Ez a méreg: jó játékkal sem sikerült nyerni; Hajnal Tamás: Elfogadjuk a kritikát

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 23:49

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

Időnként kiválóan játszott, mégsem nyert a válogatott. Marco Rossi együttese teljesen más arcát mutatta, mint Düsseldorfban, a bosnyák kapus bravúrok sorát mutatta be, és a csoportrivális ponttal távozott a Puskás Arénából. De a csapat visszanyerte az önbecsülését, és a közönség is jelezte, hogy kiáll Szoboszlaiék és a szövetségi kapitány mellett. Nemzetek Ligája négy oldalon.

Hajnal Tamás exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak. A bajnok és Európa-liga-főtáblás Ferencváros sportigazgatója Dejan Sztankovics távozásáról, Nagy Ádám ismételt nem megszerzéséről, a környező országok pici rivális klubjainak anyagi lehetőségeiről és Pascal Jansen eddigi munkásságáról éppúgy beszélt Borbola Bencének, mint arról, hogyan sikerült megszerezni a szerb gólkirály Matheus Saldanhát.

Golovin Vlagyimir tudja, hogy Párizsban nüánszok döntöttek. Női kézilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya úgy érzi, hogy zárul az olló, és a lányok közelítenek a világelithez, amelynek már egyetlen tagja sem megy ellenünk biztosra. Papp Bálint interjúja.

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Ha visszatalálunk a régi formánkhoz, semmi sem lehetetlen; Szilágyi Áron: A májusi Grand Prix-n már indulnék

E-újság
9 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
14 órája

Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

E-újság
2025.03.24. 23:35

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37

Kettős vereséggel búcsúztunk el az A-ligától; Sporttörténelmi vb-érem atlétikában

E-újság
2025.03.24. 00:40

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37
Ezek is érdekelhetik