Bundesliga: a Dortmund ellen megtört a HSV átka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.22. 17:26
null
A hamburgi Rincon (fehér mezben) és a dortmundi Schmelzer fejpárbaja (Fotó: Reuters)
Megszakadt a Hamburg hét forduló óta tartó vereségsorozata: az elmúlt héten edzőt cserélő HSV hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 22. fordulójának szombati játéknapján. A BVB három győzelem után szenvedett vereséget.

 

HAMBURG–DORTMUND 3–0

A Hamburg elveszítette a megelőző hét bajnokiját, ennek következtében egy hete lecserélte edzőjét, és a beugró Mirko Slomka azonnal reménytelennek tűnő feladattal szembesült: a liga egyik legjobb csapata, a Dortmund látogatott a HSV-hez.

A jelek szerint azonban az új edző és csapata egymásra talált: a hamburgiak agresszíven, szervezetten védekeztek, és a kontráikban mindig ott leselkedett a veszély. És ezúttal nem maradtak el a gólok sem: az első félidő hajrájában Pierre-Michel Lasogga beadásából a szezonban eddig eredménytelen Petr Jirácek fejjel megszerezte a vezetést, majd a fordulás után Lasogga büntetett meg egy dortmundi labdavesztést.

A hamburgiak új erőt merítettek a második találatból, közönségük legnagyobb örömére nagyon „jelen voltak" a párharcokban, ráadásul Hakan Calhanoglu 40 méteres szabadrúgásgóllal még édesebbé tette a végjátékot. A bennmaradásért vívott harc szempontjából alighanem létfontosságú hamburgi győzelem született.

MÖNCHENGLADBACH–HOFFENHEIM 2–2

A Gladbach nagyon szervezett futballt mutatott be az első félórában, és ennek megnyugtató előny lett a gyümölcse: a csapat négy állandó kezdőjének egyike, Patrick Herrmann korán gólt lőtt, majd viszonylag gyorsan jött Tony Jantschke fejes gólja is – mellesleg ez volt a zöld-fehérek első találata szögletet követően ebben a szezonban. A második félidőre aztán váratlanul az elmúlt hetek sokat bizonytalankodó Borussiája futott ki, a jól bejáratott Kevin Volland, Roberto Firmino összjáték gyorsan meghozta a Hoffenheim szépítését, majd a hajrában Sejad Salihovic büntetőből egyenlített.

STUTTGART–HERTHA 1–2

Sokáig minden a vendég berliniek tervei szerint alakult: Levan Kobiasvili gyorsan megszerezte a vezetést – 36 évesen és 227 naposan a Hertha történetének legidősebb bajnoki gólszerzője lett a grúz –, az előny kitartott, és nem is nagyon forgott a veszélyben. Az első félidő végjátékában aztán Arthur Boka távoli lövése utat talált a vendégek kapujába, és úgy tűnt, a Stuttgart hosszú idő után talán ponthoz jut. De nem... A 87. percben Sandro Wagner befejelte a Hertha második gólját, azaz vendégsiker lett a vége. Wagner a 78. percben állt be csereként, gólja után beszedett két sárgát, azaz ő ért elsőként az öltözőbe – de valószínűleg még így is jobban érezte magát, mint a sorozatban hatodszor veszítő Stuttgart bármely játékosa.

NÜRNBERG–BRAUNSCHWEIG 2–1

Az első félidő hajrája olyannyira a vendégeké volt, hogy akár el is dönthették volna a meccset. A 32. percben emberelőnybe kerültek, a 34.-ben Domi Kumbela befejelte a vezető góljukat, majd ugyanő a 41. percben büntetőt harcolt ki. A vétkes Raphael Schäfer kapus azonban kivédte a sértett lövését, és ez fordulatot eredményezett – a szünet utáni pillanatokban Kijotake Hirosi és a csereként beálló Tomás Pekhart villámgyorsan megfordította az állást. Kijotake góljánál gyorsabb második félidei találat az utóbbi tíz évben nem született a Bundesligában. Fontosabb, hogy ezen a meccsen se itt, se ott egy sem már, azaz a tavasszal lendületbe jövő Nürnberg újabb három ponttal gazdagodott.

FREIBURG–AUGSBURG 2–4

A tabellán meglehetősen kényelmetlen pozícióban veszteglő Freiburg annak ellenére nem változtatott az előző heti kezdő tizenegyén – mellesleg ebben a szezonban először –, hogy nagy verést kapott a Bayerntől. Amikor nem sokkal a kezdés után Tobias Werner befejelte az ellenfél vezető gólját (az Augsburg 100. élvonalbeli találata volt ez), úgy tűnt, talán mégis frissíteni kellett volna... Aztán megrázták magukat a hazaiak, fordítottak, csakhogy a hajrában negyed óra alatt (!) kaptak hármat – azaz újra négyet kaptak, újra kikaptak, és a 17. helyre csúsztak a tabellán.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Hamburg–Borussia Dortmund 30 (Jirácek 42., Lasogga 58., Calhanoglu 91.)
Borussia Mönchengladbach–Hoffenheim 22 (Herrmann 4., Jantschke 18., ill. Roberto Firmino 57., Salihovic 82. – 11-esből)
Stuttgart–Hertha 12 (Boka 45., ill. Kobiasvili 5., Wagner 87.)
Nürnberg–Eintracht Braunschweig 21 (Kijotake 46., Pekhart 47., ill. Kumbela 34.)
Freiburg–Augsburg 24 (Schmid 17., Mehmedi 73., ill. To. Werner 7., Verhaegh 78., Halil Altintop 85., Hahn 94.)
18.30:Wolfsburg–Bayer Leverkusen(Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 19 2 57–9 +48 59
2. Bayer Leverkusen 21 14 1 6 38–22 +16 43
3. Borussia Dortmund 22 13 3 6 51–27 +24 42
4. Schalke 22 12 5 5 41–30 +11 41
5. Wolfsburg 21 11 3 7 35–25 +10 36
6. Mönchengladbach 22 10 5 7 39–28 +11 35
7. Hertha 22 10 4 8 34–27 +7 34
8. Augsburg 22 10 4 8 34–32 +2 34
9. Mainz 22 10 4 8 31–35 –4 34
10. Hoffenheim 22 6 8 8 46–46 0 26
11. Hannover 21 7 3 11 29–37 –8 24
12. Nürnberg 22 4 11 7 27–37 –10 23
13. Eintracht Frankfurt 21 5 6 10 24–38 –14 21
14. Werder Bremen 21 5 6 10 25–46 –21 21
15. VfB Stuttgart 22 5 4 13 35–47 –12 19
16. Hamburg 22 5 4 13 38–51 –13 19
17. Freiburg 22 4 6 12 22–44 –22 18
18. Braunschweig 22 4 3 15 16–41 –25 15

 

Legfrissebb hírek

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
10 órája

Gulácsi megsérült, odahaza botlott a ligautolsóval meccselő RB Leipzig

Német labdarúgás
13 órája

Hordágyon kellett levinni a pályáról az ellenféllel ütköző Gulácsi Pétert

Német labdarúgás
14 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
21 órája

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
2025.04.18. 17:50

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

Német labdarúgás
2025.04.18. 11:06

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05
Ezek is érdekelhetik