Bayern: MLS-rekordért érkezik a kanadai válogatott játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 12:06
null
Alphonso Davies Stieber Zoltánnal is szembekerült az MLS-ben (Fotó: AFP)
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója megerősítette, hogy januártól a bajoroknál folytatja pályafutását az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecaps reménysége, Alphonso Davies.

 

A német klub MLS-rekordot jelentő 13 millió dollárt (11 millió euró) fizet a 17 esztendős kanadai középpályásért, ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén elérheti a 19 millió dollárt.

„Már aláírta a szerződését, de az orvosin még át kell esnie. Január elsején csatlakozik hozzánk, ekkor már tizennyolc éves lesz” – mondta Rummenigge, akitől Niko Kovac vette át a szót.

„Nagyon fiatal játékos, és elképesztően tehetséges. Rengeteg klub szerette volna megszerezni – árulta el a Bayern München vezetőedzője. – Hihetetlenül gyors futballista, fényes jövő vár rá, ha megfelelő edzésben részesül.”

Davies volt az első olyan játékos, aki a kétezres években született és bemutatkozott az MLS-ben. A kanadai felnőttválogatottban 2017 júniusában debütált, a Francia Guyana elleni Arany-kupa-meccsen két gólt szerzett, s így két rekordot is megdöntött: ő lett a legfiatalabb kanadai válogatottban bemutatkozó és betaláló futballista, utóbbi Arany-kupa-rekordot is ért.

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
8 órája

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Az Arsenal szemet vetett a Bayern München szélsőjére

Angol labdarúgás
2025.03.13. 13:27

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik