Cottbus: „Miriuta Geyer után a legjobb, ami a klubbal történt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 22:48
Miriuta Lászlót bemutatták a német harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Energie Cottbusnál. Wolfgang Neubert klubelnök és Roland Benschneider sportigazgató is örömét fejezte ki a magyar szakember szerződtetése kapcsán, ő pedig minél hamarabb jobb helyzetbe kormányozná a jelenleg kieső helyen álló együttest.

„Jó csapatunk van, és a lehető leghamarabb el kell mozdulnunk a jelenlegi helyünkről – nyilatkozta Miriuta László a csütörtöki kinevezését követően. – Az én feladatom jelenleg az, hogy a játékosokat erősebbé tegyem.”

A magyar szakember szerdán este szemtanúja volt az együttes Holstein Kiel elleni hazai vereségének, a Cottbus tíz fordulót követően nyolc pontot gyűjtve a 18., már kieső helyen áll.

„Az első félidő után örültem, hogy Miriuta már 15 órakor aláírta a szerződését” – mondta Wolfgang Neubert klubelnök csapata nem éppen felemelő játékára utalva.

„Az első félidőben látottaknak nem szabadott volna megtörténnie, és nem történhet meg újra” – tette hozzá ezt már Roland Benschneider sportigazgató.

Miriuta az Energie játékszabászaként nagy szerepet vállalt az együttes Bundesligába felemelkedésében, 121 meccsen 23 gólt szerezett – az együttesel első Bundesliga-idényében (2000–2001) 11 találattal házi gólkirályként zárt. Most edzőként az 1. FC Magdeburg ellen debütálhat.

„Örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget – mondta a marosvásárhelyi ASA együttesétől távozó szakember, aki 2016-ig szóló szerződést írt alá, hosszabbítási opcióval. – Szeretnék élni vele, imádom ezt a klubot.”

Miriuta szerint a figyelem a védekezésre kell, hogy összpontosuljon: „a kevesebb kapott gól több pontot jelent”.

„Ede Geyer után Miriuta a legjobb dolog, ami valaha történt az Energie-vel” – vélekedett a klub régi-új alkalmazottjáról Benschneider. A korábbian a Siófoki Bányásznál is ténykedő szakemberrel jutott fel az élvonalba a Cottbus először.Miriuta László a csütörtöki kinevezését követően. – Az én feladatom jelenleg az, hogy a játékosokat erősebbé tegyem.”

A magyar szakember szerdán este szemtanúja volt az együttes Holstein Kiel elleni hazai vereségének, a Cottbus tíz fordulót követően nyolc pontot gyűjtve a 18., már kieső helyen áll.

„Az első félidő után örültem, hogy Miriuta már 15 órakor aláírta a szerződését” – mondta Wolfgang Neubert klubelnök csapata nem éppen felemelő játékára utalva.

„Az első félidőben látottaknak nem szabadott volna megtörténnie, és nem történhet meg újra” – tette hozzá ezt már Roland Benschneider sportigazgató.

Miriuta az Energie játékszabászaként nagy szerepet vállalt az együttes Bundesligába felemelkedésében, 121 meccsen 23 gólt szerezett – az együttesel első Bundesliga-idényében (2000–2001) 11 találattal házi gólkirályként zárt. Most edzőként az 1. FC Magdeburg ellen debütálhat.

„Örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget – mondta a marosvásárhelyi ASA együttesétől távozó szakember, aki 2016-ig szóló szerződést írt alá, hosszabbítási opcióval. – Szeretnék élni vele, imádom ezt a klubot.”

Miriuta szerint a figyelem a védekezésre kell, hogy összpontosuljon: „a kevesebb kapott gól több pontot jelent”.

„Ede Geyer után Miriuta a legjobb dolog, ami valaha történt az Energie-vel” – vélekedett a klub régi-új alkalmazottjáról Benschneider. A korábbian a Siófoki Bányásznál is ténykedő szakemberrel jutott fel az élvonalba a Cottbus először.

Legfrissebb hírek

Videó: Zsóri sarokkal szerzett győztes gólt Miriutáék ellen

Minden más foci
2025.02.06. 19:52

Miriuta László lett a jászvásári csapat vezetőedzője

Minden más foci
2025.01.28. 19:11

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02

Tizennégy évet edzősködtem, elegem lett – Miriuta

NSO Tv Labdarúgás
2022.08.24. 16:14

Labdarúgás: Tizennégy évet edzősködtem, elegem lett – Miriuta

Minden más foci
2022.08.24. 16:14

Labdarúgás: Még most is emlékszem a spanyoloknak lőtt gólomra – Miriuta

Magyar válogatott
2022.08.23. 11:51

Videó: amikor a Puskás Stadion avatóján ikszeltünk a spanyolokkal

Magyar válogatott
2022.08.22. 18:30

Videó: amikor megszületett minden idők egyik legőrültebb öngólja

Német labdarúgás
2022.04.06. 20:46
Ezek is érdekelhetik