Népsport: egy taccsbíró tudjon magyarul

Elöntötte a jókedv a magyar futballt 1923 szeptemberének utolsó hetében, a soros MTK–FTC örökrangadó előtt. Az ok kézenfekvő, a derbi előtti vasárnap a válogatott a Hungária úton legyőzte Ausztriát 2:0-ra. Nyernünk először sikerült az osztrákok ellen 1919 novembere (2:1) óta, azóta hét meccsen háromszor döntetlent játszottunk, négyszer kikaptunk.

A siker akkor jött, amikor „a legégetőbb szükség volt rá” – írta a Nemzeti Sport, hiszen a legjobb játékosaink (Orth György, Molnár György, Plattkó Ferenc) a külfölddel kacérkodtak, s emiatt kezdtük elveszíteni a nimbuszunkat Európában.

A közönség megérezte, hogy kell a támogatás, 35 ezren voltak a Hungária úton, de az MLSZ is megtette a magáért, „annyi helyet szorított az MTK Hungária-úti sporttelepére, amennyit csak lehetett, s a nagy pálya mégis szűknek bizonyult ezúttal.”

Ilyen előzmények után jött az örökrangadó. Az MTK oldalán nagy volt a bizakodás, a szerdai edzésre sokan voltak kíváncsiak, „már az alkony homálya száll a kopott gyepre, a kapu körül még mindig bámész sokaság figyeli gyönyörködő szemmel Orth Gyurit, aki bámulatos pontossággal küldi labdáit a hálóba”.

Az Üllői úton a kapus Amsel Ignáccal voltak gondok. A válogatottnál megviselte, hogy bizonyítania kellett Kiss Gyula kapitánynak (végül Biri János védett, újoncként és jól). A Nemzeti Sport szerint a bizonyítási kényszer „annyira izgatottá tette a derék fiút, hogy idegbaja erőt vett rajta. Az FTC vezetősége megvizsgáltatta Amselt egy specialistával, aki megállapította, hogy a szívétől származó idegbaja van, ami nagyobb izgalmak esetén ízületi bénulásokat okoz. Szegény Amsel a végtagjait még ma is alig tudja mozgatni és az orvos tanácsára kímélnie kell magát, futballoznia csak ritkán, szép időben szabad”.      Végül Weisz László védett az MTK ellen.

Blum Zoltán sérült volt, az osztrákok elleni meccsen „Gustav Wieser lökése folytán a tomporára esett és még bicegve tud csak járni. Heves fájdalmakat érez a derekában”.Héger Ferenc sem edzett, mert meghűlt. Végül mindketten ott voltak vasárnap a pályán.

Az MTK-nak is kapusgondja lett. Kropacsek Ferenc erősen edzett, rengeteget vetődött, és „egyik elvetésénél erősen megütötte a térdét úgy, hogy meg is dagadt”. Ő sem volt pályán az örökrangadón, Fábián Sándor helyettesítette.

Vasárnap aztán még nagyobb volt a tömeg a Hungária úti pályánál, mint a válogatott meccs előtt. A Népsport 35 ezer nézőről ír (ennyi volt a teljes, hivatalos befogadóképesség), ám más források 39 ezret rögzítenek. Így aztán „egyre időszerűbb lesz a Hungária úti pálya közlekedési problémája. A mai közlekedési viszonyokon javítani kell, mert nem méltó a hatalmas nézőtömeghez”.És az sem volt véletlen, hogy mindenütt rendőrökbe ütközött a tudósító, sőt tudni vélte, hogy az 5-ös számú öltözőt tartalék rendőrkülönítmény foglalta el.

A játékosok is izgatottak voltak, olyannyira, hogy hiáAztán már a játék, amelyben a Fradi halfsora (Furmann Károly, Szabó József, Blum) vitte a prímet,      „kitűnően dolgozik, lőnek is a csatársor helyett”.

Ezek után nem volt váratlan, hogy a 20. percben „gyönyörű FTC-akciót indít meg Pataki, labdáját Eisenhoffer Potyához csúsztatja, aki laposan visszajátszik, a labdával Eisenhoffer kiugrik, Fábián elébe fut, a labda kettőjükről a hátulról érkező Potyához kerül, aki az üres kapuba az FTC vezető gólját lövi. (0:1)”.

A gól után a Fradi tovább támadott, ám a 38. percben öt perc szünet – és vita – következett. Takács I Géza és Opata Zoltán ütközött, Opata a földre esett, az MTK-játékosok erősen reklamálták, hogy Takács kézzel Opata gyomrába ütött, ami ellen az FTC játékosok, Blummal élen, kézzel-lábbal tiltakoztak.

Iváncsics Mihály bíró – mint később mondta – nem látta az esetet, csak a földön fetrengő Opatát, és hirtelen elhatározással kiállította Takácsot. Közben azonban úgy vélte, talán elhirtelenkedte a dolgot, ezért megkérdezte Wallisch osztrák (!) partjelzőt az esetről, majd megváltoztatta a döntését és Takács maradhatott.

A szünetben az MTK-nál Opata folyamatosan Takáccsal perelt, aki ugyebár a másik öltözőben volt, ahol különösnek találták – joggal –, hogy „olyan embert küldtek ki ily fontos mérkőzésre taccsbírónak, aki egy kukkot sem tud magyarul”.

Aztán megint futball. A Fradi „szél ellen is állandóan frontban van”, ám aztán a remekül fejelő Winkler Róbert és Weisz kapus bizonytalansága mindent eldöntött. A 63. percben „a labdát Winkler kapja, akit a félvonalon fellöknek. A szabadrúgás Opatához, majd Molnárhoz kerül, Molnár 20 méterről nagy erővel, magasan lő, a labda a kapusról erősen visszapattan, a berohanó Winkler jóformán elvetődve nyolc méterről élesen a kapu jobb sarkába fejel. 1:1”. Aztán a 78. percben: „Braun fut le a kornervonal és a tizenhatos találkozásánál, ártatlan remplit kap, amiért szabadrúgás következik. A szabadrúgást ugyancsak Braun lövi. Ívelt labdáját a rosszul helyezkedő FTC védelem tagjai között Winkler kényelmesen a kapu bal sarkába fejeli. 2:1.”

Ezzel vége. A Nemzeti Sport szerint a döntetlen valósabb eredmény lett volna, amire bizonyíték, hogy az MTK-vezérkarban „olyan nagyfokú győzelmi mámor tartotta lázban a kedélyeket, hogy nyugodt mérlegelésről szó sem lehetett”.

A másik oldalon viszont igen, Szigeti Imre alelnök értékelt: „Úgy érzem magamat, mint a vadász, aki már puskavégre vette a nemes vadat, és akkor csütörtököt mond a puskája. Csapatomnál a kapuskérdés mondott csütörtököt, mert Amsel szereplésétől az utolsó percben – betegsége miatt – mégis csak el kellett állanunk. Szent meggyőződésem, hogy Amsel mindkét gólt kivédte volna. Az elsőnél már Molnár kapuralövését is lehúzta volna, a másodiknál szintén még a fejelés előtt lépett volna közbe.”

A Nemzeti Sport úgy vélte, hogy a hajszálnyi különbség a csatársoroknál keresendő, „az MTK csatársora stílusosabban dolgozott, amit az FTC-csatárok lelkes, energikus munkával egyenlítettek ki. Ott dőlt el a játék, hogy az MTK csatársorában is akadt egy agilis játékos, Winkler, akinek két szerencsés akciója megmentette csapatának az igen értékes két pontot.”

Tényleg nem bonyolult játék a futball.