Hertha: Megérett – Dárdai visszavárja a 26 éves támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.02. 10:39
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője bizakodva várja vissza a télen kölcsönadott Haragucsi Genkit.

Mint ismert, a 26 éves japán szélső januárban meghosszabbította szerződését a Herthával, a berliniek aztán rögtön kölcsön is adták a másodosztályban éllovas Fortuna Düsseldorfnak, ahol Haragucsi hamar a kezdőben találta magát, s három mérkőzés kivételével (ezekről sérülés miatt hiányzott a japán) rendre alapembere volt a gárdának – 11 találkozón egy gólig és négy asszisztig jutott.rögtön kölcsön is adták a másodosztályban éllovas Fortuna Düsseldorfnak, ahol Haragucsi hamar a kezdőben találta magát, s három mérkőzés kivételével (ezekről sérülés miatt hiányzott a japán) rendre alapembere volt a gárdának – 11 találkozón egy gólig és négy asszisztig jutott.

Dárdai Pál, a Hertha magyar vezetőedzője játékosa kapcsán elmondta, várja vissza a csapathoz.

„Örömmel várjuk vissza a nyáron. A Düsseldorfban eltöltött idő jót tett Genkinek, jól teljesített, új szerepkörben tetszelgett, vezére volt az együttesének. Megérett.”

A jelentések szerint Haragucsinak a 2018–2019-es szezon végéig van szerződése a berliniekkel, Dárdai az esetleges hosszabbítás kapcsán elmondta, ez egyelőre a jövő zenéje.

„Ki tudja, mi lesz? Ha a világbajnokságon parádésan játszik, lehetetlen lesz őt itt tartani.”
Legfrissebb hírek

A Bayern München nem hosszabbít Thomas Müllerrel – sajtóhír

Német labdarúgás
10 perce

Menesztették Gulácsi Péterék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Sané vezérletével nyert otthon a Bayern, két óriási gól is kellett a Werder kieli sikeréhez

Német labdarúgás
17 órája

Szabics Imre: Megígértem édesapámnak, hogy befejezem az iskolát

Német labdarúgás
Tegnap, 8:53

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.28. 22:25

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 10:18

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik