Schäfer András túl az 50. Bundesliga-meccsén; Chema Rodríguez azonnal munkába állt

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 23:45

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

 

Schäfer András, az Union Berlin 25 éves, 30-szoros válogatott középpályása szombaton a Borussia Dortmund hazai legyőzése alkalmával csereként beállva szerepelt pályafutása ötvenedik német élvonalbeli mérkőzésén. Igaz, ahogy lapunknak elmondta, „már a hetvenötödik-nyolcvanadik meccsemnél kellene tartanom, csak a sérülések megakadályoztak benne”. Ez az időszak „türelemre nevelt, szembesített önmagammal, miközben nagyon sok mindent elvett tőlem. Tudom, hogy valóságos csoda, ami velem történt: ilyen sérüléstörténettel visszakerültem a Budesligába, és mind a három idei Eb-mérkőzésen végig a pályán lehettem, tehát semmi okom a szomorúságra.” Azt is elárulta, igazán azt várja, hogy a válogatottban is elérje a félszázas határt.

Azonnal munkába állt a kéthetes spanyolországi nyaralása után Chema Rodríguez. A magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya gyermekei iskolakezdése miatt már augusztus 20-án visszatért a családjával Budapestre. Újra megnézte és elemezte az olimpián játszott meccseket, és bár nincsen hivatalos válogatott időszak, egy hete összehívta az itthon játszó fiatalokat válogatott összetartásra Telkibe, ami azért is érdekes, mert eddig nem csinált ilyet. „A következő négy évre az az elképzelésem, hogy igyekszünk megismerni az összes fiatalt, aki szóba jöhet a jövőben, és elkezdünk velük dolgozni. Ezeknek a srácoknak nehezebb megmutatni magukat, mert kisebb csapatokban játszanak, de nekik is tudniuk kell, milyen rendszerben és stílusban kézilabdázunk a nemzeti csapatban” – mondta lapunknak.

A második világháború vesztes hatalmai közül az olaszok után másodikként a japánok is megkapták a lehetőséget, hogy nyári olimpiát rendezzenek. 1964. október 10. és 24. között Tokió fogadta a világ ifjúságát, csodálatos létesítményekkel, pazar kulisszák között, és elsőrangúan lebonyolította a világ legnagyobb sporteseményét. A megnyitón a 19 éves Szakai Josinori lobbantotta fel az olimpiai lángot, aki 1945. augusztus 6-án, az atombomba ledobásának napján született – Hirosimában… Legjobbjaink az 1956-ot követő általános letargia után Tokióba már rendkívül tehetséges új generációval utaztak el, és tíz aranyéremmel jelezték, hogy a magyar sport tartaléka kiapadhatatlan. De ezt a megnyitó előtt még csak remélni lehetett.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik