Egy csendes spanyol a középpálya mélyéről – íme, 2024 aranylabdása, Rodri!

„Jó, de ez melyik Rodri?” – valljuk be, sokan tették fel ezt a kérdést még a labdarúgás világában otthonosan mozgók közül is az idei Aranylabda-gála kapcsán, amelyen a Manchester City 28 éves játékosát szavazta meg száz ország száz sportújságírója a 2024-es esztendő legjobb futballistájának a világon. Van ugyebár egy híres Rodrygo a Real Madridban, további néhány Rodri(go) a spanyol liga különböző csapataiban, és hát amilyen szomorú, olyan jellemző, hogy Vinícius Júnior elmaradt győzelme után a dühös Real Madrid-drukkerek nem az újdonsült aranylabdás, hanem az Atlético Madridban játszó, argentin világbajnok Rodrigo De Paul közösségi oldalát szállták meg fröcsögve…

Született: 1996. június 22., Madrid Állampolgársága: spanyol Sportága: labdarúgás Posztja: védekező középpályás Klubjai: Villarreal B (2015–2016), Villarreal (2015–2018), Atlético Madrid (2018–2019), Manchester City (2019–) Válogatottsága/góljai:  57/4 (2018–, Spanyolország) Kiemelkedő eredményei: Európa-bajnok (2024), Bajnokok Ligája-győztes (2023), Nemzetek Ligája-győztes (2023), klubvilágbajnok (2023), 4x angol bajnok (2021, 2022, 2023, 2024), FA-kupa-győztes (2023), 2x angol Ligakupa-győztes (2020, 2021), angol Szuperkupa-győztes (2019), 2x európai Szuperkupa-győztes (2018, 2023), BL-2. (2021), FA-kupa-2. (2024), Nemzetek Ligája-2. (2021), U19-es Európa-bajnok (2015), U21-es Eb-2. (2017) Egyéni elismerései: Aranylabda (2024), az Európa-bajnokság legjobb játékosa (2024), a Bajnokok Ligája-idény legjobb játékosa (2022–2023), a Nemzetek Ligája négyes döntőjének legjobb játékosa (2023), a klubvilágbajnokság legjobb játékosa (2023)

Ha már közösségi média: Rodri nincs jelen a közösségi médiatérben, nem gyűjt lájkokat és követőeket, nem vonzza a reflektorfény – a győzelme biztosan nem harsány médiahadjárat eredménye. Ezért is némiképp váratlan és kisebb csoda a sikere, még ha az eredményei megkérdőjelezhetetlenek is, és a Nemzeti Sport olvasói, illetve e sorok írója is neki adta volna a rangos díjat.

Mióta is játszik a Manchester Cityben? Senki sem tudja… Mintha mindig is ott futballozott volna – ez az ember érzése. Pedig csak öt éve, 2019-ben szerződött Angliába az Atlético Madridból. Emlékszik onnan rá valaki? Minden cinizmus nélkül: pályafutása korábbi szakasza szinte a feledés homályába vész. Josep Guardiola már Manchesterben lelte meg benne saját játékfilozófiájának tökéletes kivitelezőjét a pályán. Ha úgy tetszik: játékoskori önmagát. Aki a középpálya középén mindenest játszik, robotol, labdát szerez, fontos passzokat ad, párharcokat vállal, mélységből szervez, olykor hosszú indításokra vállalkozik, szükség esetén ritmust vált, kapcsolatot tart a védők és a támadók között – és ha kell, gólt szerez. Mint a 2023-as, Internazionale elleni isztambuli Bajnokok Ligája-döntő egyetlen találatát. Vagy azt a szintén fontos bombagólt, amellyel a későbbi győztes spanyolok egyenlítettek az idei Eb nyolcaddöntőjében Grúzia ellen. Nem véletlenül mondta a katalán mester egy ízben, hogy az egyetlen játékosa, akit nem tud nélkülözni: Rodri.

Guardiola szeret rotálni, de a triplázással záruló 2022–2023-as idényben kis túlzással mindig játszatta honfitársát, aki 56 meccsével és 4476 játékpercével a City legtöbbet pályán lévő játékosa lett.

„Micsoda éve volt! – dicsérte az idény végén edzője. – Mindenki Haalandról beszél, de Rodri nélkül nem lennénk sehol. A legjobb középpályásunkká fejlődött, fejedelmi év áll mögötte.” Most épp súlyos, az egész idényt érintő sérüléséből, térdszalagszakadásából lábadozik, az Aranylabda-gálára is mankóval érkezett – meg is látszik a hiánya a City játékán, amely cikkünk nyomdába adásakor zsinórban négy vereséget számlál a legutóbbi tétmérkőzéseken. Hiányzik a középpálya agytrösztje és lelke.

