Királyok alkonya… Visszavonult Raúl, Aimar, Riquelme és Trézéguet is

PABLO AIMAR

Bizony, múlik ez az átkozott idő, már a sokadik új Diego Maradonát búcsúztatjuk. Aimarnak minden technikai és szellemi képesség megadatott ahhoz, hogy felnőjön a nagy Diegóhoz, de korunk futballja nem kedvez a flikflakos karmestereknek, és az 1979-es születésű legényke ezért sem lett korunk egyik legnagyobbja. Igaz, panaszra éppen nincs oka: megjárta a River Plate után a Valenciát, a Real Zaragozát és a Benficát (a három klub összesen 40 millió eurót adott érte), a válogatottal két világbajnokságot, majd sokadik súlyos sérülése után/miatt a nyáron vonult vissza kedvenc Riverjéből.

Az 52-szeres válogatott „kis Bohóc" korai pályafutásáról bővebben itt olvashat!

JUAN ROMÁN RIQUELME

Igen, a sokadik új Maradona... Riquelme fizikailag jobban alkalmazkodott az európai topfocihoz, bár a Barcelonában ritkán villogott (talán azért is, mert Louis van Gaal látványosan nem kedvelte őt, „politikai igazolásnak” tartotta, maga a középpályás pedig talán kissé hamarabb is áttelepülhetett volna a vén kontinensre). A Villarrealt viszont felvirágoztatta, és majdnem Bajnokok Ligája-döntőbe vezette, majd visszatért az érte 12 millió eurót adó szeretett Boca Juniorsába. Nevelőegyesületéből, az Argentinos Juniorsból vonult vissza az év elején, 36 évesen.

„Romi” a Bocában együtt játszott Maradonával, aki szövetségi kapitányként már nem kedvelte (talán azért orrolt meg rá, mert anno sokak szerint a kék-sárgák között Riquelme sokkal hasznosabban futballozott nála) 91 válogatott fellépésén 34-szer eredményes utódját, akinek nagy tornája a 2006-os vb lehetett volna. Ha akad pár méltó társ.

A németországi vb előtt készült portrénkat ajánljuk megtisztelő figyelmükbe!

ÁLVARO RECOBA

Nem új Maradona, hanem új Enzo Francescoli volt az 1976-os születésű „Kínai", aki elődjéhez hasonlóan nem járt igazán szerencsével Európában: az Inter 1997-ben 17 millió eurónak megfelelő összeget fizetett érte a Nacionalnak, de a biztató kezdés után az uruguayi csatár, karmester, középső és bal oldali középpályás a 2002–2003-as idény kivételével tartósan nem tudott magas színvonalon teljesíteni. Igaz, ebben súlyos és gyakori sérülései is közrejátszottak, egy alkalommal pedig fantomfelmenők (így szerzett olasz útlevelet) miatt kapott eltiltást. Két kölcsönjáték (Venezia, Torino) után elvitte 2008-ban a Panioniosz, majd hazatért, hogy a Danubio kiszolgálása után a Nacionaltól retiráljon. A válogatottal sem volt igazán szerencséje, 2007-re kikopott onnan, éppen a nagy sikerek korszaka előtt. Az egyik olyan bölény távozott Recoba személyében a futballvilágból, aki oda rúgta a labdát, ahová akarta.

Ódon és kissé – mit tagadjuk! – elfogult Recoba-portré itt!

GERALD ASAMOAH

A sok zseni után jöjjön egy veretes profi, egyben egy új korszak előfutára: az 1978-ban, a ghánai Mampongban született „Jerry" Hannoverben nevelkedett, a Schalkében futott be a 2000-es évek elején, a támadósorban Youri Mulder, Ebbe Sand, Émile Mpenza, Victor Agali vagy Mike Hanke mellett – néha pedig Szollár Krisztián, Hajnal Tamás és Andreas Möller tömte labdákkal. A német válogatott akkori csatárínsége miatt először 2001-ben kapott behívót, első, mindkét szülői ágon afrikai születésű labdarúgóként, többek nagy csodálkozására és felzúdulására. A 2002-es és a 2006-os vb-t is megjárhatta a nationalelffel, amelynek drukkerei nagy kedvencként tekintettek rá. A szívbeteg, hétről hétre saját felelősségére pályára lépő Asamoah-nak 2011-ben telt ki az ideje Gelsenkirchenben, a válogatottól már 2006-ban elbúcsúzott, 43/6-os mérleggel. A Greuther Fürth és egy késelésbe torkolló édeshármas után visszatért a Schalke-tartalékhoz, innen is akasztotta szögre az ilyenkor szokásos motyót, hogy nagykövetként és edzőként szolgáljon tovább ugyanott. Testvére, Lewis kisebb német csapatokig jutott, míg unokaöccse, Emmanuel karrierje megrekedt a St. Pauli és a Hamburg után.

RIO FERDINAND

Az angol labdarúgás legnagyobb búcsúzója az 1978-as születésű Rio Gavin Ferdinand, aki a West Hamben szerzett magának nevet, az őt holmi 26 millió euróért megvásárló Leedsben vált remek játékossá, az érte akkori védővilágrekordot jelentő 46 milliót áldozó Manchester Unitedben pedig világklasszissá.

Magas termet, acélos arcél, kőkemény belépők és ihletett helyezkedés, korlátlan légi uralom – az MU-val megnyert mindent, amit csak érdemes, de az angol válogatottban 81 fellépésén kevés siker érte, noha eljutott azért a „háromoroszlánosokkal" három vb-re is. A PL-ben nyolcszor volt tagja az év csapatának, majd egy QPR-os búcsúév után intett búcsút a futballnak. A népes Ferdinand família éke egy korszak jelképe volt Angliában John Terryvel együtt. Hiányozni fog.

Fellapozna egy ódon Rio-portrét? Itt megteheti!

ALESSANDRO NESTA

„Nesta napjaink legjobb (tinilányok, szakírók és drukkerek által sokszorosan megsüvegelt) védője, technikás, kemény, jól passzol, hatalmas a szíve, becsúszásai veszélyesek – mármint az ellen támadásaira, és nem a fűre és lábakra, mint kollégái többségéé" – vallottunk róla még 2004-ben. Majd nagyon szépen elbúcsúztunk az olaszok egyik utolsó védőfejedelmétől (nézzék csak meg, milyen meghatóan!), miután 2013-ban lejátszotta utolsó meccsét a Montrealban. Az indiai futball felfuttatása azonban megragadta a fantáziáját, minden bizonnyal bankszámlájánál fogva, s egy év múlva felvette a stoplis cipőt a Chennaiyin FC és annak mestere, a még játékosként is aktív Marco Materazzi kedvéért. Nem sokáig tartott az ázsiai kaland, 2015 elején ismét szögre akasztotta Nesta a holmiját, minden bizonnyal utolsó alkalommal, mert már 39 éves az egykori kölyökképű szexszimbólum, aki pár hónapja felcsapott a Miami FC-nél vezetőedzőnek. Egyik főnöke egy bizonyos Paolo Maldini...

Alessandro Nesta Paul Gascoigne-térdtöréssel dúsított BL-életrajza ITT!

DAVID TRÉZÉGUET

Az 1977-es születésű, argentin és francia gyökerű David Sergio Trézéguet meglehetősen sokáig „húzta", amióta 2011-ben elhagyta a topligákat és a vén kontinenst. Az argentin származású, roueni születésű csatár 17 éves koráig, 1995-ig a Platensében játszott, onnan szerződött át a Monacóba. Öt évig szerepelt a hercegségben, mielőtt a Juventushoz nem szegődött, 23 millió euróért – világ- és Európa-bajnokként. Utóbbi címet éppen ő szállította a franciáknak az aranygóljával (Robert Pires gólpasszából), így páran fancsali mosollyal fogadták őt Torinóban. Ahol sok kritikát kapott, de mindenképpen jegyezzük meg a védelmében, hogy a nagy kritikusok közül sem lő mindenki a Juvében 245 fellépésen 138 gólt.

Korai pályafutásáról igen részletesen itt olvashat, mi pedig folytassuk azzal, hogy a 2006-os vb egyik nagy vesztese lett, amikor hibázott a döntőben a tizenegyespárbajban, de 2002-ben, a második vb-jén és 2004-ben, a második kontinenstornáján sem járt sikerrel. A Juve után nevesebb kérő híján 32 évesen felcsapott muszáj Hérculesnek (dús keblű felesége Alicantében született), de mielőtt sajnálnánk (mármint nem a dús keblek, hanem a kiscsapat miatt), szögezzük le: a Juventus hárommillió eurót fizetett számára kompenzációként. Az emírségekbelii Banijasz után a Riverben és a Newell'sben is megrázta a gólfát a Les Bleus-től 71/34-es mérleggel, még 2008-ban leszerelő csatár, majd Indiában, a Pune Cityben búcsúzott a profi futballtól, Vadócz Krisztián csapattársaként, kilenc bajnokin két találattal.

CUAUHTÉMOC BLANCO

Ritka dolog, amikor egy labdarúgó már karrierje közben felkészül, sőt bele is kóstol egy másik szakmába – az 1973-as születésű mexikói támadólegenda levezetés közben teleregények írásába kezdett (lásd: Angela), nem is sikertelenül, 2010 óta pedig rendszeren szerepel is szappanoperákban. A Marichuy – A szerelem diadala című, bizonyára nem véletlenül sikeres sorozatban hősünk alakította Juanjo Martínezt, epizódonként 19 ezer dollárért, és hogy még jobban irigykedjen a kedves olvasó: az író-színész megfáradt testrészeire a forgatási szünetekben egy bizonyos Larissa Riquelme nyújtott árnyékot.

„Bár a testfelépítése nem éppen ideális, ördöngös szélső, kiváló cseleivel gyakran bogozza ki a legstabilabb védelmet is, és a kapu előtt sem jön zavarba" – írtuk róla korábban. Hírnevet válogatottja színeiben szerzett magának: három világbajnokságon vett részt, az 1999-es Konföderációs Kupán aranycipős és ezüstlabdás lett, a nemzeti csapatban 121 fellépésén 39-szer volt eredményes. Az európai áttörés neki sem sikerült, csak a Valladolidig jutott, de az MLS-t meghódoltatta, mielőtt egy kupagyőzelemmel vissza nem vonult a Pueblából. Ma már politikusként tengeti a napjait.

Pályáját megénekeltük egy méltán elfeledett sorozatban, avagy megmutatjuk, Hová lett Cuauhtémoc Blanco. Karrierjének bővebb leírását és legendás cselének eredetét megismerheti ITT!

ROBERT PIRES

Szintén elbúsongtuk már a francia technikai bravúrközéppályás, az 1973-ban született Pires visszavonulása fölött érzett bánatunkat, még 2012 végén, amikor az üvegtérdű gall feladta a csapatkeresést. Túl korán, ugyanis őt is beszippantotta India csodás világa, így az FC Goa berkeiben eltöltött pár hónapot Zico mester értő keze alatt, nem is eredménytelenül. Hogy mennyire múlik ez az átkozott idő: Pires kisfia már mezt húzott az Arsenalban...

FERNANDO MORIENTES

Ugyanígy járt a derék ibériai gólvágó (nemrégiben még bővében voltak a spanyolok a klasszikus 9-eseknek), csak ő nem pénzt keresni ugrott el egy szomszéd kontinensre, hanem az aprócska Santa Ana CF kedvéért szedte elő kedvenc góllövő cipőjét. Mind a kettőt.

A könnyed kaland közben is tovább dolgozott a Real utánpótlásában, és az ő nevét is továbbviheti egy nagycsapat mezén egyik gyermeke – aki történetesen a madridi Santa Anában játszik. Jelenleg a FC Fuenlabrada mestere a tavaly nyáron ismét retiráló ék.

Bővebb Mór-életrajz ITT!

DJIBRIL CISSÉ

Bizony, eljött a vég a nagy Cissének is, legalábbis ami élete első, talán legfontosabb részét illeti. Bár sokan cserélnénk, cserélnének vele, ő maga aligha elégedetten akasztotta szögre sokszínű cipellőjét, hiszen az Auxerre neveltje kétszeres gólkirályként, 22 évesen nagy reményekkel és 20 millió euróért igazolt a Liverpoolba, ahol azonban több súlyos és egy horrorsérülés gátolta a kibontakozásban, noha két idény alatt így is eljutott 24 gólig.

Marseille-ben újra magára talált, aztán kétszeres görög gólkirály lett a Panathinaikosszal, megbukott a Lazióval, kalandozott a Queens Parkban, a katari al-Garafában és a Kubany Krasznodarban – hogy 66 hónap után visszahúzza őt a Ligue 1. Élemedett korára tekintettel (túl a 30-on és jó néhány műtéten) már csak a Bastia kínált számára elfogadható feltételeket (Cisséért pályafutása során összesen 52.8 millió eurót fizettek, a Bastia és az oroszok ingyen megúszták), majd tavaly nyáron elugrott a távoli Saint-Pierroise-ba, hogy onnan, Réunionról vonuljon vissza, csípőfájdalmai miatt. A válogatottal nyert egy Konföderációs Kupát, és rész vett két vb-n, 2002-ben és 2010-ben. Les Bleus-gés lett mindkettő vége...

