Népsport: Payernak fájt volna a Fradi ellen játszani

A sok hírneves, nagy hagyományú klub mellett alkalmanként érdemes figyelmet fordítani a második világháború előtt a labdarúgó-élvonal mély vizében csak rövid időre megmártózó csapatokra is. Például a száz éve, június 10-én befejeződő 1922–1923-as bajnokságban újoncként szereplő Zuglói AC-ra, amely a nyolcadik helyen végzett, azaz izgalommentesen maradt benn a tizenkét csapatos elitben.

Az együttes igen nagy konkurenciával megküzdve hagyta maga mögött a másodosztályú bajnokságot, olyan rutinos, korábbi élvonalbeli vetélytársakat kellett megelőznie, mint a 33-as FC, az NSC, az UTSE vagy a BAK. A Sporthírlap így jellemezte a zuglóiakat nem sokkal az 1922–1923-as idény rajtja előtt:      „Nem sorozhatjuk a durva csapatok közé, bár testi erejüket gyakran és fölöslegesen használják a játéknál. Egy jó trénernek nem sok munkájába kerülne a csapat játékmodorán a kellő simításokat, elvégezni, a rutint pedig egy évi 1. osztályú működés után feltétlen megszerzik. Közönséget is nevelnie kell saját részére a Zuglónak. A közönség biztatása a legjobb dopping minden csapat részére. A közönség nevelésének fő eszközei a lokálpatriotizmus felkeltése és a saját pálya. Az előbbire nem fordított elég gondot a ZAC vezetősége, pályaépítési tervek vannak ugyan, de alig hihető, hogy a szerény anyagi viszonyok közt működő Zuglói AC-nak a mai nehéz helyzetben sikerülne terveit valóra váltani.”

Miután sok kívánnivalót hagyott maga után, a Hajtsár úti (ma Nagy Lajos király útja) játéktereptől búcsút kellett mondania az együttesnek, amely hazai mérkőzésein többnyire az Üllői úton fogadta ellenfeleit. Sorait erősítette az 1918 előtti magyar futball kiemelkedő tudású bekkje, az FTC-vel négyszeres bajnok, 21-szeres válogatott, az 1912-es olimpián a magyar csapattal ötödik helyet szerző, már 34 éves Payer Imre, aki zöld-fehér szíve miatt nem vállalta a Fradi elleni találkozókat. A „Dumás” becenevű klasszis 1920 márciusában amatőr trénernek – egyúttal játékosnak – szerződött a még másodosztályú zuglóiakhoz, de például 1923 februárjában, vagyis évad közben elment edzőnek Tatabányára. Nem sokáig maradt, áprilisban visszatért, és újra elfoglalta helyét a hátvédpárban, hogy aztán az idény végeztével végleg búcsút intsen, és a Brescia trénere legyen (1950-ig több mint tíz olasz együttest irányított, nem egyet több időszakban is).

Ugyancsak ismerős lehet a Sternberg név, és leszögezhetjük, hogy a később az Újpesttel kétszeres bajnoki aranyérmes, 19-szeres válogatott, az 1934-es vb-t megjáró bekk, Sternberg II László a Zuglói AC-ban kezdte pályafutását. Ugyanakkor megtévesztő lehet, hogy bátyja, Miklós is a ZAC színeiben rúgta a labdát, ráadásul ugyancsak hátvédposzton. Miután a hátsó tengelyt Payer Imre és Zwolenszky János alkotta, a Sternberg testvérek kevés lehetőséget kaptak. Az ősszel csak Miklós szerepelt, összesen háromszor, a tavaszi szezonban azonban Payer említett tatabányai kitérőjének köszönhetően megnyílt az út a 17 éves László előtt: 1923. február 11-én a Törekvés ellen (0:0) mutatkozott be, Zwolenszky mellett jobbhátvédként kellett helytállnia. Debütálását további négy bevetés követte, ráadásul az utolsó kettőn – balhátvédként – Miklós bátyjával kellett semlegesítenie a Kispest (3:0) és a MAC (2:0) támadásait. Mindketten a Guttmann Bélát és Bukovi Mártont soraiban tudó másodosztályú Ékszerészekhez távoztak 1924 tavaszán. S még most sem fogytunk ki az érdekességekből, hiszen 1922 októberében a mindenkori nagy magyar futballedzők kánonába tavaly beemelt (a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak a pályáját középpontba helyező sporttörténeti konferenciát) Pozsonyi Imre szerződött trénernek a ZAC-hoz. „A Zugló trénerségét Pozsonyi Imre, a volt Cracovia-tréner egyelőre csak az őszi szezon tartamára vállalta el. Ha külföldi szerződést nem kap, akkor továbbra is a Zugló trénere marad”– írta a Nemzeti Sport 1922. október 25-én.

