VfB Stuttgart: a sportigazgató torkig van a magyarázkodásokkal

Vágólapra másolva!
2008.02.13. 10:00
A szörnyű tavaszi nyitány után feszült a hangulat a címvédő VfB Stuttgartnál. A Schalkétól, illetve a Herthától összesen hét gólt kaptak a svábok, miközben csupán kettőt szereztek, és ha ehhez hozzávesszük, hogy az utolsó őszi fordulóban a Bielefeldtől is kikaptak, akkor kudarcsorozatuk immár három mérkőzést foglal magába.
Volt már ilyen rossz szériájuk ebben az idényben, a nyolcadik és a tizenegyedik forduló között ugyancsak háromszor szenvedtek vereséget. A stuttgartiak sportigazgatója, Horst Heldt nem is ment el szó nélkül a kétségbeejtő teljesítmény mellett, felszólította a játékosokat, hogy fejezzék be az önsajnálatot, és szedjék össze magukat.

„Torkig vagyok már az állandó magyarázkodásokkal - fakadt ki Heldt. - Nem akarok többet hallani meg nem adott tizenegyesekről és sérülésekről. Százszázalékos profizmust várok el a játékosoktól az edzéseken és a mérkőzéseken. Ha pedig valaki nem tesz meg mindent a csapatért, nem játszik többé, itt nincs helye az egyénieskedőknek.”
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Thomas Doll klubja menesztette sportigazgatóját

Német labdarúgás
2019.04.09. 13:14

Schalke: túl sokat kért a brazil; Sanét nem adják a Citynek

Német labdarúgás
2016.01.02. 13:50

Wolfsburg: klubrekordért, vb-elsővel pótolják De Bruyne-t

Német labdarúgás
2015.08.31. 17:47

Schalke: végleg a klubhoz kerülhet a Man. City védője

Német labdarúgás
2015.03.05. 11:42

Kevin-Prince Boateng cigivel és sörrel várt a doppingtesztre

Sportszelep
2014.02.25. 17:47

Schalke: a kézsérüléssel játszó Szalai a legjobb

Bajnokok Ligája
2013.08.28. 00:16

Schalke: „Pontosan ezért hoztuk Szalait!” - Heldt

Német labdarúgás
2013.08.12. 10:06

Schalke: Raúl marad, nemet mondott a Blackburnnek

Német labdarúgás
2011.08.16. 20:25
Ezek is érdekelhetik