Copa América: futballünnepre készülnek Chilében

A LABDARÚGÁS SZÍVE

Ezt hirdeti a 2015-ös Copa América szlogenje, Chilében pedig már minden készen áll arra, hogy június 11-én (magyar idő szerint június 12-én) megdobbanjon az a bizonyos szív. A dél-amerikai kontinens válogatottjai idén 44. alkalommal mérik össze erejüket a jövőre centenáriumát ünneplő tornán, amely ezzel a világ leghosszabb ideje megrendezett válogatott futballvetélkedésének számít. Tavalyi világbajnoki szereplésük után a házigazdák ráadásul nemcsak a rendezéssel, hanem a pályán is meglepetést szeretnének okozni. Hogy mire is gondolunk pontosan?

A Copa América 1987-es átszervezése óta a Conmebol, vagyis a dél-amerikai labdarúgó-szövetség 10 tagországa egymást váltva rendezi meg a kontinenstornát. 2015-ben Brazília lett volna a rendező, amely ezáltal négy év alatt négy világeseménynek adott volna otthont (sorrendben: Konföderációs Kupa, világbajnokság, Copa América és az olimpia). A terv végül a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) elnökségében történt csere után megváltozott, a 2019-es kontinenstorna házigazdája pedig beugrott a brazilok helyére: idén Chile, négy év múlva Brazília lesz a rendező.

99 ÉV DICSŐSÉGE

A cserének köszönhetően hazai környezetben készülő La Roja fogadkozása már csak azért is érthető, mert a Conmebol válogatottjai közül Ecuadorral és Venezuelával együtt csupán nekik nem sikerült megnyerniük eddig az 1916 óta megrendezett kupát.

A kontinenstorna 99 éve alatt a legtöbb elsőséggel az 1916-os kupagyőztes, egyben a jelenlegi címvédő Uruguay büszkélkedhet, miközben 14 trófeájával Argentína csupán eggyel van lemaradva mögötte. A hagyományosan favoritnak számító, nyolcszoros tornagyőztes Brazília legutóbb 2007-ben ünnepelhetett, kérdés, hogy a csalódást okozó hazai világbajnoki szereplést követően vigasztalódhat-e majd a Canarinha Chilében.

TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEK

A június 11-i nyitó mérkőzéstől a július 4-i döntőig 26 meccset rendeznek 8 helyszínen, amelyek közül néhánynak egészen különleges háttértörténete van. A magyar futball nosztalgikusainak például bizonyára nem kell bemutatni a két összecsapásnak otthont adó rancaguai arénát, ahol a magyar válogatott az 1962-es mundiálon a csoportmérkőzéseit játszotta, majd azt a sokat emlegetett negyeddöntőt is Tichy Lajos meg nem adott góljával.

A chilei Nemzeti Stadion pedig tragikus emlékű, az 1973-as Pinochet-államcsíny során politikai foglyokat tartottak és végeztek ki itt a puccsisták. A 2010-re teljes felújításon áteső santiagói arénában játsszák a kontinensviadal döntőjét, ám a Sergio Jadue vezette Chilei Labdarúgó-szövetség (FFCh) a rendezés elnyerése óta azon dolgozik, hogy a Copa América többi helyszíne is méltó legyen a tornához.

A Copa América nyolc helyszíne

ÍME AZ A-CSOPORT

Ennyi bevezető után jöjjenek hát a 2015-ös Copa América főszereplői, hogy a június 11-i kezdőrúgásig legyen idő bemutatni a kontinenstorna mind a 12 résztvevőjét. A házigazdák Ecuador elleni mérkőzésével induló csoportkörben háromszor négy csapat játszik egymással, az A, B és C jelű kvartett első két válogatottja, valamint a két legjobb csoportharmadik kerül a negyeddöntőbe. Az A-csoportban a házigazdák mellett a vendég Mexikó, Ecuador és Bolívia szeretné elsőként megváltani a jegyét az egyenes kieséses szakaszba.

Chile

A négyszeres Copa América-döntős házigazda számára a csoportból való továbbjutás a minimum, ám a La Roja („vörösök”) szurkolói ennél bizonyára merészebb álmokat dédelgetnek. A nosztalgikusok számára jó előjel lehet, hogy a válogatott legjobb eredményének számító világbajnoki harmadik helyet épp az 1962-es hazai rendezésű mundiálon érte el. Iván Zamorano és Marcelo Salas legendás csatársora mára szintén történelem – nem is beszélve a válogatott történetének harmadik legeredményesebb játékosáról, a magyar származású Carlos Caszelyről –, a csapatban mégis van potenciál.

Az idei Copa América másik öt válogatottjához hasonlóan argentin edző által vezetett La Roja számos, Európában is bizonyított klasszist tud felmutatni, a csapat gerince éppen ezért tekintélyt parancsoló. A Barcelonával bajnok, illetve BL- és Király Kupa-győztes Claudio Bravo kapus, a nem véletlenül „Pitbullnak” becézett milánói védő Gary Medel, a Juventusszal élete formáját futó Arturo Vidal és az első angliai szezonjában 51 meccsen 24 gólt és 11 gólpasszt jegyző Alexis Sánchez mellett biztosan nem lehet szó nélkül elmenni.