Pozsonyinak nagy volt a híre, hiszen 1921-ben lengyel bajnokká (mi több, első lengyel bajnokká) tette a Cracoviát, és abban az évben őt bízták meg az első hivatalos mérkőzésére készülő lengyel válogatott felkészítésével (az együttes december 18-án 1:0-ra kikapott Magyarországtól Budapesten). Mások mellett Pozsonyit is megkérdezte a Nemzeti Sport az osztrákoktól 1922. november 26-án itthon 2:1-re elvesztett mérkőzés után, a tréner a következőket mondta: „Nagyon leromlott a magyar futball nívója, de ennek egyedüli oka az, hogy a középiskolákban elhanyagolják a német tornát. Olyan gyenge felsőtesttel, mint amilyen a mi játékosainknak van, nem lehet eredményes játékot produkálni. Tessék a kluboknak elővenni télen is a játékosokat, legyen az a téli torna olyan kötelező, mint a pályatréning, pótolják a klubok azt, amit az iskola elmulaszt. Elnéztem az ifjúsági meccs szereplőit. Igen csekély kivétellel cingár, erőtlen gyerekek. Ez a jövőnk?! Ilyenekből nehéz nagy futballistákat nevelni.”

A tréner öt bajnokin irányította az együttest, és egy győzelem/négy vereség mérleggel másfél hónap munka után továbbállt. Az MTK december-januári spanyolországi túrájához csatlakozott, és nem is jött haza – a Barcelonánál kapott állást, 1924 decemberéig szolgálta a klubot főként másodedzőként, alkalmanként vezetőedzőként.

A Zuglói AC az újoncidényét követően fuzionált a harmadik osztályba zuhanó VII. Ker. SC-vel, de a két együttes egybekelése már 1920-ban is témát szolgáltatott. Három év csúszással valósult tehát meg, egyúttal Zuglói VII. ker. AC-ra változott a név.

Az 1923–1924-es idényben – mindössze 16 gólt szerezve, 28-at kapva – hatodik helyig jutott a csapat, egyúttal bravúros eredményeket ért el: 0:0-s döntetlen a bajnok MTK, 2:0-s győzelem a második Fradi és 1:0-s siker a bronzérmes UTE ellen. Nem vált ismert játékos belőle, mindenesetre a Zugló három élvonalbeli idényében született 59 gólból 31 fűződött Sefcsik János nevéhez (a center egyszer hatodik, kétszer hetedik helyig jutott a góllövőlistán), ami több mint ötven százalék!

A kieséssel végződő 1924–1925-ös évadban, októberben különös hírként tálalta a Nemzeti Sport, hogy értesülései szerint a rossz passzban lévő csapat játékosai bizalmatlanságot szavaznának az elnökségnek, és maguk közül (!) választanának klubelnököt Juhász Géza szemé­lyében. „A mozgalmat a csapat gyenge szereplése váltotta ki, amit nagy részben annak tulajdonítanak a játékosok, hogy a vezetőség közönyösen viselkedik velük szemben”– szólt a magyarázat. Végül nem állt feje tetejére a világ a klubépületben, a pályán ugyanakkor nagyon is: kiesett a csapat, ráadásul kiadós 7:0 zakót adott rá az MTK végszóként.