Összeverekedtek Hajnal csapattársai a szerdai mérkőzés után

Vágólapra másolva!
2007.09.27. 12:25
Az újonc Karlsruhe elhozta Frankfurtból a három pontot, de nem mindenki volt elégedett a meccs után: Markus Miller és Bradley Carnell vitája odáig fajult, hogy összeverekedtek, csak a kapusedző tudta őket szétválasztani.
Markus Miller: Csak egy kis nézeteltérés volt
Reuters
Markus Miller: Csak egy kis nézeteltérés volt
Markus Miller: Csak egy kis nézeteltérés volt
Reuters
Markus Miller: Csak egy kis nézeteltérés volt

A másodosztályból feljutó Karlsruhe eddig remekül szerepel az élvonalban, négy győzelem mellett három veresége van, és jelenleg a hatodik helyet foglalja el.

A hetedik fordulóban Hajnal Tamásék Frankfurtból hozták el a három pontot, és a győzelemben a Kaiserslauternből igazolt magyar játékos is kivette a részét: a találkozót eldöntő gól előtt ő ívelt középre szögletből, és végül Franz fejezte be az akciót.

Miután gólt nem kaptak, azt hihetnénk, hogy a védelemmel minden rendben volt, Markus Miller azonban nem így gondolta. A kapus annyira elégedetlen volt csapattársa, Bradley Carnell védőmunkájával, hogy kettejük vitája verekedéssel zárult.

A vitatkozó feleket csak Peter Gadinger kapusedző határozott közbelépése csillapította le. A klub máris közleményt adott ki arról, hogy nem bünteti meg a renitenseket.
„Ez csak egy kis nézeteltérés volt, kicsit felment mindkettőnkben az adrenalin” – magyarázta Miller az eset után. – „A Dortmund elleni mérkőzésen már minden rendben lesz közöttünk.”

Legfrissebb hírek

Megvan Gazdag Dániel csapatának új edzője

Légiósok
2025.01.02. 18:33

2. Bundesliga: kikapott a nyitányon a Hertha; Zivzivadze mesterhármast lőtt

Német labdarúgás
2024.08.03. 15:41

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva elődöntős Karlsruhében

Tenisz
2024.07.05. 17:35

Tenisz: Piros Zsombor nyolcaddöntős a karlsruhei tornán

Tenisz
2024.07.02. 12:59

Karlsruhe másodszor lesz a Világjátékok házigazdája

Egyéb egyéni
2024.05.06. 15:03

A Karlsruhe legyőzte és megelőzte a Herthát

Német labdarúgás
2024.04.21. 15:25

Légiósok: Zivzivadze a 95. percben mentett pontot csapatának Németh Andrásék ellen – videó

Német labdarúgás
2023.08.06. 17:05

Videó: nézze meg Szoboszlai legjobb megmozdulásait a Liverpool felkészülési meccséről!

Angol labdarúgás
2023.07.20. 10:38
Ezek is érdekelhetik