Cissé 2008-as életrajzának elolvasásához fáradjanak el ide!

ROGÉRIO CENI

Vagy inkább Rogério Zseni. Ugyanis a derék kapus nemcsak a gólvonalon és az ötös környékén, hanem a mexikói Jorge Campos, a paraguayi José Luis Chilavert és a kolumbiai René Higuita örökébe lépve az ellen kapuja előtt is gyakran jeleskedett. Karrierje során 1240 mérkőzésen 131 gólt szerzett, ezzel a sportág történetének legeredményesebb kapusaként akasztotta szögre a kesztyűit, szeretett Sao Paulója színeiben, amelyet alig 1990 óta szolgált. Nem aprópénzért: bő évtizede az Arsenal hiába hívta akkori heti 40 millió forintos fizetéssel. A válogatottban 18-szor szerepelt, és ennél sokkal többször kispadozott, például a 2002-es vb-n. Nála több gólt egy kapus sem lőtt szabadrúgásból (ő 61-et) vagy tizenegyesből (69), illetve egyazon csapat színeiben sem (131).

Ceni részt vett a 2006-os vb-n is, ennek tiszteletére akkor egy igen hosszú anyagot írtunk róla.

ALESSANDRO DEL PIERO

Borzasztó, hogy olyan ikonok, mint Del Piero is megöregednek egyszer... A már 41 éves támadó mindenesnek egy éve nincs klubja, amióta leszerelt az indiai Delhi Dynamostól, és bár hivatalos bejelentésről még nem hallottunk (sokak szerint októberben már visszavonult, és nagy csalódásunkra nem írt alá a Honvédhoz sem), szerintünk már nem húz újra mezt tétmérkőzésen. Minden bizonnyal nemrégiben ezért is nyilatkozhatta, hogy edzői pályára lépne minél hamarabb.

Van is miért ragaszkodnia a futballhoz, hiszen 1993 és 2012 között csodás éveket töltött a Juventusnál, elérve megannyi egyéni címet és klubsikert, megdöntve pár rekordot, míg a válogatottban 91/27-es mérleget hozott össze, három vb-n és négy Eb-n szerepelve. A 2006-os világbajnoki aranyban is részes volt, de ekkor már nem világklasszisként emlegették, „csak” zseniként – szerény véleményünk szerint aranylabdás is lett volna, akár többször is, ha nincs az a fránya 1998-as súlyos sérülés, amely után többször is kés alá került. Ausztráliában és Indiában is megmutatta még olykor a tudását, ám lényegében már 2012-ben visszavonult. Ironikusan fogalmazva úgy járt Del Piero, mint Brezsnyev elvtárs: már több napja meghalt, de emberei nem merték megmondani neki a rossz hírt...

Del Piero-fénykorabeli írás „Pinturicchióról" itt!

RAÚL

Bizony, a legnagyobbak is búcsúznak, amit meg lehet szokni, csak éppen elfogadni soha. Raúl már csak 17 éves sihederként marad meg milliók emlékezetében, ahogyan finoman szórja a gólokat és szolgálja szeretett Realját. Még azt is békésen tűrte, hogy 102 válogatott meccsén hiába vágott 44 gólt, s három vb-jén és két Eb-jén sem termett babér számukra. Az pedig a kapitányokat minősíti, hogy 29 évesen kikopott a nemzeti csapatból...

„Tinédzserként álomszerűen indult a karrierje, korának egyik legjobb csatárának kiáltották ki, ám az ezredforduló idején mélyrepülésbe kezdett, csak felvillanásai voltak, legutóbbi jónak mondható idényét 2003-ben futotta” – írtuk meg az őszintét 2005-ben. Megannyi siker után, vagy inkább közben az Aranylabda elnyerésére soha nem volt igazi esélye (Del Piero a legjobb három közé sem jutott, a spanyolak legalább van egy ezüstje 2001-ből, amikor csak Michael Owen előzte meg). 2010-ben elengedte a Real, a Schalkében is közönségkedvenc lett, majd a katari al-Szaddban és a New York Cosmosban vezetett le.

Gyönyörű búcsúztatót ITT olvashatnak róla, a számok nyelvén ITT olvashat Raúl madridi és gelsenkircheni éveiről, korabeli BL-adatbankos életrajzát pedig ITT böngészheti!

Folytatjuk.