Románia: 14 évesen, góllal debütált a felnőttek között!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.26. 16:56
null
Ianis Stoica 14 évesen góllal debütált a felnőttek között (Fotó: uefa.com)
Még a tizenötödik életévét sem töltötte be a román élvonalbeli FCSB labdarúgója, Ianis Stoica, de szerda este a Román Kupában máris bemutatkozhatott a felnőttcsapatban. És ha már ott volt, gólt is szerzett a Sanatatea Cluj ellen 6–1-re megnyert mérkőzésen.

 

Stoica 14 évesen, 10 hónaposan és 13 naposan a (korábban Steaua Bucuresti néven ismert) klub történetének legfiatalabb gólszerzője lett, és megkockáztatjuk, hogy a Román Kupában is rekordot döntött. „Vasárnap óta tudtam, hogy a keretben leszek. Amikor szóltak, hogy menjek melegíteni, a lábaim elgyengültek. Egy álom vált valóra, hihetetlen érzés, könyvet tudnék írni róla" – idézi az uefa.com Stoicát.

„Nyolcéves korom óta futballozom, az egész életemet a sportnak szentelem. Néha napi kétszer is edzek. Minden játékos álma, hogy az FCSB mezét magára húzhassa, az édesapám elmondta, milyen nehéz dolog elérni ezt. Fantasztikus, hogy mindezt tizennégy évesen elértem!" – tette hozzá a bukaresti együttes fiatal játékosa, akinek apja, Pompiliu a 2000-es évek elején maga is (többek között száznál is több élvonalbeli meccsen) szerepelt a csapatban

Egy másik rekord is megdőlt szerda este a Román Kupában: a Gheorghe Hagi irányította Viitorulban pályára lépett Roberto Malaele, aki 14 évesen, 6 hónaposan és 26 naposan a román futball történetének legfiatalabb debütánsa lett.

A Haladás színeiben 16 évesen gólt szerző Kiss Tamás apropóján itt írtunk a legfiatalabb magyar gólszerzőkről.

Legfrissebb hírek

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

A Sepsi még megszorongatni sem tudta Bukarestben a bajnokot

Minden más foci
2025.02.09. 18:52

Ismét kikapott a Sepsi az FCSB-től

Minden más foci
2024.09.29. 20:27

A bajnok FCSB-től igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2024.09.12. 12:23

BL-selejtező: kikapott Lille-ben Mourinho csapata, idegenben verte meg a Qarabagot a Ludogorec

Bajnokok Ligája
2024.08.06. 20:10

BL-selejtező: a Midtjylland lesz a Fradi ellenfele, Kispesten jutott tovább az FCSB

Bajnokok Ligája
2024.07.31. 21:20

Bukarestben vezet BL-selejtezőt Bogár Gergő

Bajnokok Ligája
2024.07.19. 14:44

Román Szuperkupa: az FCSB tartalékosan is legyőzte a Corvinult

Minden más foci
2024.07.04. 21:14
Ezek is érdekelhetik