meccsen ő szerzett a legrövidebb idő alatt mesterhármast. 2000-ben a Brunei elleni vb-selejtezőn három perc három másodperc kellett neki a három találathoz. Lehet, hogy nemcsak a magyar, hanem a japán igazság is három?

KILENC GÓLKIRÁLYI CÍM SOROZATBAN

Ha labdarúgásról és gólokról van szó, szinte lehetetlenség nem megemlíteni Pelét. Minden idők egyik legjobb játékosa egy nem mindennapi rekorddal is beírta magát a labdarúgás történelemkönyvébe: 1957 és 1965 között sorozatban kilencszer lett gólkirály a Sao Pauló-i bajnokságban.

 

TÖBB MINT 20 MÉRKŐZÉS KAPOTT GÓL NÉLKÜL

A kapusok között is találunk brazil csúcstartót, méghozzá mindjárt az egyik leggyakrabban emlegetett összevetésben. Geraldo Pereira de Matos Filho (művésznevén Mazarópi) 1977 májusa és 1978 szeptembere között 1816 percen keresztül nem kapott gólt a Vasco da Gama játékosaként.

Válogatott meccseken Dino Zoff a csúcstartó, 1972 és 1974 között 1142 percen át őrizte sikeresen az olaszok kapuját.

Világbajnokságon szintén egy olasz, Walter Zenga nyújtott a leghosszabb ideig hibátlan teljesítményt, 1990-ben hazai pályán 517 percen keresztül nem kapott gólt. Az argentinok elleni elődöntőben aztán az élete formáját futó Claudio Cannigia köszönt be neki fejjel, hogy a tizenegyespárbajban már a másik fél kapusa, Sergio Goycochea legyen a hős, kiejtve a házigazdát.

A TRAKTOR ÉS AZ AUTÓBALESET – A VASEMBEREK

Posztjukból adódóan nem csodálkozhatunk azon, hogy a kapusok tartják a leghosszabb pályára lépési rekordokat. Az angol Premier League-ben az amerikai Brad Friedel 2008. november 30-án sorozatban 167. alkalommal kapott szerepet, amivel lehagyta a vonatkozó listán David Jamest.

Az Aston Villát erősítő Friedel később korábbi klubja, a Liverpool elleni találkozón piros lapot kapott Martin Atkinsontól, az FA szerint azonban a hálóőr kiállítása nem volt jogos, ezért nem tiltották el, így folytathatta sorozatát. Múlt vasárnap a Birmingham City elleni városi derbin már sorozatban a 250. PL-meccsén lépett pályára.

Tovább nyújthatja tehát a szédületes szériát, arra azonban kevés esélye van, hogy utolérje ebben a tekintetben Sepp Maiert, aki zsinórban 422 bajnokin védte a Bayern München kapuját. A németek világ- és Európa-bajnok kapusa 1979-ben életveszélyes sérüléseket szenvedett egy autóbalesetben, amely nemcsak fantasztikus sorozatának, hanem pályafutásának is véget vetett.

A Serie A-ban nem egy kapus a legelnyűhetetlenebb futballista, hanem Javier Zanetti. Az Inter argentin legendája nem véletlenül kapta a Traktor beceneve, 137 egymást követő fellépéséhez azonban szükség volt rendkívül sportszerű játékstílusára is. Szélső hátvédként – illetve középpályásként – három szezont húzott le úgy, hogy nem állították ki, és nem kapott négy sárga lapot, ami ugyebár szintén eltiltást von maga után. Tavaly (2010) áprilisban végül mégis a sárga kártyák vetettek véget hatalmas sorozatának, amely még 2006 márciusában kezdődött. Elmondása szerint remek erőnlétének titka nem más, mint a rendszeres edzés, amit még az esküvője napján sem hagyott ki a programjából.

SIR ALEX SZERETI KEVERNI A LAPOKAT

Győztes csapaton ne változtass! Így szól az egyik örökbecsű mondás, amit Sir Alex Ferguson elég gyakran megfogadhatna, hiszen a Manchester United meglehetősen jó százalékban nyeri meg a meccseit az irányítása alatt. A skót mester azonban inkább a „változatosság gyönyörködtet" elvet vallja. Erre következtethetünk legalábbis abból, hogy már sorozatban több mint 150 mérkőzésen küldte úgy pályára a fiait, hogy azok kétszer egymás után egyszer sem szerepeltek ugyanabban az összeállításban a kezdő sípszó pillanatában.

Sir Alex 2010. december 19-én lehagyta Matt Busbyt, aki addig a leghosszabb ideig hivatalban lévő MU-menedzsernek számított, idén november pedig Ferguson megünnepelheti a negyedszázados évfordulóját is a „vörös ördögök" kispadján.

Ezzel azonban a nyomába sem ér Guy Roux-nak, aki 1961-től 2005-ig irányította az Auxerre-t. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hatvanas évek elején katonai szolgálata miatt kis időre nem állhatott szeretett klubja rendelkezésére, a 2000–2001-es szezonban pedig sportigazgatóként szolgálta azt. Egyik korábbi játékosa mondta róla, hogy az Auxerre nélküle olyan, mint Párizs az Eiffel-torony nélkül.

A Beira-Mar játékosai 2002 februárjában valószínűleg még nem tudták, mekkora tettet hajtottak végre azzal, hogy idegenben 3–2-re legyőzték a José Mourinho által irányított Portót. Az igencsak megosztó személyiségű szakember ugyanis akkor szenvedett először és eddig utoljára vereséget aktuális csapatával hazai pályán megvívott bajnoki mérkőzésen.

Mourinho megismételhetetlennek tűnő sorozata jelenleg 145 találkozót számlál. A Beira-Mar elleni kudarc óta a Portóval 38, a Chelsea-vel 60, az Interrel 38, míg a Real Madriddal 9 hazai bajnokin maradt veretlen.

MÉG HOGY A NAMÍBIAI KUPA ELSŐ FORDULÓJÁBAN NINCSENEK IZGALMAK!

Meddig tart vajon? – vetődhet fel sokakban Mourinho szériájával kapcsolatban, de ugyanezt kérdezhették sokan 2005. január 23-án Tsumebben, ahol a King Kauluma Palace a Civicsszel csapott össze a Namíbiai Kupa első fordulójában. A rendes játékidő ugyanis 2–2-es döntetlennel ért véget, és bár kétszer 15 perces hosszabbításra nem került sor, abban valószínűleg hamarabb végeztek volna a csapatok, mint a kilencven perc után elkezdődő tizenegyespárbajban. Az tudniillik csak a 24. párban dőlt el, mégpedig a „szétlövést" 17–16-ra megnyerő KK Palace javára.

A rendelkezésre álló adatok szerint a második leghosszabb tizenegyespárbajt a Racing és az Argentinos Juniors vívta egymással az argentin bajnokságban 1988-ban. A rendes játékidő itt is 2–2-vel ért véget, és mivel ekkor a szabályok szerint döntetlen esetén plusz pontért tizenegyeseket kellett lőni, jöhetett az orosz rulett. Ez ez esetben jó 50 percig tartott, és 44 tizenegyes elvégzése után 20–19-re az Argentinos Juniors diadalmaskodott, tehát elmondható, hogy a két csapat játékosai jóval pontosabban céloztak, mint később namíbiai sorstársaik. A maratoni párbajt egy Gáspari nevű úriember zárta le, aki több társához hasonlóan háromszor is a labda mögé állt a sorozatban.