Potyogtak a gólok Stuttgartban

Vágólapra másolva!
2010.12.19. 19:48
null
Mario Gomez (balról a második) mesterhármassal járult hozzá a Bayern győzelméhez (Fotó: Imago)
Címkék
A Bayern München gólzáporos mérkőzésen 5–3-as győzelmet aratott a VfB Stuttgart otthonában a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A naptári évnek ez volt az utolsó Bundesliga 1-es meccse.

 

Stuttgartban joggal teszik fel mostanában a kérdést, hogy hol van már a tavalyi – esetükben a négy és a két évvel ezelőtti – hó, midőn bajnoki arany (2006–2007), valamint bronz (2008–2009) került a svábok vitrinjébe. A most futó 2010–2011-es Bundesliga-évad ugyanis merő horror a VfB számára, amely még véletlenül sem a dobogóért, hanem a kiesés elkerüléséért harcol.

Igaz, a 2008-as és 2010-es bajnoknak, azaz a címvédő Bayernnek sem megy mostanság, sokáig csupán a középmezőnyben tanyázott a német rekordbajnok.

Jól kezdődött az összecsapás a svábok számára, akik az első tíz percben kétszer is megdolgoztatták Hans-Jörg Buttot. A folytatás azonban már kevésbé volt biztató hazai szempontból...

A 31. percben Mario Gomez hajdani jeles stuttgarti napjaira emlékeztetően lépett ki, majd lőtt hatalmas gólt Thomas Müller mesteri labdája után – minden érzelgősség, nosztalgia nélkül, mintha nem is egykori kenyéradójának kapujába bombázna.

A 36. percben ugyanez a két játékos volt a főszereplő, csak éppen fordított szereposztásban: a védőjével megbirkózva Gomez adott középre, ahonnan Müller továbbított – két védő között, a kapus mellett – a hazaiak hálójába.

Nem volt még vége a müncheni „kontrahadjáratnak", a 43. percben Andreas Ottl lefülelte Arthur Boka labdáját, s rögvest játékba hozta Franck Ribéryt a bal szélen. A francia játékmester befelé húzva kettőt tolt a labdán, aztán 20 méterről jobbal a kapu jobb oldalába ágyúzott.

Úgy festett, el is dőlt a meccs, a Stuttgart mégsem adta fel, a fordulás után (50. perc) ugyanis a szünetben csereként beálló Martin Harnik jóvoltából szépített (1–3).

Vérszemet kapott a Stuttgart, de ne tette volna...

A Bayern – mi másból, mint kontrákból – nyomban (négy percen belül) lehűtötte a hazai kedélyeket, két elképesztő védelmi megingást kihasználva, az összességében már mesterhármasnál tartó Gomez révén (1–5).

Hatalmas rohanás zajlott a pályán, védelmek, védekezés sehol, a felek az „előre tarts" szellemében és újabb (szerzett) gólok reményében futballoztak. Nem is eredménytelenül, a 64. percben Harnik megszerezte a második gólját, vagyis a Harnik–Gomez különpárbaj 2–3-ra módosult – csakhogy az „igazi" meccs meg közben 2–5-re állt.

Nem sokáig, hiszen a 70. percben a percekkel korábban becserélt Christian Gentner tovább faragott a VfB hátrányán.

A hajrában hiába szakadt meg a Stuttgart az egyenlítésért, a csoda nem sikerült, 5–1-es vezetésről 5–3-ra nyert a Bayern.

VfB STUTTGART–BAYERN MÜNCHEN 3–5
 

 

A nap első mérkőzésén a Bayer Leverkusen 2–2-es döntetlent ért el a Freiburg vendéglátójaként, ami azt jelenti, hogy nem tudta megtartani a forduló előtt birtokolt második helyét a táblázaton.

Az őszi „ezüst" így a St. Pauli otthonában szombaton 4–2-es diadalt arató Mainzé, azaz Szalai Ádám és Lőw Zsolt együtteséé lett.

BUNDESLIGA 
17. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Bayern München 3–5 (Harnik 50., 64., Gentner 70., ill. Gomez 31., 52., 54., Th. Müller 36., Ribéry 43.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK

Bayer Leverkusen–Freiburg 2–2 (Vidal 16. – 11-esből, Helmes 75., ill. Rosenthal 24., Reisinger 65.)

A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Nürnberg–Hannover 3–1
Wolfsburg–Hoffenheim 2–2
Eintracht Frankfurt–Borussia Dortmund 1–0
Mönchengladbach–Hamburg 1–2
St. Pauli–Mainz 2–4
Schalke–1. FC Köln 3–0
Werder Bremen–Kaiserslautern 1–2
 AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 17 14 1 2 39–10 +29  43
2. Mainz 17 11 6 30–19 +11  33
3. Bayer Leverkusen 17 9 6 2 35–25 +10  33
4. Hannover 17 10 1 6 25–27 –2  31
5. Bayern München178
5431–20+11
29
6. Freiburg 17 9 1 7 25–25 0 28
7. Eintracht Frankfurt 17 8 2 7 24–21 +3  26
8. Hoffenheim 17 6 7 4 32–22 +10  25
9. Hamburg 17 7 3 7 27–28 –1  24
10. Schalke 17 6 4 7 25–24 +1  22
11. Nürnberg 17 6 4 7 22–28 –6  22
12. Kaiserslautern 17 6 3 8 27–27 0 21
13. Wolfsburg 17 4 7 6 24–25 –1  19
14. Werder Bremen 17 5 4 8 23–35 –12  19
15. St. Pauli 17 5 2 10 16–30 –14  17
16. 1. FC Köln 17 4 3 10 18–33 –15  15
17. VfB Stuttgart 17 3 3 11 32–35 –3
12
18. Mönchengladbach 17 2 4 11 26–47 –21  10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik