ANK: csak meleg volt, gól nem – három meccs, három 0–0

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 20:54
null
Nem bírt egymással Kamerun és Ghána (Fotó: AFP)
A címvédő Kamerun gól nélküli döntetlent játszott Ghánával az Egyiptomban zajló Afrikai Nemzetek Kupája csoportkörének második fordulójában.

 

A két évvel ezelőtti torna után találkozott egymással ismét Kamerun és Ghána, akkor a későbbi győztes „szelídíthetetlen oroszlánok” 2–0-ra diadalmaskodtak az elődöntőben. Ezúttal a továbbjutást biztosíthatták be a Bissau-Guinea elleni siker után, míg Ghána a csalódást keltő első fordulóbeli döntetlent igyekezett javítani.

A hatalmas hőség alaposan rányomta bélyegét az iramra, az első félidőben mindössze egyetlen nagy helyzetet láthatott az ivóvíz nélkül hagyott közönség (a stadionban nem árultak, bevinni pedig nem lehetett): Christian Bassogog lőtt 12 méterre, szembe a kaputól, s bár a kísérlet nem volt pontos, Richard Oforinak bravúrra volt szüksége a hárításhoz.

A fordulás után feljebb kapcsolt Ghána, amely a hajrában megszerezhette volna a győztes gólt: egy eladott labdával a csereként beálló Owusu Kwabena száguldott végig, lövése azonban a lécen csattant, így maradt a döntetlen.

A korábbi mérkőzésen Mauritánia megszerezte története első ANK-pontját, az északnyugat-afrikai nemzet gól nélküli döntetlent játszott Angolával, míg a későbbin Benin és Bissau-Guinea tette teljessé a gól nélküli játéknapot.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, EGYIPTOM
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Mauritánia–Angola 0–0

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mali 2
1
1 5–2 +3 4
2. Tunézia 2

2 2–2 0 2
3. Angola 2
2 1–1 0 2
4. Mauritánia
2 1 1 1–4 –3 1

F-CSOPORT
Kamerun–Ghána 0–0

Benin–Bissau-Guinea 0–0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kamerun 2
1
1 2–0 +2 4
2. Ghána 2

2 2–2 0 2
Benin 2
2 2–2 0 2
4. Bissau-Guinea 2 1 1 0–2 –2 1

 

Legfrissebb hírek

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Megvan a DNS-teszt eredménye – kiderült, milyen felmenőkkel rendelkezik Vinícius

Minden más foci
2024.11.20. 11:26

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Féléves eltiltást kapott Samuel Eto'o

Minden más foci
2024.09.30. 20:17

Női kézi: brazil kiütés; 3. a magyar csapat; megvan az olimpia fair play-díjasa?

Párizs 2024
2024.08.03. 15:43

Jó kezdés után csak futottunk az eredmény után: döntetlen Angola ellen Párizsban

Párizs 2024
2024.07.30. 17:35
Ezek is érdekelhetik