A korábbi kisebb-nagyobb botrányokat követően visszatért a válogatotthoz az Európa-liga-elődöntős Matías Fernández és a veterán David Pizarro (mindkettő Fiorentina), valamint Jorge Valdivia (Palmeiras), aki meglepetésre a tavalyi világbajnokság után távozott a válogatottól. Kérdés, a „Mágusnak” ezúttal sikerül-e szót értenie Jorge Sampaoli szövetségi kapitánnyal. Ha mindenki egy irányba húz, és Sampaoli legutóbbi nyilatkozatának megfelelően a csapatot nem nyomja agyon a hazai pálya terhe, Chilével a döntőben is találkozhatunk.

Mexikó

A brazíliai világbajnokságon sok magyar szurkoló szívét meghódító Mexikó ezúttal is meghívott válogatottként vesz részt a kontinensviadalon – a B-csoportban szereplő Jamaica mellett –, ahol 1993 óta eddig két ezüstéremmel büszkélkedhet. A hagyományosan a közép-amerikai CONCACAF-Arany-kupán részt vevő együttes a világon egyedülálló módon eddig kilenc különböző hivatalos válogatott-tornán szerepelt már története során, és mivel meghívott együttes még sohasem győzött a Copa Américán, az El Tricolor célja nem is lehet más Chilében, minthogy ezzel is történelmet írjon.

A csoportból való továbbjutás mégsem tűnik könnyű feladatnak a FIFA rangsorában jelenleg 16. helyen álló csapatnak, hiszen júliusban épp az említett Arany-kupán vesz részt az El Tri. Bár Miguel Herrera kapitány tagadja, hogy Mexikó a B-csapatával utazna, és egyenesen döntős szereplést jósol, egyelőre nehéz tisztán látni a kérdésben.

A 2011-es Copa Américán pontot sem szerzett az utánpótlás-válogatott, a szurkolók természetesen inkább a tavalyi parádés világbajnoki szereplés megismétlésében bíznak. Emlékezhetünk, Mexikó akkor a könnyűnek éppenséggel nem nevezhető A-csoportból jutott tovább, legyőzve Kamerunt és Horvátországot, valamint nagyszerű mérkőzésen döntetlent játszva a házigazda Brazíliával. Hollandia jelentette számára a végállomást, a nyolcaddöntőben, ám a kitűnő formában védő Guillermo Ochoa kapus és Herrera kapitány, vagyis a „Tetű” nevét sokan megjegyezték idehaza.

Valószínűsíthető, hogy a Bolívia elleni első mérkőzésen így is egy alaposan felforgatott Tricolorral találkozunk, amelyben a fiatal mexikói tehetségek mellett a rutint elsősorban a veterán Rafa Márquez szolgáltatja. A boszorkányos Ochoa távollétében a korábbi első számú kapus Jesús Corona véd, és a középpályáról biztosan hiányzik majd Andrés Guardado, illetve a Javier „Chicharito” Hernández, Carlos Vela kettős is. Persze ha Herrera döntőt ígér, az mindjárt más…

Ecuador

A mexikói A-válogatott hiányában Ecuador egyértelműen a csoport második helyére törhetne – ha a sérülések és a botrányok lassan nem válnának mindennapossá az andokbéli Tricolor, vagy más néven a „Mechanikus banán” háza táján. Gustavo Quinteros szövetségi kapitánynak előbb az Espanyol-csatár, a sérült Felipe Caicedo hiányát kellett megemésztenie, valamint Antonio Valencia sem utazik Chilébe. A történet igazán nem mondható mindennapinak, hiszen a Manchester United légiósa a válogatott orvosi stábjának megkérdezése nélkül döntött úgy, hogy kés alá fekszik.

A hírek szerint Valencia egy korábbi sérülés miatt 2010 óta a térdében lévő csavarok eltávolíttatására készül, amelynek sürgőssége finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető volt két héttel a Copa América előtt. A sportsajtó szerint ezzel a döntésével a játékos világossá tette, a Manchester United felkészülését fontosabbnak tartja, mint az ecuadori válogatottban való szereplést. Egyelőre bizonytalan, hogy a Tricolor hogyan dolgozza fel legértékesebb játékosának hiányát a csupán januárban kinevezett argentin tréner irányításával.

Bolívia

A fiatal mexikói csapat tapasztalatlansága, illetve Ecuador fent említett súlyos belső problémái miatt elképzelhető, hogy Bolívia „nevető negyedikként” továbbjut az A-csoportból. A „zöldek” korábbi eredményeit figyelembe véve ez csodával határos szereplésnek számítana, hiszen Bolívia 1997-es ezüstérme óta még a csoportkört sem élte túl soha. A Copa América 1963-as győztese története során ráadásul csupán egy alkalommal, 1994-ben vívta ki a világbajnoki szereplés jogát (1930-ban és 1950-ben meghívott volt), nem mondható tehát, hogy világraszóló sikerekkel büszkélkedhetne.

A múlt persze vajmi keveset számít, ha Mauricio Soria fiai a nagyobb nevű ellenfelek gyengélkedését kihasználva továbbjutnak a csoportból. A túlnyomó többségében Bolíviában edződő játékosok között mégis csupán elvétve találunk nemzetközi tapasztalattal vértezett labdarúgót.

Közülük érdemes kiemelni a Svédországban született és jelenleg is az IFK Göteborgban futballozó Martin Dalencét, a Córdobát is megjáró, jelenleg éppen Chilében játszó Damián Liziót és a válogatott legnagyobb sztárját, Marcelo Martinst. Meglátjuk, hogy a Csangcsun Jatajnál Huszti Szabolcs és Elek Ákos csapattársának számító Martins rászolgál-e majd becenevére. Ha a „Golyószóró” elsül, könnyen negyeddöntőbe lőheti Bolíviát.