Győzelmi esélyt szalasztott el az FTC; Csongvai Áron: Senki sem legyintett arra, hogy magyarokkal játszunk

L. P. I.L. P. I.
2025.08.06. 23:47

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Razgradban 0–0-val kezdte a BL-selejtező 3. körét a Ferencváros. Az Üllői úti visszavágón simán kiharcolható a továbbjutás az elvben többre taksált, de keveset mutató bolgár bajnok Ludogorec ellen, igaz, a helyzeteket be kell rúgni.

…a Győr és a Paks pedig csütörtökön indítja a Konferencialiga soros fordulóját. A győriek Stockholmban az AIK-val meccselnek, amelynek magyar légiósa, Csongvai Áron alapember új klubjában, és elmondta, hogy senki sem legyintett a svédeknél, amikor kiderült, hogy magyar csapat az ellenfél… Címlapsztori két oldalon.

Baráth Péter végleg Lengyelországban landolt. A korábbi debreceni és ferencvárosi középpályás kissé meglepődött, hogy eddigi kölcsönklubja, a bajnoki második Raków kivásárolta a szerződéséből, és „jutalmul” éppen Debrecenben játszhat Konferencialiga-selejtezőt a Maccabi Haifa ellen. Borsos László írása.

Nemcsak keleten, hanem az irigyelt Németországban is megreccsenhet egy klub. A női kézilabda egyik koronaékszere, a Ludwigsburg összeomlott – Faluvégi Dorottya csapatának vesszőfutásáról elemző cikk és publicisztika is szól.

Fekete Gergő szerint az ellenfelek nehezen olvassák a játékunkat. A vízilabda-válogatott bombázója Patai Gergelynek a szingapúri vb-ezüst után az új szabályokról és a Los Angeles-i olimpiáig hátralévő hosszú útról is beszélt.

…és még: utózöngék az F1-es Magyar Nagydíjról; férfi kosár- és női röplabda-válogatottunk idegenbeli kudarca; Benjamin Sesko a Manchester United célkeresztjében.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
5 órája

Pintér Dániel: Miamiban egy cél lebeg előttem; Szappanos Péter: Millió közös sztorink van, jó ezekre visszaemlékezni

E-újság
2026.06.06. 23:09

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Marco Rossi: Óriási büszkeség nekem a magyar válogatott irányítása; Sipos Adrián: Még mindig érzem magamon a fejlődés lehetőségét

E-újság
2026.06.04. 23:41

Hajnal Tamás: Kreatív futballt várunk Borbélytól; Merre tovább, Veszprém?

E-újság
2026.06.03. 23:50

Lenny Joseph Fradi-cipőben játszik a vb-n; Veszprém: 30!

E-újság
2026.06.02. 23:45

Csercseszov: A PSG korszakos csapattá nőheti ki magát; Détári Lajos: A hőséget nem lehetett legyőzni

E-újság
2026.06.01. 23:19

A döntők királyának, Luis Enriquének a határ a csillagos ég; Így is félig teli a pohár az Arsenalnál

E-újság
2026.05.31. 23:19
Ezek is érdekelhetik