A City előtt az Atléticónál csak egy idényt töltött, pedig madridi születésű, s 2007 és 2013 között hat éven át épp az Atlético utánpótlásában nevelkedett, mielőtt elengedték a Villarrealhoz. Az ok prózai: fizikailag nem találták alkalmasnak a topfutballra. Drága tévedés volt: ingyen engedték el, de 2018-ban már 20 millió eurót kellett érte leszurkolniuk, hogy visszavigyék. Igaz, rögtön elkezdett törleszteni a vételárából, első meccse végén az Atlético Madrid felnőttcsapatában rögtön felemelhette az európai Szuperkupát, amelyet épp a városi örök rivális Real Madrid ellen nyert el. Sőt, egy évvel később anyagilag is igazolódott, hogy megérte 20 millió euróért visszacsábítani, hiszen 2019-ben a Manchester City már ki is csengette érte a 70 millió eurós kivásárlási árat az Atléticónak.  

De nem a fővárosiaknál szúrt szemet a játéka Guardiolának, hanem még előtte a Villarrealnál, amelynek 2013 és 2015 között az utánpótlásában, 2015–2016-ban pedig a harmadik ligás B-csapatában játszott Rodri, mielőtt 2015. december 17-én az Huesca elleni Király-kupa-meccsen bemutatkozott a felnőttcsapatban is. A bajnokságban pedig 2016. április 17-én a Rayo Vallecano ellen debütált. Jellemző a szerénységére, hogy La Liga-játékosként még mindig egy diákszállón lakott, castellóni egyetemi (ahol üzleti tanulmányokat folytatott) csoporttársaival. A luxus sohasem vonzotta, egy használt Opel Corsával járt edzésre, hiába cikizték miatta a csapattársai, és még összetört képernyőjű telefonját sem volt hajlandó lecserélni. Most pedig már a focilabdája is aranyból van a vitrinben…

A Villarrealnál töltött három éve alatt sok esélye nem volt trófeát nyerni, az Atléticóval is csak a Szuperkupa jött össze, a Manchester Citynél viszont megjöttek az átütő sikerek. Négy Premier League-aranyérem, FA-kupa, két Ligakupa, angol Szuperkupa, BL-döntő (amelyet még elbukott 2021-ben a Chelsea ellen), majd BL-győzelem (mint írtuk, az ő góljával nyertek az Inter elleni döntőben, és őt választotta az UEFA az idény legjobb játékosának is), európai Szuperkupa, klubvilágbajnoki cím. Mindent megnyert, amit csak lehet.

Idén pedig a válogatottal is révbe ért. Az U19-es spanyol korosztályos csapattal 2015-ben már megnyerte az Európa-bajnokságot (beválasztották a torna csapatába is, Marco Asensio, Borja Mayoral, Unai Simón és Mikel Merino is csapattársa volt akkor), és Eb-döntőt játszott 2017-ben is az U21-esekkel, 2024-ben pedig a felnőttválogatott tagjaként is ünnepelhetett. Berlinben, az angolok ellen 2–1-re megnyert döntő utáni trófeaátvétel előtt még egy egyéni díjat is kézhez kapott: ő lett a torna MVP-je, vagyis legjobb játékosa.

A Premier League-elsőséggel együtt pedig ez már Aranylabdát érlelt.

Köztudott, hogy az Aranylabdát leggyakrabban csatárok vagy támadók kapják meg, a kevés kivételhez tartozik az egyetlen kapus, Lev Jasin, aki 1963-ban nyerte el a France Football becses díját, továbbá három védő, Franz Beckenbauer (1972, 1976), Matthias Sammer (1996) és Fabio Cannavaro (2006). Bár Beckenbauer és Sammer pályafutása során játszott védekező középpályást is, az Aranylabdát már belső védőként kapták meg. A 2018-ban elismert Luka Modric is középső középpályás ugyan, de őt aligha nevezhetjük védekező vagy szűrő középpályásnak. Így a Rodri posztján játszók közül korábban tulajdonképpen csak a csehszlovákok 1962-es vb-döntős hőse, Josef Masopust kapta meg az Aranylabdát, persze akkor még a posztnak is más neve (és funkciója) volt: fedezetnek hívták. Más kérdés, hogy sokan felvetik: ha ezen a poszton Xavi Hernández, Sergio Busquets vagy Andrea Pirlo sohasem kapott Aranylabdát, hogyan kaphatott akkor Rodri?! Talán úgy, hogy neki már nem kellett megküzdenie érte Lionel Messivel és Cristiano Ronaldóval…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 16-i lapszámában jelent meg)