A Pickford-rovat „kielégítette a nyájas olvasók kíváncsiságát”

„(Ebben a rovatban bármely hozzánk érkezett football-kérdésben készséggel szolgálunk felvilágosítással.)”

E zárójelek közé szorított mondat 1910-től évekig szerepelt a Sporthírlap állandó és közkedvelt, Pickford című rovatának élén – közvetlenül a cím alatt –, büszkén hirdetve, hogy a lap fontosnak tartja olvasói kiszolgálását, útbaigazítását, egyszersmind a futballjáték népszerűsítését. Először 1910. február 14-én lehetett olvasni, rögtön akkor, amikor a Sporthírlap első alkalommal utcára került – harmadik számú sportlapként, az 1893 vége óta megjelenő Sport-Világ és a sajtópiacon 1903-ban bemutatkozó Nemzeti Sport után.

Hamarosan azonban az élre tört, nem kis részben éppen Pickford rovatának köszönhetően.

A Sport-Világ újságíróinak 1911-ben eszükbe jutott ugyan egy hasonló rovat életre hívása, de hiába tervezték, nem tudtak neki helyet szorítani a lapban. Előbb a január 21-ei, majd az egy héttel későbbi számban közölték az olvasókkal, hogy még várniuk kell a Szerkesztői üzenetek átalakulására („Anyaghalmaz miatt még mindig nem a magyar Pickford”), február 4-én pedig végérvényesen lemondtak az ötletről. „Nincs hely a magyar Pickford bevezetése számára, tehát marad minden a régiben” – írta a Sport-Világ, amely néhány évre rá, a világháború első éveiben meg is szűnt.

A Nemzeti Sport már korábban, 1912-ben bedobta a törülközőt (hogy a háború után újrainduljon). Pedig ő is érezte az új idők szelét, vagyis azt, hogy a tömegeket megmozgató labdarúgással kiemelt módon kell foglalkozni. Sőt az újság is idézte Mr. Pickfordot – igaz, rovatot nem szentelt neki. Nemzeti Sport, 1910. február 19.: „Nálunk egy bírói kérdés heteken át fejbetörés tárgya. A praktikus angol ilyesmi miatt nem töri se saját fejét, se a másét, hanem egyszerűen kikéri Pickfordnak, a bírói sarokasztal Merlinjének a véleményét, mely minden körülmények közt dönt, mert Pickford a legfelsőbb angol futballfórum. Hírneve már Budapestre is eljutott, ahonnan a napokban azt a kérdést intézték hozzá, mi a véleménye a MTK–BTC 16 percről? A kitűnő angol a következő udvarias levélben válaszolt.” És jöttek Pickford szakszerűen megfogalmazott, megszívlelendő sorai, majd a lap rövid beszélgetése is magával a misterrel, akiről máskor is írtak még.

De ki is volt ez az úriember, a bírói sarokasztal Merlinje?

William Pickford 1861-ben született az északnyugat-angliai Lancashire megyében, kezdetben a rögbiért rajongott, ám egy 1878-as futballmérkőzés örökre megváltoztatta az életét. „Egyszeriben megszerettem a focit. A játékosok nem kapaszkodtak, gabalyodtak egymásba kisebb-nagyobb kupacokban, mint a rögbiben, inkább úgy tűnt, a helyükön vannak, akár a sakkfigurák. A labda ördöngös kezelése, továbbítása és a sebesség egyszerűen lenyűgözött” – idézte fel a futballal való megfertőződés pillanatait később. Amikor a családjával visszaköltözött Bournemouthba, a húszas évei elején a helyi Roversbe igazolt, ahol hamarosan kivívta helyét az első csapatban.

Egy idő után átpártolt a játékvezetéshez, s bíróként világhírnevet szerzett magának. No, de nem a pályán, hanem az íróasztal mögött – szabályalkotóként, -magyarázóként. Pickford az 1880-as évek első felében mint könyvelő kereste a kenyerét, mialatt a Bournemouth környéki futballmeccsekről írt tudósításokat a helyi lapba. Amikor 1887-ben megalakult a Hampshire-i Labdarúgó-szövetség, a titkára lett, a következő évben pedig elvállalta a pénztárosi posztot, amelyet megtartott élete végéig. (Bournemouth közel fekszik Hampshire megyéhez, amelynek két legnagyobb városa Southampton és Portsmouth.) Hampshire-ben bíráskodott egy darabig, majd az 1893-ban megalakuló Referees Association (Játékvezetők Szövetsége) alelnökének választották meg, itt volt pénztáros 1908 és 1914 között. Közben 1906-ban megírta élete fő művét, a How to Referee-t (Hogyan bíráskodjunk?), amelyben meghatározta a játékszabályokat, és tanácsokat adott gyakorló játékvezetőknek – a Sporthírlap vélhetően innen merítette szabályismertető rovatának ötletét.

