Kétszeri vezetést is eladott a Hertha

Vágólapra másolva!
2010.04.18. 19:41
null
Levan Kobiasvili (balra) és Caio fejpárbaja Frankfurtban (fotó: Action Images)
Címkék
Hajnal Tamás és Dárdai Pál csapata is döntetlent játszott a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulójában. Előbbi a 22. percben szállt be a megsérült Nuri Sahin helyére, míg utóbbi a kispadról nézte végig csapata frankfurti döntetlenjét.

A vasárnapi játéknapon két honfitársunkért is szoríthattunk volna, ám a kezdőcsapatban sem a dortmundi Hajnal Tamás, sem a berlini Dárdai Pál nem kapott szerepet.

A Borussia a Hoffenheim ellen lépett pályára, és Hajnal játékára a vártnál hamarabb sor került: Sead Salihovic ütötte orron egy párharcnál Nuri Sahint, a török játékos nem is tudott visszatérni, a 22. percben a magyar futballista váltotta. Ráadásul a Dortmundot az ág is húzta, a 29. percben Mohamed Zidant is le kellett cserélni térdsérülés miatt.

Az egyiptomi helyére beálló Nelson Valdéz végül jó cserének bizonyult, az 57. percben ő szerzett vezetést: Kevin Grosskreutz beadását továbbította az ötösről a hálóba.

A 89. percben azonban kiénekelték a sajtot a hazaiak szájából: Carlos Eduardo balról érkező labdájára Vedad Ibisevic és Mats Hummels érkezett, a labdát végül a bosnyák továbbította a hálóba. Így a Dortmund nem tudott feljönni a harmadik helyre.

A Hertha Frankfurtban vendégszerepelt, a berlinieknek egyre kevesebb esélye van a bennmaradásra, de azt hozzá kell tenni, hogy idegenben jobban szerepelnek, mint hazai pályán.

A 17. percben egy beadást követően Cicero fejjel továbbított Gojko Kacsarhoz, a szerb középpályás négy méterről csúsztatta a hálóba a labdát. A Hertha azonban nem tudta megtartani vezetését, a 37. percben az osztrák Ümit Korkmaz egyenlített, majd akár a vezetést is megszerezhette volna az Eintracht: Pirmin Schwegler azonban kapufára lőtt egy tizenegyest.

Szinte egyből utána érkezett a gól is, de nem a Frankfurt részéről, hanem a vendégekéről, Raffael lőtt a kapuba. A berliniek azonban másodjára sem tudták megtartani vezetésüket, a 63. percben Marco Russ egy szabadrúgás után fejelt a kapuba.

Dárdai a kispadon ülte végig a mérkőzést, a Hertha hátránya három fordulóval a vége előtt öt pont az osztályozós helyen álló Freiburggal szemben.

BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Frankfurt–Hertha 2–2 (Korkmaz 37., Russ 63., ill. Kacsar 17., Raffael 42.)
Dortmund–Hoffenheim 1–1 (Valdéz 57., ill. Ibisevic 89.)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 31 18 9 4 65–28 +37  63
2. Schalke 31 18 7 6 52–29 +23  61
3. Werder Bremen 31 15 9 7 67–39 +28  54
4. Bayer Leverkusen 31 14 12 5 60–36 +24  54
5. Borussia Dortmund 31 15 8 8 49–36 +13  53
6. VfB Stuttgart 31 14 8 9 46–38 +8  50
7. Hamburg 31 12 12 7 50–35 +15  48
8. Wolfsburg 31 13 7 11 60–55 +5  46
9. Eintracht Frankfurt 31 12 9 10 42–46 –4  45
10. Mainz 31 12 8 11 31–37 –6  44
11. 1. FC Köln 31 9 10 12 31–38 –7  37
12. Mönchengladbach 31 10 7 14 40–52 –12  37
13. Hoffenheim 31 9 8 14 36–39 –3  35
14. Nürnberg 31 7 7 17 29–51 –22  28
15. Bochum 31 6 10 15 32–56 –24  28
16. Freiburg 31 7 7 17 29–56 –27  28
17. Hannover 31 7 6 18 34–63 –29  27
18. Hertha 31 5 8 18 32–51 –19  23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik