A kút mélyéről az Aranylabda közelébe - a 35 labdás Di María

Vágólapra másolva!

2014.09.25. 11:44

Címkék

Bár az őszi szezon jelentős része még előttünk áll, nagyjából lehet sejteni – főleg, hogy a világbajnokság már mögöttünk van –, kik pályázhatnak eséllyel a FIFA-Aranylabdára. Cristiano Ronaldo idén is számolatlanul ontotta, ontja a gólokat, BL-t nyert a Real Madriddal, Lionel Messi önmagához képest ugyan gyengébb hónapokat produkált, de a mutatói így is félelmetesek, és ugye vb-döntőbe jutott Argentínával. Arjen Robbennek idén tavasszal „csak” a duplázás jött össze a Bayern Münchennel, a holland válogatottat viszont vb-bronzig repítette, míg klubtársa, Thomas Müller vezéregyénisége volt a világbajnok nationalelfnek, öt góljával a brazíliai torna ezüstcipőse lett. Úgy véljük, e társaságba beleillik Ángel Di María is, vele kezdjük hatrészes Aranylabda-latolgató sorozatunkat, amelyben 3-4 hetente írunk az esélyesekről.

HÁRMAN EGY BICIKLIN
A hiperaktivitásáról „Az anyukám megunta, hogy mindent összetörök a házban, ezért hároméves koromban elvitt egy orvoshoz. Össze-vissza szaladtam a rendelőben, ott is összezúzva mindent. Az orvos csak annyit mondott, hogy vigyenek el sportolni. Így kezdődött a pályafutásom.” A nélkülözésről és annak hatásairól „Nehéz gyermekkorom volt, Perdriel utcáin játszva nőttem fel. Nem volt sok mindenünk. Kis házunkban egy szobában laktam a húgommal. Nincs bennem azonban harag, mások sokkal rosszabb körülmények között élnek. Az értékeim a neveltetésemből erednek. Alázatos vagyok, hogy váljak valakivé az életben. A gyerekkorom arról szólt, hogy legyen elég ennivaló, meglegyenek az alapvető életszükségletek.” Az első focicipőjéről „A szüleimnek volt munkájuk, így a keresetükből tudtak nekem venni egy pár futballcipőt. Ezt sosem felejtem el. Az, hogy volt cipőm és focizhattam benne, egyet jelentett azzal, hogy a két húgomnak nélkülöznie kellett.” A „gyerekmunkáról” „Az apám egy széntelepen dolgozott az édesanyámmal együtt. Szörnyű élet volt, ha rosszra fordult az idő, csak egy fémtető volt a fejük fölött. Én és a húgaim is dolgoztunk a széntelepen. Tízévesen kezdtem, és amikor tizenöt voltam, a kiszállításban segítettem. Kemény munka volt. Gyakran eszembe jut, milyen szerencsés vagyok, hogy itt van nekem a labdarúgás. Nagyon rossz tanuló voltam. A futball nélkül folytatnom kellett volna a munkát a széntelepen. Mi máshoz kezdhettem volna?” Nyugdíjba küldte az apját „Apukám tizenhat évig dolgozott a széntelepen, mígnem a Benficába igazolásommal abbahagyhatta a munkát. Csodálatos érzés volt abban a helyzetben lenni, hogy azt mondhattam neki: »Apu, nem kell többet ezt csinálnod.«” Apja összetört álmáról „Nagyon sajnáltam apámat, mivel ő is labdarúgó lehetett volna, de a River Plate tartalékcsapatában játszva súlyos térdsérülést szenvedett. Anya mindig emlékeztet rá, hogy milyen szerencsés vagyok, azt csinálom, amit apám szeretett volna, én valósítom meg az álmait. Egyébként ő egy nagyon jó és bölcs ember. A család jelent neki mindent, és áldva érzem magam, amiért meghálálhatom neki és a családomnak, amit értem tettek, és biztosíthatom, hogy ne szenvedjenek többet. Az apám rengeteg áldozatot hozott értem, sosem felejtem el, amit a Benfica ajánlatakor mondott: »Fiam, ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, úgyhogy élned kell vele, vágj bele!« Hárman egy biciklin, hét éven át „Amikor elkezdtem játszani a Rosario Centralban, fél órába telt kijutnunk az edzőközpontba. Anyukám biciklivel vitt, hárman ültünk a kerékpáron. Én hátul, a húgom a kormányra erősített ülésen, anyukám meg tekert. Télen különösen kemény volt. Elhiszik, hogy ezt így csináltuk hét éven át?” Gyertyák a meccs előtt „Édesanyám is nagyon vallásos. Ő az egyike azoknak, akik erőt adnak nekem a meccsek előtt. Minden egyes mérkőzésem előtt meggyújt egy gyertyát értem. A vallás mindannyiunk számára rendkívül fontos. A feleségem, Jorgelina szintén gyertyát szokott gyújtani, hogy Isten vigyázzon rám.” Nem az az érzelgős fajta „A feladatokra szoktam koncentrálni, ritkán irányítanak az érzelmeim. Azt hiszem, csupán egyszer sírtam karrierem során, amikor az ifjúsági világbajnokság elődöntőjében megsérültem Chile ellen. Összetörtem, hogy nem játszhattam a döntőben, ezt senkinek sem kívánom. Természetesen libabőrös leszek a nagy meccsek előtt, de alapvetően nem hagyom, hogy az érzelmeim legyengítsenek.” Hála a családnak „Jó érzés, hogy házak és ajándékok vásárlásával vissza tudtam adni valamit a családomnak. Remélem, ezt a pályafutásom végéig megtehetem majd.”

