Hová lett Shabani Nonda?

Bizony, tájékozott olvasóink jól látják: az évtizedes távlatokban lezárt karrierek után most áttértünk egy rövid hatótávú Hová lett?-re. Mégpedig egy olyan exfutballista okán, akinek elméletileg ma is javában kellene rugdosnia az ellenfél védőit és a gólokat.

Ki gondolta volna 2003 tavaszán, amikor a „burundi gyémánt”, azaz Shabani Christophe Nonda francia gólkirály lett 26 találattal (ennél többet előtte utoljára 1992-ben jegyzett egy bizonyos Jean-Pierre Papin), hogy nem egy fényes karrier első nagy lépcsőfokát láthatjuk, hanem az utolsó igazán dicsfényes grádicsot taposta éppen a támadó. Egy mesterhármassal tette akkor teljessé diadalát, és bár korábban Svájcban volt már aranycipős, ekkor robbant be igazán a nemzetközi köztudatba.

Nem volt éppen egy fáklyásmenet: első két monacói évét például ő maga nevezte borzasztónak, korábban, még odahaza Afrikában az is előfordult vele, hogy fegyveresek elől kellett menekülnie. Története ugyanis Burundi fővárosában, Bujumburában kezdődött, ahol nincs túl nagy választási lehetőség, ha az ember szabadideje eltöltésén morfondírozik. A kilenc testvér legkisebbikének szerencséje volt, szerette a futballt, és a tévében kedvére nézhette a francia bajnoki összefoglalókat – bennük kedvenc csapatát, a Papin köré épülő Marseille-t. Az álmodozással elegy tévézésből a szegény közép-afrikai országban 1992-ben kirobbant polgárháború zökkentette ki, szülei származásuknak megfelelően a nyugati szomszédba, Zaire-ba (ma Kongói DK) menekültek; ő viszont dél-keletre, Tanzánia felé vette az irányt, ahol, úgy sejtette, a futballból megélhet. Nem tévedett: a helyi szinten patinás (addig 12-szeres bajnok) Young Africans kipécézte magának ötven jelentkező közül (a próbajátékra egy menekülttáborból érkezett), és 15 évesen bedobta az élvonal mély vízébe.

„Száz dollárral a zsebében egy tinédzser könnyen királynak képzeli magát Afrikában” – nyilatkozta később, finoman azt is jelezve, hogy Tanzániában, majd később Dél-Afrikában (a Vaal Professionals vette meg) is gyakran tévedt rossz utakra, és a hosszú éjszakázások után az egyébként sem imádott edzések bizony nehezére estek. A nagy ugrást 1996 tele hozta meg, amikor a 18 éves ifjú Európába, 150 ezer dollárért Svájcba került – Raimundo Ponte, az FC Zürich edzője felismerve, hogy kincsre lelt, saját otthonában biztosított az afrikai fiúnak az otthont. A remek svájci tapasztalatok, Ponte edző szeretete sem jelentett azonban visszatartó erőt, amikor lehetősége nyílt Franciaországba igazolni.

„Ismertem és szerettem ezt a bajnokságot, arról nem is beszélve, hogy remek ugródeszkát jelenthet Németország vagy Olaszország felé” – indokolta döntését, miszerint hatmillió mai euró ellenében a Stade Rennes-hez igazolt. Itt két idényt húzott le az átigazolási klubrekorder, amelyekben 15, illetve 16 bajnoki góllal előkészítette magának az újabb, még nagyobb ugrást: 2000-ben a Monaco franciaországi rekordösszegért, húszmillió mai euróért, 148 millió akkori francia frankért vette meg őt a bretonoktól! (Összehasonlításképp: egy évvel korábban a Lyon „csak” 125 millióért rekrutálta a már befutott brazil gólgyárost, Sonny Andersont.)

Az első két monacói évad nem jött be, 12, illetve 14 gólt szerzett a táblázat második felébe beleszürkülő csapatban, harmadikra viszont egy esztendő alatt teljesítette a korábbi „kétéves tervet”, Ligakupa-győztes, bajnoki ezüstérmes és Bajnokok Ligája-induló lett. A rossz nyelvek szerint egy időben már nem a híres monte-carlói kaszinó, hanem a magas, fejjel és lábbal egyaránt gólveszélyes, a leshatáron előszeretettel vadászgató Nonda vonzotta a legtöbb látogatót a hercegségbe – természetesen a játékosügynököket. Sokáig készült arra hősünk, hogy elhagyja az akkor már – következő évi BL-finálé ide vagy oda – anyagilag megroggyant klubot, de volt szíve visszautasítani a Lyon rekordajánlatát is.

A következő idényben viszont súlyos térdszalagszakadást szenvedett, amelyből tulajdonképpen soha nem épült fel teljesen. Két idényt vett igénybe, mire úgy-ahogy ismét formába lendült, ennek örömére 2005 nyarán aláírt a Romához, három évre. „Kiváló és hatalmas tradíciókkal rendelkező klubhoz kerültem, nagyon boldog vagyok. Külön köszönettel tartozom a Sensi-családnak, amely hitt bennem és adott egy újabb lehetőséget” – nyilatkozta anno az ék, dicsérve az AS Roma elnökét, Franco Sensit és nagybecsű famíliáját. Nem sok sót evett meg viszont Nonda az örök városban, mondanunk sem kell talán, ismét térde sérült meg; viszont kölcsönbe száműzve a Blackburnnél már meg-megvillant (Rómában 14/4-es, a Blackburnben 26/7-es bajnoki mutatóval zárt).

Utóbbin fellelkesülve a Galatasaray 1.3 millió eurót adott érte. Törökországban az afrikai fiú első idénye nem is sikeredett rosszra, hiszen tíz gól fölé jutott a pontvadászatban, de 2008 októbere és 2009 májusa között alig négyszer kellett megműteni, így klubja előbb felmondta még két évig érvényes kontraktusát, majd másfél évnyi reménykedés után 2011 nyarán a visszavonulás mellett döntött az ék.

Aki, mint jeleztük fentebb, Burundiban született, de a Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja mellett tette le később a garast – a biztonság kedvéért megszerezte azért a francia állampolgárságot is. Annyira komolyan gondolta egyébként a válogatottságot, hogy mint annak leggazdagabb tagja, sokszor ő állta a mérkőzések és az utazások költségeit. Sok siker nem koronázta egyébként nemzeti csapatbeli erőfeszítéseit, de közel 50 mérkőzésen így is eljutott 32 találatig – ANK-ra viszont csak egyszer.

Hosszas lábadozásai során kapott rá a rádiós műsorvezetésre, a DJ-skedésre, és különböző televíziós műsorokba hívták meg mind vendéget, de egy párat maga is vezetett – néhány médiaszereplésen érdekes látványt nyújtott a sötét öltönyös vendégek között lazán szövegelő, színes baseball-inges Nonda. Még monacóiként csatlakozott egy a békéért a sporton keresztül küzdő alapítványhoz, amelyet ma is képvisel, de egy saját jótékonysági szervezetet is létrehozott. Utóbbi miatt a profi labdarúgókat tömörítő szervezet (FIFPro) budapesti ülésén kapott rangos elismerést.

Mivel nagy álma, miszerint visszatér a franciaországi futballpályákra, már aligha válik valóra, jelenleg meg kell elégednie a hátrányos helyzetű gyermekeknek tartott edzések levezénylésével, kinshasai tornák megszervezésével és különböző felvilágosítási, oktatási programok finanszírozásával. Bár meglehet, ez utóbbi is van olyan jó pont a Teremtő előtt, mint anno egy-egy bombagól...