„Az idő szép, a pálya jó, csak mi vagyunk sz.rok” - a 10 legjobb Klopp-idézet

KŐFALVI DÁNIELKŐFALVI DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 15:25
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nyáron elengedi a szurkolók kedvencét, Jürgen Kloppot. Ennek kapcsán összegyűjtöttük a dortmundi mester legjobb idézeteit BVB-s „uralkodásából”, GIF-ekkel illusztrálva. Auf Wiedersehen, gumiarcú mester!

10. „Van nyilunk, van nyílvesszőnk, sőt, célozni is tudunk. Egy baj van csak, a Bayernnek nem nyila van, hanem rakétavetője…”10. „Van nyilunk, van nyílvesszőnk, sőt, célozni is tudunk. Egy baj van csak, a Bayernnek nem nyila van, hanem rakétavetője…”

A tolmács Kloppot utánozza

9. „Hogy hová igazolt? A Schalkéhoz? Pedig egészen eddig kedveltem a srácot…” – mondta Klopp, miután Kevin-Prince Boateng a rivális gelsenkircheniekhez szerződött.

8. „Szinte biztos, hogy ennél a klubnál maradok még jó húsz évet” – mondta Klopp 2006-ban, amikor még a Mainzot irányította. Aztán elköltözött Dortmundba, és szinte szó szerint elmondta ugyanezt a mondatot…

7. „Várunk rá, akárcsak egy jó feleség a férjére, aki börtönben ül!” – fogalmazott a dortmundi mester Mats Hummels sérülése után.

6. „Szeretnék a sajtó által megszellőztetett pletykára őszintén reagálni. Igen, valóban hajbeültetésen vettem részt. Menő, nem?”

5. „B…d meg, a fogfájás pont olyan jó érzés, mint neked interjút adni. Nincs más dolgod, mint engem cs.sztetni?” – mondta egy elveszített találkozó utáni sajtótájékoztatón a német.

4. „Nem is olyan rég nyertünk itt, csupán tizenkilenc évvel ezelőtt. Az más kérdés, hogy akkor a játékosaim nagy részét még szoptatta az édesanyjuk…” – mondta Klopp, miután csapata legyőzte a Bayern Münchent.

3. „Veszítettünk, most elég sz.rul érzem magam. Optimista vagyok, szóval nagy baj nincs. Tíz perc múlva már jobban leszek, fél órával később pedig úgy érzem majd magam, mintha megnyertük volna a BL-t…”

2. „Őszinte leszek, büszke vagyok az első piros lapomra edzőként, ha esetleg valakit érdekel, megkérdeztem a negyedik játékvezetőt, »Hány hibát tervezel ma, tizenötöt? Ha igen, akkor már csak egy dobásod van…«”

1. „Szinte minden tökéletes volt, a londoni stadion hangulata parádés, az idő szép volt, a pálya jó, csak mi voltunk sz.rok…” – értékelt a Bajnokok Ligája döntője után Klopp.

Legfrissebb hírek

Lewandowski a combizmát fájlalta, kihagyhatja a Dortmund elleni mérkőzést – sajtóhír

Bajnokok Ligája
7 órája

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
11 órája

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Lewandowski Yamalnak: Várnunk kell erre, amíg 18 éves leszel

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 16:23

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik