Zarráé az NSO első retró-Aranylabdája

A spanyol (baszk) Telmo Zarra nyerte (volna) 1950-ben az Aranylabdát. Az ötvenes években főleg csak a hazai bajnokságokban és kupákban mutathatták meg magukat a futballisták, no és természetesen a válogatottban. Kevesebb volt a nemzetközi klubmérkőzés, s ha volt egyáltalán, többnyire barátságos titulus illette. Mégis minden kornak megvannak, megvoltak a legjobbjai. Felesleges azon vitatkozni, vajon manapság megállnák-e a helyüket az egykori hírességek. Az összehasonlítgatás is felesleges.

Fogadjuk el az adott kor értékítéletét, még akkor is, ha régebben az objektív értékeléshez kevesebb statisztikai adat állt rendelkezésre. S még az is megbocsátható, ha abban az időben a szubjektív értékelés egy-egy pályafutást díjazott (volna) – legyünk megbocsátók, ilyesmi a közelmúltban is előfordult. Elég mondjuk Matthias Sammer 1996-os, valamint Fabio Cannavaro 2006-os győzelmére gondolni. Nyilván a legtöbbet a válogatott szereplés nyomta a latban, a német válogatott 1996-ban Sammerrel Európa-bajnok lett, az olasz pedig tíz évvel később Cannavaróval nyert világbajnokságot.

De kanyarodjunk vissza Telmo Zarrához, aki az 1950-es vb-n a négy közé vitte a spanyol válogatottat. Csapatsportágakban persze túlzó az egyes szám harmadik személyben odaítélt dicsőség, ám ne tagadjuk, a futball ugyan manapság is csapatmunka, a szavazás mégis kimazsolázza belőle a legjobbakat.

Ne feledjük azonban, hogy akkoriban a válogatottak is kevesebb mérkőzést játszottak. Zarra 1945 és 1951 között 20-szoros válogatottságig vitte, ez alatt 20 gólt szerzett, ami meccsenként egy gólt jelent átlagban. Ez bizony nem rossz. Még akkor sem, ha a mi Deák Ferencünk (a Bamba) 1946 és 1949 között 20 mérkőzésen 29 gólt vágott a nemzeti tizenegyben. Ezzel a teljesítménnyel ugyanúgy nem került be a Gary Lineker előszavával 1998-ban kiadott (utóbb magyarul is megjelent) A futball enciklopédiája című könyvben a legjobb 235 játékos közé, amelyet Keir Radnedge, a World Soccer magazin szerkesztője állított össze, mint ahogyan 1950-es aranylabdásunk, Zarra sem... De a második, illetve harmadik helyezett (Nordahl és Puskás) legalább benne van.

Az 1950-es év legrangosabb eseménye a vb volt, amelyen Spanyolország a negyedik helyen végzett. Ebben a sorozatban a spanyol válogatott a 2. csoportba került az Egyesült Államok (3:1), Chile (2:0) és Anglia (1:0) társaságában, és csoportelsőként végzett. Brazíliában négyes döntőt rendeztek, a négy csoportgyőztes körmérkőzésen döntött a vb-cím sorsáról. Zarra a csoportmeccsek során három gólt szerzett, a döntő fontosságú az Anglia elleni gól, ez a négy közé vitte az együttest.

ZARRA GYŐZTES GÓLJA ANGLIA ELLEN A VB-N

A négyes döntőben a spanyolokat a svédek is megelőzték Európából, Spanyolország csak a későbbi világbajnok Uruguay ellen szerzett egy pontot (2:2). Zarra a svédek ellen talált be, de már hiába (1:3), a Brazíliától kapott zakónak (1:6) nem szenvedő hőse, csupán szenvedője volt. Négy találattal – négyes holtversenyben – végül harmadik helyen végzett a góllövőlistán, amelyen a brazil Ademir (9, más források szerint 8) és az uruguayi Óscar Míguez (5) előzte meg.

A Zarra-féle válogatott negyedik helye a spanyol együttes legjobb helyezése volt a vb-ken egészen 2010-ig, akkor ezt a „maiak” egy vb-címmel megfejelték. Ám ne feledjük, egy teljesítmény értékét az is adja, meddig él a köztudatban vagy eredményeit az utódok mikor képesek túlszárnyalni. Nos, a válogatott új rekordjára kereken 60 évet kellett várni. Zarra legendáját egy morbid összevetés is erősíti: a csatár az 1950–1951-es bajnokságban 38 góllal lett gólkirály, s úgy hunyt el 2006-ban bizony már nem fiatalon, 85 éves korában, hogy nem érte meg a csúcsa megdöntését. Cristiano Ronaldo a halála után öt esztendővel (2011) szárnyalta túl ezt a rekordot (41 gól), amelyet Messi azóta továbbjavított (50).

Telmo Zarra 252 góllal még mindig a spanyol bajnokság legeredményesebb góllövője, az Athletic Bilbao csatára 1940 és 1955 között állította fel csúcsát, és a Spanyol Kupában szerzett 81 gólja is egyedülálló. Messi a bajnoki mérkőzések tekintetében 196 gólnál jár, s a négyszeres aranylabdás jelenlegi tempóját figyelembe véve elképzelhető, hogy két idény sem kell hozzá, hogy a csúcsot a múltnak adja át, de maradjunk annyiban, egyelőre Zarráé a dicsőség.

Ha mindez nem lenne elég: az Athletic történetének legtöbb, tétmeccsen szerzett gólja is Zarra nevéhez fűződik (333), és az is rekord, hogy a csatár hatszor nyerte el a spanyol gólkirálynak járó Pichichi-trófeát (természetesen a vonatkozó tárgyévben, 1950-ben is). Ismét csupán viszonyításul: Puskásnak ez négyszer sikerült, először 1960-ban. S ha már Puskás: az Aranylabda harmadik helyezettje 1950-ben a magyar válogatott mind a hat meccsén játszott, és 12 gólt szerzett. Na jó, az albánok elleni 12:0-s barátságos mérkőzésen rögtön négyet.

ZARRA KÉPEKBEN

De Zarra is szerzett 1950-ben egy meccsen négy gólt, s nagyobb tétért, mint amilyen az albánok elleni volt. 1950. május 28-án az Athletic Spanyol Kupa-döntőt játszott a Real Valladolid ellen, a rendes játékidőben Zarra szerzett vezetést, ám az ellenfél kiegyenlített. A hosszabbításban a baszk zseni mesterhármast ért el, vagyis összesen négy találattal zárta a finálét. Ez a Király-kupa-döntők történetében azóta is rekord!

Ez is egy érv amellett, hogy Európában az 1950-es esztendő leginkább a 29 éves baszk, Pedro Telmo Zarraonandia Montoya éve volt.