Ahogy mi megéltük: „Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”
 |
| Ez a jegy kincset ért, így természetesen kollégánk, Kocsmár-Tóth István is megőrizte |
Egy korsó átlagos sör 10 euró. A Guinness 12. „Mit számít még két euró! Legyen a Guinness! Ez nem egy átlagos nap! Ez a mi napunk!”
Az izgatottságtól alig bírtunk aludni. Már délelőtt egy belváros széli, szimpatikus kis pubban találtuk magunkat – tucatnyi másik magyarral. Egyetlen asztal kandikált üresen a sorok között. Befoglaltuk. Talán a harmadik Guinnessnél jártunk, amikor valahogy a mennyezetre tévedt az ember tekintete... A megannyi mez – futball- és kézilabda- – között ott kandikált egy magyar zászló. A fene se tudja, hogy került oda, az eredeti díszítés része volt, vagy csak valamely sorstárs hagyta ott, gondolva, ennél szebben nem lehet feldobni a helységet! Így vagy úgy, volt érzéke a díszítőnek.
A hangulatot nem kellett sokáig fokozni. „Ez a mi napunk!” Egyébként is, a nálunk idősebbek egy emberöltőt is vártak rá, hogy eljöjjön. Nem dülöngélve kéne megérkezni a stadionhoz. „Menjünk már!”
Alig múlt dél, megindultunk. Jól is jött, mert a helyi villamos hol járt, hol nem. „Ők is pont ilyenkor sztrájkolnak?”Amikor épp járt, rendre akadtak rajta osztrákok is. De ez is rendben volt. Elénekeltük a Himnuszt. Erre ők a sajátjukat. Aztán megpróbáltuk megtanítani egymást a másikéra. Elvégre sógorok vagyunk. „Éljen a Monarchia!”„Na, azért szerényen...”
Ha nem jártam háromszáz meccsen előtte, akkor egyen sem, de ilyen gyomorgörccsel még beléptetésre nem vártam. A fokozott terrorveszély miatt egyébként se tudtuk, mire számítsunk. Aztán pikk-pakk bejutottunk – csak néztünk egymásra, volt olyan NB I-es meccs (Pápán, vendégként), ahol ezerszer jobban átvizsgáltak minket, hogy aztán Bukarestről egy szót se szóljak...
Még mindig két óra a kezdésig.
Másfél!
Egy!
„Ó, már fél lábon is.” Van, aki egy emberöltő óta vár erre! A legváratlanabb pillanatban csörrent meg a telefon, Budapestről, a rádióstúdióból: „Van még két percünk az adásból, bekapcsolunk élőben, mondj valami színeset...”
„Zászló. Bordeaux-i tömegközlekedési sztrájk. Sógorok. Himnusz. Véget ér a 44 éves böjt...”
És már csak fél óra!
„Hopp, Kristin Laci hangja.”
Firkin: Focimese. „Ezt meg ki szavazta meg?”
„...Varázsolj nekünk valami szépet!”
Kezdősípszó. Alaba. Kapufa! Junozovic! Királygabi! Arnautovic. Végre egy Dzsudzsák! Védte, a fene egye meg! Szalai! SZALAAAAIIIIIIII! „Valaki orrba vágott! Kit érdekel?” Szalaaaiiii! „Nem kapok levegőt! Kit érdekel!” Szalaaaaiiii! Pacsi pacsi hátán. Ölelés. Homlokpuszi. „Csak ne kapjunk gólt!” Piros! „De kinek? Ugye nem..." Dragovic, bye-bye! „Nem vagyok vallásos, de »köszönöm, Istenem«!" STIEBER! „Megvan, meg kell legyen!” Ölelés. Homlokpuszi. „Ezt az embert nem is ismerem...”
S mire felocsúdtunk, vége is volt.
Győztünk!
„Csípjetek meg! De tényleg.”
Győztünk!
Irány a parkoló. Ó, az ott a Dárdai Pali! „Közös képet, gyorsan!” Aztán a buszban hol a képeket, hol a villámgyorsan feltöltött összefoglalót néztük – immáron Hajdú B. István kommentárjával: „Kleinheisler. És újra Szalainak, és ott a gólhelyzet, és a góóól! És a góóóóól! Szalai! Vezet Magyarország!”
„Erről a napról kell egy újság! Meg holnapról is! Ó, főleg holnapról.”
(...)
Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket vasárnaponként megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében az[email protected]e-mail címre várjuk! Szabó Áron:„Gascoigne piás nyolcas (volt), de vizesnyolcas soha!” |
Kezemben a L’Équipe-pel tértünk vissza a szállásra. Mezben, sálakkal. Ki sem szálltunk a kisbuszból, fentről, az erkélyekről taps dörgött. Felnézve újabb zászlókat láttunk. De nem magyarokat. Osztrákokat. Mögülük szólt az elismerő taps.
„Nekünk? Mintha mi bármit is tettünk volna! Maximum azt, reggel elhittük, hogy ez a nap… ez a miénk!”
Ők ilyen szívvel-lélekkel küzdő csapatot még nem láttak. „Hát mi sem túl gyakran...”
Évekig vártuk, hónapokig tervezgettük a napot, s visszagondolva, az egész őrületes rohanás volt, szinte egy csapásra vége lett. De az érzés azóta is bennem van, azóta is kiráz a hideg, ahányszor Bordeaux-ra és a magyar–osztrákra gondolok. Vagy háromszáz meccsen jártam előtte, és száz-százötvenen azóta is, de ennél büszkébb futballszurkoló nem voltam. Talán nem is leszek.
(Csak a másnapi L’Équipe-et, csak azt tudnám, hol a francban hagytam el… Ó, Murphy!)
KORÁBBI ÍRÁSAINK
Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény
Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján
Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára
Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”
Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”
Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve
Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”
Air fryer: aggasztó dolog derült ki a népszerű eszközről
Az utolsó dartsverseny következik a PDC-vb előtt
Több mint 200 ezer forintot vennének el a magyar nyugdíjasoktól
Valóra vált rémálom, amit a borsodi edzőteremben műveltek egy kislánnyal
Megváltozott Demcsák Zsuzsa arca: így néz ki a plasztika beavatkozás után
Nukleáris háború küszöbén a NATO tagországa
Elismerte az UEFA, nagyot hibázott a videóbíró
Hadas Kriszta lánya megható képpel búcsúzott édesanyjától
A Veszprém csak a két ponttal lehet elégedett a Wisla Plock ellen
„4 kulcsjátékos, 10 kezdőjátékos, 4 rotációs játékos, 7 projektjátékos” – így alakul át a DVTK kerete
„Rafa nagysága ennél többet érdemelt volna” – David Ferrernél kiverte a biztosítékot Nadal búcsúztatása