Lionel Messihez hasonlóan Ángel Di María is Rosarióban született (1988. február 14-én), ám míg négyszeres aranylabdás honfitársa középosztálybeli családban nőtt fel, addig neki sokkal viszontagságosabb gyermekévek jutottak. Erről is beszélt a The Independentnek adott interjújában, amelyből jobb oldali keretes anyagunkban olvashatnak részleteket.

Szüleivel, Miguellel és Dianával, valamint két húgával, Vanesával és Evelynnel élt egy fedél alatt. Hiperaktív gyerek volt, amit nemcsak a környezete és az azokban található tárgyak bántak, hanem kis híján saját maga is, ugyanis nem sokon múlott, hogy ne érje meg az első születésnapját. Egyszer, amikor még járókája volt, kitipegett a házuk udvarára, ahol beleesett a kútba, ám szerencséjére időben kihúzták, így túlélte a „kalandot”. Az ő esetében tehát duplán igaz a megállapítás, amely szerint nagyon mélyről ért fel a csúcsra.

A futball szeretete korán megfertőzte, naphosszat rúgta a labdát a környékbeli gyerekekkel Perdriel (Rosario egyik szegényebbek által lakott negyede) utcáin. Amikor négyéves korában kiszúrták a Rosario Central megfigyelői, akadt egy aprócska probléma: ekkor már az otthonától néhány sarokra található klub, a Torito játékosa volt. A Rosario Central tehát nem kaphatta meg ingyen, 35 futball-labdával fizetett érte – bár édesanyja 18-ra emlékszik.

A kék-sárgák nagycsapatában – ahol gyerekkori kedvence, Kily González oldalán játszhatott – 17 esztendősen debütált, első gólját pedig szűk egy évvel később szerezte meg. A 2007-es U20-as világbajnokságon Kanadában aranyérmet nyert a remek erőkből álló argentin csapattal, de sérülés miatt lemaradt a döntőről – már ekkor is...

Még ezen a nyáron elvitte volna a Boca Juniors, a Rosario Central azonban 8 millió euróért inkább a Benficának adta el. A lisszaboniakat 2010-ben egy portugál bajnoki cím és két Portugál Kupa-győzelem után hagyta el a Real Madrid kedvéért – no meg 33 millió euróért.

Ekkor már olimpiai bajnoknak is mondhatta magát, ráadásul a 2008-as pekingi játékokon főszerepet vállalt az argentin menetelés során. A hollandok elleni, hosszabbítást hozó negyeddöntőben (2–1) a 105. percben Messi passza után ő lőtte a mindent eldöntő gólt, a fináléban pedig az ő higgadt emelésével győzték le Nigériát, szintén Messi átadását követően.

A felnőttválogatottban 2008 szeptemberében mutatkozott be, első gólját pedig a 2010-es vb előtti, Kanada elleni felkészülési mérkőzésen lőtte, ez sem volt éppen csúnya találat. Diego Maradona mind az öt meccsükön bevetette (négyszer kezdőként) a dél-afrikai világbajnokságon, ám a németek elleni negyeddöntőben ő sem tudott emlékezeteset alkotni.

Madridban hamar megmutatta, hogy nem véletlenül fizettek érte egy rakás pénzt, a Penarol elleni felkészülési találkozón parádés, egyben pimasz góllal örvendeztette meg a Bernabéu közönségét.

A Realnál rögtön az első idényében alapemberként számított rá a „királyi klubhoz” szintén 2010 nyarán érkező José Mourinho. Madridi színekben az első trófeáját 2011 tavaszán gyűjtötte be; a Barcelona elleni Király-kupa-döntőn Cristiano Ronaldo az ő beadásából fejelte a mérkőzés egyetlen gólját a 103. percben, a hosszabbítás végén aztán második sárga lappal kiállították az argentint.

A következő szezonjában kevesebb játéklehetőséget kapott, ám ezeket igyekezett kihasználni, 5 góllal és 15 gólpasszal járult hozzá a Real Madrid 32. bajnoki címéhez.

A blancók 2013 tavaszán trófea nélkül maradtak, Di Maríának azonban kis túlzással ez volt akkoriban a legkisebb problémája. Állapotos feleségénél (Jorgelina Cardosóval 2011-ben házasodtak össze, góljai után neki üzen az ujjaival formázott szívvel) ugyanis komplikációk léptek fel, az orvosok pedig 30 százalékot adtak a kicsi életben maradására abban az esetben, ha nem hozzák világra mesterségesen.

A kis Mia végül áprilisban látta meg a napvilágot, koraszülöttként, három hónappal a tervezettnél korábban. A középpályás profizmusára jellemző, hogy öt nappal később a Real az ő góljával nyerte meg 2–1-re az Atlético elleni városi derbit. Pokoli időszak következett ezután számukra, hiszen kislányuk hónapokig inkubátorban maradt, ám végül hazatérhetett szüleivel.

„Senki más, csak apa és én tudjuk, milyen fájdalmas volt az orvosi zsinórokkal behálózott arcocskádra ránézni – írta az egyik közösségi oldalon egy évvel később Jorgelina a csatolt képek alá. – Nincs annál szomorúbb, mint üres kézzel hazamenni a kórházból. Minden éjjel telesírtuk a párnánkat. Most azonban elmondhatjuk, hogy egy erős, egészséges, boldog kislány vagy. Megnyerted a csatát az életedért, az életünkért.”

Mia Di María a születése után (lent) és egyévesen (jobbra fent)

Ángel Di Maríának
Lionel Messinek
Thomas Müllernek
Arjen Robbennek
Cristiano Ronaldónak
másnak

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A lelki tehertől megszabadulva Di María pályafutása talán legjobb évét produkálta a 2013–2014-es szezonban. Carlo Ancelotti – Gareth Bale érkezése miatt kényszerből is – a szélről betette a középpálya közepére, ott pedig még az addiginál is hasznosabbnak bizonyult. Nem rajta múlt, hogy a bajnokságban csak a bronz jutott a Realnak, 17 gólpasszával a liga legjobb előkészítője volt. A Király-kupa fináléjában 2–1-re nyertek a Barcelona ellen, az első gólt ő szerezte. A Real idényének és Di María eddigi pályafutásának megkoronázása a lisszaboni Bajnokok Ligája-döntő lett, amelynek 110. percében Bale az ő egyéni villanása után juttatta 2–1-es előnyhöz a „királyiakat” az Atlético ellen. A 4–1-re végződő mérkőzés legjobbjának Di Maríát választották, a díjat – milyen az élet... – Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere adta át hősünknek.

Jó formáját a világbajnokságra is átmentette, a Svájc elleni nyolcaddöntő hosszabbításának 28. percében ő lőtte az összecsapás egyetlen gólját – természetesen ezúttal is Messi passzából. A következő meccsen a belgák ellen izomszakadást szenvedett, és már nem lépett pályára többet a vb-n. Sosem tudjuk meg, hogyan végzett volna Argentína, ha nem dől ki a sorból egyik legjobbja.

MINEK JOBB LÁB, HA ILYEN A BAL?
Hogy Di María mire képes a jobb lábával, nem igazán tudhatjuk, mivel csak akkor ér labdához vele, ha nagyon muszáj. Kiváltképp igaz ez a lövéseire és beadásaira. Előszeretettel alkalmazza az úgynevezett rabonát, amely során az egyik (bal) lábával a másik mögött, külsővel rúgja meg a labdát. „Jobban megbízom egy rabonában, mint a jobb lábamban” – nyilatkozta Di María tavaly októberben, miután ilyen mozdulattal csodás gólpasszt osztott ki Cristiano Ronaldónak a Real Madrid BL-meccsén az FC Köbenhavn ellen. Pedig néha bízhatna a jobb lábában is, ezt mondatja velünk legalábbis ez a találata.

Bale után idén nyáron újabb méregdrága játékos érkezett a madridiakhoz James Rodríguez személyében, ez pedig már megpecsételte Di María sorsát. Mennie kellett, ezt saját maga erősítette meg a Manchester Unitedbe igazolása után, kijelentve: neki esze ágában sem volt elhagyni a spanyol fővárost. A „vörös ördögök” által kifizetett 75 millió euróval ő minden idők ötödik legdrágább labdarúgója (Zinedine Zidane-nal holtversenyben), angol csapat pedig még sosem adott ennyit egy játékosért.

A kényszerű váltás mindenesetre nem látszik meg az új idényben nyújtott teljesítményén. A németek elleni felkészülési mérkőzésen már ismét pályára léphetett az albicelestében (53. alkalommal), és három remek assziszt után egy még nagyszerűbb góllal tette fel az i-re a pontot.

A Manchester United finoman fogalmazva beragadt a rajtnál, ám Di María már új klubjában is mutatott ezt-azt, a hétvégén például egy klasszis gólt lőtt a Leicester ellen.

Idén már beválasztották a világbajnokság és a BL álomcsapatába, ha pedig az év végéig tartani tudja ezt a szintet, az Aranylabda-szavazáson is a tűz közelébe kerülhet.