Bayern: hazájában nyert trófeát a bajorok új szerzeménye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.13. 10:54
null
A 18 éves Alphonso Davies lehet a Bayern München új üdvöskéje (Fotó: AFP)
A Bayern München által 22 millió dollárért vásárolt Alphonso Daviest választották Kanadában az év legjobb légiósának, azzal együtt is, hogy a szélső az idényt még a Vancouver Whitecaps színeiben játszhatta végig, és csak 2019-ben csatlakozik a bajor együtteshez.

 

A 18 éves játékos hivatalosan még az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Vancouver Whitecaps futballistája, januárban csatlakozik a bajor klubhoz.

Davies remek szezont tudhat maga mögött, nyolc góllal és 11 gólpasszal segítette csapatát, amelyben szintén 2018 legjobbjává választották és az MLS All Star-válogatottba is bekerült. A libériai származású (de Ghánában született) fiatal labdarúgó már kilencszer szerepelt a kanadai válogatottban, ezeken a mérkőzéseken háromszor volt eredményes, négy találatnál az előkészítő szerepet vállalta.

Teljesítménye felkeltette a Bayern München érdeklődését is, a német klub júliusban – januári érkezéssel – 22 millió dollárt fizetett érte.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: megkezdődött a jegyárusítás a Magyarország–Kanada mérkőzésre

Jégkorong
2025.03.06. 15:10

A széleken dőlhet el a német párharc a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:24

McDavid hosszabbításos góljával Kanada nyerte a Négy Nemzet Tornát

Amerikai sportok
2025.02.21. 07:32

Ilyet még nem látott! Kilenc másodperc alatt háromszor estek egymásnak a kanadai és az amerikai hokisok – videó

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:04

A Bayern München hosszabbított Alphonso Daviesszel – hivatalos

Német labdarúgás
2025.02.04. 19:04

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is győzött, 2:0-ra vezetünk a Kanada elleni Davis-kupa-párharcban

Tenisz
2025.02.01. 23:30

Davis-kupa: Shapovalov nem játszik a mieink ellen

Tenisz
2025.01.27. 19:03

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42
Ezek is érdekelhetik