Miután az International Football Association Board, a labdarúgás szabályalkotó testülete 1902. június 16-i scarborough-i ülésén határozott a játéktér új jelöléseinek a bevezetéséről, az FA Pickfordot bízta meg a feladattal: felügyelje, hogy minden pályára felkerüljenek a friss jelölések, azaz a büntetőterület (penalty area) és az öt és feles (goal area) vonalai, valamint a büntetőpont (penalty spot) mészpöttye.  „1888 óta tagja volt az FA tanácsának. Ez alatt az ötven év alatt Pickford rengeteg újítással ajándékozta meg a futballsportot. Egész sereg szabálymódosítás fűződik a nevéhez. Ő vezette be a félvonalat s többek között azt a szabályt, hogy a félvonalon innen nincs lesállás” – írta Pickfordról szóló 1938. novemberi nekrológjában Feleki László. A FIFA alelnöke és az IFAB tagja volt már jó ideje William Pickford, amikor 1937-ben az angol szövetség élére került Charles Clegg halálát követően.

Feleki:  „Pickford nem kívülről került be a labdarúgószövetség elnöki székébe. Nem reprezentáló figura volt. Reprezentálni is tudott, igaz. A kupadöntőkön ő fogadta a királyt és ő ült mellette. De a futballsportból nőtt fel az elnöki székig s a legünnepélyesebb reprezentáláskor sem zavarta őt, hogy valaha vidáman rúgta a labdát, az úttörő angol fiatalság társaságában. (...) Az ő ötlete volt a »Referees' Chart«, amely nem más, mint »Útmutató játékvezetők, edzők és játékosok részére«. Mert Pickfordnak nemcsak az volt a célja, hogy az angol futball erős legyen, hanem az is, hogy tiszta legyen. (...) Pickford mindössze 15 hónapja volt elnöke az angol futballszövetségnek Sir Charles Clegg halála óta. Tíz napja, hogy még erőben, egészségben megérte az angol futballszövetség 75-ik születésnapját.”

„Neve mint szabálytudósé lett közismert, szava olyan döntő és vitathatatlan volt, mint a pápáé. Ha valamely esetre nem találtak szabályt, Pickfordhoz fordultak a kérdés eldöntéséért”  – így a Sporthírlap egy évre rá.

Kanyarodjunk még vissza a mi Pickford rovatunkhoz, amely „kielégítette a nyájas olvasók kíváncsiságát”. „A Sporthírlap a háború alatt beszüntette ezt a népszerű rovatát, most azonban – miután a magyar sport nemcsak kiheverte a háborús veszteségeket, hanem soha nem látott virágzásnak indult – idejét látjuk, hogy ismét felújítsuk olvasóinkkal való kedves összeköttetésünket. Rovatunk minden héten vasárnap fog megjelenni, s bizonyosra vesszük, hogy élvezetes vasárnapi szórakozása lesz nemcsak annak, aki a választ kapja, hanem annak is, aki azt olvassa”  – tudatta a Sporthírlap 1924. szeptember 21-én. A második korszak nem tartott sokáig, alig másfél évet élt az új Pickford, majd minden előzetes bejelentés nélkül 1926 márciusában megszűnt (ami egybeesett a „kék újság” főszerkesztőváltásával).

Az 1910-es években egyébként ilyen válaszokat lehetett olvasni a Pickfordban:

„Magyarország footballsportja a legrosszabb esetben a negyedik helyen áll. Anglia, Dánia és Hollandia után következünk.”

„Egyszerűen azért nem védett Zsák az FTC kapujában vasárnap a Sunderland-matchen, mert nem az FTC, hanem a »33« FC tagja.”

Mindent az olvasókért.